Nyugati kapcsolatokban nem erős Matolcsy

A Magyar Nemzeti Bank elnökeként Matolcsy György sok szempontból egy számára eddig idegen helyzetben találja magát. A nemzeti bank elnökeként szoros munkakapcsolata lesz például a Nemzetközi Valutaalappal – tudják, a hárombetűs szervezet, amely ellen a gazdaságpolitikát hangolta bő egy évvel ezelőtt –, részt vesz majd például annak közgyűlésein is, miközben a velük tárgyaló magyar kormánydelegációnak sem volt tagja. A jegybanktörvény előírásai szerint ugyanis „a Nemzetközi Valutaalap alapokmánya által megkívánt pénzügyi szerv feladatát Magyarország részéről az MNB látja el”.

A magyar jegybank elnökeként emellett harmonikus viszonyt kell ápolnia, együtt kell dolgoznia az Európai Központi Bankkal is, amellyel miniszterként több konfliktusa is volt – például a végtörlesztés vagy az MNB-re kivetni tervezett tranzakciós adó miatt, a jegybanktörvény módosítása miatt –, de jegybanki vezetőként nagy eséllyel gyakrabban fog találkozni, főleg külföldi útjain az általa tavaly a „pénzvilág kalózainak” minősített befektetési bankárokkal, londoni pénzügyi illetékesekkel.

Ezeknek a jegybankelnököt érintő nemzetközi kihívásoknak a fényében különösen érdekes lehet az, hogy szűk három évre szabott minisztersége idején Matolcsy milyen gazdaságdiplomáciai tapasztalatot szerzett, mennyit tárgyalt külföldön, főként az ország finanszírozása vagy a befektetői körök szempontjából fontos országokban. A Nemzetgazdasági Minisztériumtól ezért kikértük a miniszter 2010-2013 közötti hivatalos külföldi útjainak összesítését, és szintén kértünk adatokat arról, hogy hová és hányszor utazott két államtitkára, Cséfalvay Zoltán, illetve a 2011 végén kinevezett Pleschinger Gyula.

A minisztérium február 12-én küldte meg válaszát. Ebből az derül ki, hogy az NGM három vezetője a 2010-es kormányalakítástól addig a napig a világ huszonkilenc országában járt hivatalos úton (Matolcsy bécsi bevásárlását, gyanítjuk, nem számolták bele). A huszonkilencből azonban csak tizenhatba utazott el Matolcsy, míg Cséfalvay tizenkilenc, Pleschinger tizenegy országban járt; átfedések természetesen vannak, hat országban, köztük Belgiumban, Német- és Franciaországban mindhárman voltak.

Az összes utazás száma is azt jelzi, hogy Matolcsy miniszterként inkább itthonról irányította az ország unortodox – és csütörtöki önértékelése szerint módfelett sikeres – megújítását, és a külfölddel való kapcsolattartás államtitkárai intézték. A miniszternek 58 hivatalos külföldi útja volt, alig több, mint az NGM-ben fele annyi időt eltöltő Pleschingernek (42), és másfélszer kevesebb, mint Cséfalvaynak (90).

Még érzékletesebb adat, hogy a huszonkilenc országból csak nyolc olyan van, ahová Matolcsy utazott a legtöbbször. Ezek közül hatba csak ő ment, ő is csak egyszer. A keleti nyitás jegyében csak ő és csak egyszer járt Oroszországban – de Kínában nem –, Katarban, Szaúd-Arábiában, és a térségi államok közül Ukrajnában, Szerbiában, Horvátországban.

A fontos országok közül egyedül Franciaország, ahová Matolcsy ment a leggyakrabban, a tizenként NGM-es útból hétszer. Az európai integráció, illetve a piacok szempontjából fontos országok közül Nagy-Britanniába alig jutott el: kétszer volt ő, kilenc-kilenc alkalommal a két államtitkára, Belgiumban 21-szer járt, míg Cséfalvay 31-szer (és még Pleschinger is 11-szer). A németekhez, osztrákokhoz is főleg Cséfalvay ment (14 és 8 alkalommal Matolcsy 8 és 3 útjával szemben), de Ausztriában még Pleschinger is eggyel többször volt, mint ő. Az Egyesült Államokban Matolcsy és Pleschinger 3-3 alkalommal járt, Svájcba csak Pleschinger ment, kétszer is.

A térségi államok közül a lengyeleket főleg Cséfalvay, a cseheket csak Pleschinger látogatta, szlovén utat egyszer-egyszer tett Matolcsy és Cséfalvay. A közép-európai régió legdinamikusabban fejlődő gazdaságát, Szlovákiát pedig az elmúlt majdnem három évben a magyar gazdaságirányítás vezetői közül senki nem kereste fel.