A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 48,91 pontos emelkedéssel, 18 668,97 ponton nyitott kedden. A hétfői záró értékéhez képest 0,26 százalékkal erősödött. Az Equlior keddi elemzése szerint a kormánytól nyilatkozatcunamit kaptunk a nyakunkba, aminek hatására a befektetők kiábrándultak a forintból és az euró ellenében elküldték a kurzust egészen 298-ig, miközben a magyar CDS felár szép lassan elkúszott 320-ig.
A gyér éjszakai kereskedésbe aztán kedd reggelre a forint enyhén erősödött. Az euró 7 óra tájban 297,52 forinton forgott a hétfő esti 298,36 forinttal szemben, röviddel 9 óra után 297,77 forinton állt. A dollár 229,38 forintról 228,13 forintra, a svájci frank 243,59 forintról 242,62 forintra gyengült. A japán jen árfolyama alig változott, kedd reggel 2,4520 forinton állt az előző esti 2,4535 forint után.
A várakozásoknak megfelelően erősödő árfolyamokkal indult kedden a kereskedés a vezető európai értékpapírpiacokon. A kereskedés első perceiben a frankfurti Xetra DAX index 1,05 százalék, a londoni FTSE 100 0,62 százalék, a párizsi CAC 40 index pedig 1,16 százalék erősödést jelzett. Hétfőn vegyesen zártak a vezető európai piacok. Az FTSE-100 0,52 százalékkal, a DAX-30 0,21 százalékkal gyengült, a CAC-40 viszont 0,27 százalékkal erősödött.
Amerika újra megtáltosodott a kereskedés során, annak ellenére, hogy a kínai részvénypiacok zuhanása még kora reggel elrontotta a hangulatot. Az Apple továbbra is csak szenved és lassan benéz a 400 dolláros szint alá, írta elemzésében az Equilor.
A hajnali ausztrál kamatdöntés során 3 százalékon maradt az alapkamat. Glenn Stevens azonban jelezte, hogy a monetáris lazítás ajtaját továbbra sem csukták be, ha szükség van a kereslet élénkítésére, akkor közbelépnek. Az Equlior piaci körképe szerint a mai napba sok érdekesség nem szorult. A reggeli RWE gyorsjelentés után majd csak a 16 órakor érkező amerikai ISM szolgáltatóipari index lesz fontos.