Leminősítés előtt állunk, gyengül a forint
A bejelentés perceiben a nemzetközi devizapiacra hatott ugyanakkor az is, hogy a ciprusi jegybank új bankmentési terveket jelentett be.
Az S&P este fél 7 tájban tette közzé, hogy rontotta az érvényben tartott kilátását. A nemzetközi hitelminősítő egyben megerősítette a hosszú és rövid futamidejű magyar szuverén kötelezettségek BB/B szintű besorolását.
A Standard & Poor's a kilátásrontáshoz fűzött elemzésében azzal indokolta a lépést, hogy véleménye szerint tovább gyengült a magyar gazdaságpolitika kiszámíthatósága és hitelessége. Ez részben azoknak a döntéseknek a következménye, amelyek a hitelminősítő megítélése szerint kérdéseket vetnek fel az ellenőrző funkciójú intézmények függetlenségével és így hitelességével kapcsolatban.
A cég példaként a Magyar Nemzeti Bank (MNB) élén bekövetkezett vezetőváltást és az alaptörvény módosítását említi, ezek ugyanis a Standard & Poor's véleménye szerint gyengíthetik a magyar intézményrendszer hatékonyságát, valamint a gazdaságpolitikai döntéshozatal minőségét és kiszámíthatóságát.
![000 Par6708042](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/403/4030/40304/4030470_9a9f1f61881c969e74bc5a74a550979a_wm.jpg)
Mint írták, a kormány által az elmúlt három évben végrehajtott unortodox gazdaságpolitikai intézkedések – elsősorban az egyes szolgáltatási szektorokat célzó adóemelések és különböző illetékek – a középtávú növekedési potenciál erózióját okozhatják, mivel csökkenthetik a bankok hitelezési készségét és a vállalatok beruházási hajlandóságát.
Az euróval 18.30 körül 305,3 forinton kereskedtek, majd nem sokkal később 306,73 forintig erősödött, 19 óra előtt valamivel az eurót 306,75 forinton jegyezték.
A forint napközben szűk sávban mozgott, a ciprusi helyzet nyomán kialakult bizonytalanság miatt is gyengült az árfolyam.
A svájci frank 19 óra körül 250,99 forint a 18.30 körüli 249,67 forint után.
A dollárral 237,63 forinton kereskedtek, míg a hitelminősítő bejelentése előtt 236,51 forint volt.
A japán jen árfolyama 2,5041 forint volt este 7 tájban, 18.30 körül 2,4874 forint volt.
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=bJE1jRyMFaE6fJ8fhsC.y4ZQnDkFoiPbY7JeelfAZ7P.i7&stparam=wnniomkpwg&fastid=ipqxvzhaneitfhaugbtmmzijqomb&nc=0)