Húsvétkor 40 milliárdot költhetünk ételre
A húsvéti ünnepekhez kötődő vásárlások nyomán 40-45 milliárd forinttal megnőhet az élelmiszeráruházak értékesítése az év eleji hónapokhoz képest – írja közleményében az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ).
Márciusban az értékesítés mennyisége is emelkedhet az előző év azonos időszakához képest. Az elmúlt öt évben ugyanis – egy időszak kivételével – a húsvéti időszakban nőtt az élelmiszer-fogyasztás az előző évekhez képest, emeli ki az OKSZ keddi közleménye.
Az árak viszont mérsékeltebben emelkedhetnek az idén húsvétkor. Míg tavaly az élelmiszerek és élvezeti cikkek fogyasztói ára egyrészt a termelési költségek emelkedése, másrészt az adóváltozások miatt 7,8 százalékkal emelkedett, addig 2013-ban enyhült az árnyomás az év elején.
15 ezer forintos az ünnepi menü
A húsvét előtti hetekben elsősorban a tojás, sonka, csokoládé, szeszesital, továbbá a kölni, valamint a játékok vásárlása nő nagyobb mértékben. Felmérések szerint sonkára 8 milliárd, húsvéti édességekre 6 milliárd forintot költenek a vásárlók, és hasonló értékben fogy a tojás is. Egy család átlagosan 15 ezer forintot költ az ünnepekre.
Az üzletek a szokásos gyakorlatnak megfelelően húsvét vasárnap és hétfőn zárva lesznek, így csütörtökön, pénteken és szombaton várható a legnagyobb ünnepi roham az üzletekben.
Drágább termelni, többek közt a rezsicsökkentés miatt
Az elmúlt évek tapasztalata, hogy a húsvéti ünnepi bevásárlásokat követő hónapban kisebb mértékben visszaesik az élelmiszer értékesítés. Az idén az év egészében az élelmiszer-fogyasztás a tavalyi szint körül alakulhat az OKSZ várakozása szerint.
A minimálbérek és a nyugdíjak emelése, valamint a rezsiköltségek csökkentése felfelé húzzák ugyan a fogyasztás mérlegét, ugyanakkor továbbra is számolni kell – elsősorban az első félévben - a termelési költségek emelkedésére, ami felfelé nyomja az élelmiszerek fogyasztói árait, ez pedig fékezi a fogyasztást. A gazdaság teljesítménye az előző évi szinten marad, ezen keresztül viszont a háztartások jövedelme korlátozott, vásárlóereje összességében még nem tud nőni.