Miniszteri biztos kerül a sertésprogram élére
Miniszteri biztos felügyeli a jövőben a sertésprogram végrehajtását – jelentette be Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter szombaton Budapesten a VI. mangalicafesztivál megnyitóján a Szabadság téren. A fideszes Horváth Istvánt, az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának alelnökét kérte fel, hogy miniszteri biztosként felügyelje a sertésprogram végrehajtását – mondta. Mint mondta, a mangalicatermékek hamarosan megjelennek az USA-ban is, amit jelentős magyar agrárdiplomáciai sikernek minősített, de más külföldi piacokon szintén bíztatóak a kilátások.
Horváth István miniszteri biztos pedig arról beszélt: fontosnak tartja, hogy a magyar emberek asztalára magyar sertéshús kerüljön, ezért a mostani sertésszámot – ami most nem éri el a 3 milliót – a következő négy évben megduplázzák. Felhívta a figyelmet arra, hogy a sertésprogramban meg kell találni a mangalica helyét, kulcsszerepet kell neki biztosítani, mivel csak akkor lehet sikeres a program, ha a múlt értékeit sikerül megőrizni, az ezekben rejlő lehetőségeket pedig ki lehet használni.
Fazekas szerint az első konkrét eredmények a külpiacokon mutatkoznak, amit a mangalicatermékek USA-beli kivitelének lehetősége is mutat, de fontos tárgyalások folytak e tekintetben Oroszországgal is. Vasárnap Oroszországba utazik, ahol a további részletekről tárgyal. A feldolgozóipari kapacitások helyreállítása tekintetében pedig példaként említette, hogy a Gyulai Húskombinát esetében a napokban újraindult a páros kolbász termelése.
Magyarországon már ebben az évben nőni fog a sertésszám, ennek alapját az a kormány által biztosított 2,6 milliárd forintos nemzeti forrás adja, amely az uniós támogatásokon felül segíti a már említett célok végrehajtását – mondta. Most 9000 kocát tartanak nyilván az országban, a mangalicahízók száma pedig 50 ezer körül van.