Magyar lóhús: a sajtó tette tönkre a nyomozást

2013.03.06. 17:15

A napokban a sajtóban megjelent hírek sajnos "meghiúsították a Nébih több mint két hónapja tartó, más hatóságokkal közösen végzett munkáját", megakadályozták, hogy a Nébih látókörébe került vállalkozások tevékenységét részleteiben feltárják és felszámolják, mondta Oravecz Márton, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal elnöke a kormany.hu-nak a lóhúsbotránnyal kapcsolatban.

Bár Oravecz nyilatkozatából nem derül ki, alighanem az ATV műsorára utalt, amelyben egy 17 éves szakmai tapasztalattal rendelkező Zala megyei állatkereskedő fedte fel az élelmiszergyártás sötét oldalát, szerinte az igazi lóhúsbotrány Magyarországon zajlik.

A kereskedő a műsorban elmondta, tenyésztett lovakat vittek olaszországi vágóhidakra, ám évek óta hamis papírokkal dolgozott. Ennek az az oka, hogy az Európai Unióban kötelező lóútlevelek kiadása annyira lassú Magyarországon, hogy a szabályok betartásával képtelen lett volna határidőre szállítani. A kereskedő azt mondta, több mint kilenc millió forint kenőpénzt fizetett ki e célra 2005 és 2012 között, vagyis hét év alatt legalább 1800 lovat vitt hamis papírokkal Olaszországba. Tavaly év végén azonban elege lett az üzletét lefölöző, korrupt rendszerből, és feljelentette az őt sarcoló hatósági állatorvost.

Mindeközben a lóhús legnagyobb felvevő piaca, Olaszország, a sorozatos hamisítások miatt kitiltotta vágóhídjairól a magyar lovakat. A kereskedő szerint ugyanakkor a marha- és disznó hiánnyal küzdő magyar vágóhidak szívesen fogadják a kétes eredetű, sokszor román lovakat is. Kolbásztölteléknek, és persze szigorúan feketén.

Hogy az ATV által tálalt információk és a sajtóban elterjedt hírek hogyan tették tönkre a Nébih munkáját, arról Oravecz Márton nem közölt részleteket.