Csepel adósságának 70 százalékát állják
Míg a többi budapesti kerület adósságának 40 százalékát vállalja át az állam, Csepel esetében ez az arány 70 százalék – írta meg a csepel.info csütörtök este. Az önkormányzat megerősítette a hírt.
A helyi portál a képviselő-testület csütörtöki ülésén Németh Szilárd Fidesz-KDNP-s polgármester által elmondottakra hivatkozva közölte: a megállapodás szerint 644,5 millió forint banki hitel visszafizetését vállalta át az állam.
A kerületvezető elmondta: Csepel pénzintézetekkel szembeni adóssága tavaly év végén valamivel több mint 920 millió forint volt. Szavai szerint sokat érveltek az egész fővárosban egyedülálló kormányzati támogatásért.
A XXI. kerület előző vezetése többnyire drága, működési hiteleket vett fel, és csak kevés kedvező kamatozású fejlesztési hitelük volt – olvasható a cikkben.