A vártnál kisebb az infláció

2013.03.12. 09:18

Februárban a fogyasztói árak 2,8 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban. Ennél alacsonyabb éves infláció közel hét évvel ezelőtt volt, a kedvező adat elsősorban az elektromos energia, vezetékes gáz és távfűtés körében megvalósított 10 százalékos árcsökkentésnek köszönhető, áll a KSH közleményében.

Egy hónap alatt – 2013. januárhoz viszonyítva – a fogyasztói árak átlagosan 0,1 százalékkal csökkentek. Az élelmiszerekért átlagosan ugyanannyit kellett fizetni, mint előző hónapban. Ezen belül az idényáras élelmiszerek – burgonya, friss zöldség és gyümölcs – 2,1 százalékkal drágultak, csökkent azonban az étolaj (2,4%), a sertéshús (2,2%) és a tojás (1,9%) ára. Az idényáras élelmiszerek nélkül számítva, az élelmiszerek ára átlagosan 0,3 százalékkal csökkent. A legnagyobb mértékben a szeszes italok, dohányáruk ára nőtt egy hónap alatt, 2,4 százalékkal, a dohányáruké a jövedéki adó mértékének emelése miatt.

Az egyéb cikkek (ide tartoznak: lakás-, háztartás- és testápolási-cikkek, gyógyszerek, járműüzemanyagok, valamint kulturális cikkek) körében szintén áremelkedés volt megfigyelhető (1,5%), ezen belül a járműüzemanyagokért 3,1 százalékkal kellett többet fizetni. Kisebb mértékű áremelkedés következett be a szolgáltatások esetében (0,7%). A tartós fogyasztási cikkekért átlagosan 0,1 százalékkal, míg a ruházati cikkekért 1,7 százalékkal kellett kevesebbet fizetni. A háztartási energia ára 7,4 százalékkal csökkent, ezen belül az elektromos energia és a vezetékes gáz esetében a 10 százalékos árcsökkentés teljes egészében megjelent az árindexben.

12 hónap alatt, 2012. februárhoz viszonyítva, az élelmiszerek árai az átlagosnál nagyobb mértékben, 4,1 százalékkal emelkedtek. Ezen belül jelentősen nőtt a liszt (14,7%), az idényáras élelmiszerek (14,1%), a sertészsiradék (10,7%), a tojás (10,6%) és az étolaj (9,2%) ára. Árcsökkenés következett be többek között a cukor esetében (6,9%). Az átlagosnál nagyobb mértékben, 14,8%-kal emelkedett a szeszes italok, dohányáruk ára is. A szolgáltatások esetében szintén átlag feletti volt az árnövekedés (3,5%), ezen belül a szemétszállítás 7,5, a helyi tömegközlekedés 5,5%-kal drágult. Az egyéb cikkek árai az átlaggal közel megegyező mértékben növekedtek (2,6%). Árcsökkenés volt megfigyelhető a ruházkodási cikkek (0,4%) és a tartós fogyasztási cikkek (2,3%) esetében.