Újraindul a nagybányai ciános aranybánya
Újraindítani készül tevékenységét a nagybányai Romaltyn társaság, amely korábban a 2000-es ciánkatasztrófát okozó Aurul eszközeit szerezte meg. Az aranykitermelés a cég új befektetője, a Fribourg Investments befektetési alap irányításával indulna újra, amely Ion Sturza volt moldovai miniszterelnök érdekeltsége – számolt be kedden a romániai sajtó.
A Fribourg Investments hétfőn jelentette be, hogy 49 százalékos részesedést szerzett a Romaltyn társaságban, és a többségi tulajdonossal együtt 40 millió dollárt készül fordítani a korábbi aranybányászat után megmaradt bányászati hulladék feldolgozására. A részvénycsomag mellett a Fribourg a bányászati hulladékfeldolgozási projekt irányítását is átvette.
Az új befektető arra készül, hogy az év utolsó negyedében újraindítja a Romaltyn tevékenységét, és 5 év alatt 8,5 millió tonna bányászati hulladékot dolgoz fel, hogy kinyerje belőle az aranyat és ezüstöt. A művelet végén pedig a 165 hektáros munkaterület ökológiai rehabilitációját ígéri.
„A feldolgozási műveletben végrehajtott fejlesztések lehetővé teszik a kockázatok szigorú ellenőrzését, a projekt környezetvédelmi paraméterei pedig teljesítik az európai és az országos előírásokat” - idézte a Fribourg Investments társaság közleménye Ion Sturzát. Az új befektető szerint afféle mintaprogramot készülnek végrehajtani éppen azért, mert egy problematikus múlttal rendelkező üzem irányítását veszik át.
A 2000-es tiszai ciánkatasztrófát okozó nagybányai Aurul társaságot tulajdonosai Transgolddá nevezték át. A társaság csődje után eszközeit többfordulós licit útján a brit Oxus Gold és a kazah Kazach Gold társaság vásárolta meg. A két társaság által létrehozott Romaltyn Mining cégből azonban kiszállt a brit fél, így teljes egészében a Kazach Gold tulajdonába jutott. A társaságot 2010-ben az orosz Polyus Gold, majd 2012 májusában a kazah SAT & Company vásárolta meg.