Orbán: 2020 előtt nem lesz magyar euró
Egyelőre nem látni, milyen utat választ Európa. Nem lehet biztosan tudni, hogy növekszik vagy csökken az euróövezeti tagországok száma, ezért nem világos az sem, hogy Magyarország számára a belépés vagy a kivárás jelenti-e a jobb megoldást – mondta Orbán Viktor miniszterelnök egy varsói előadásában az MTI tudósítása szerint.
Az Európai Unió 27 tagállamából most 17 tagja az euróövezetnek, közülük Szlovákia, Szlovénia, Észtország, Málta és Ciprus hazánkkal egy időben, 2004-ben lépett be az unióba. Igaz, épp a ciprusiak, de korábban a görögök esetében is felmerült már az államcsőd lehetősége, ami egyes forgatókönyvek szerint együtt járna az euró elveszítésével is. Ugyanakkor tizennyolcadikként Lettország csatlakozhat az euróövezethez, Riga épp a napokban adta be hivatalosan is a kérelmét, hogy bevezthesse az unió közös pénzét.
Mi azonban ettől még messze vagyunk, derült ki Orbán varsói előadásából. „Magyarország már többször tűzött ki maga elé belépési céldátumot, ezeket azonban miden esetben el kellett halasztani” – emlékeztetett a miniszterelnök. Azt mondta, ő nem nem lát lehetőséget a 2020 előtti csatlakozásra. Beszédében a miniszterelnök bírálta az euróövezeti válság uniós kezelését.
Újságírók előtt Orbán Viktor a devizatartalékok óvatos kezelésének fontosságát hangsúlyozta: „Ebben nagy óvatossággal kell eljárni. Ez nem is a miniszterelnök feladata. Egy olyan nyitott gazdaságban, mint amilyen a magyar (...), nagy óvatossággal kell kezelni a devizatartalékokat” – fogalmazott. Hozzátette, a devizatartalék kezelése a jegybankelnök hatáskörébe tartozik.