Vízcseppekkel oltják a tüzet Bulgáriában
Segélyintézkedéseket jelentett be a bolgár kormány, ezek a május 12-i előrehozott választások előtt lépnek életbe.
„Segíteni próbálunk a legsebezhetőbbeknek, amilyen gyorsan csak lehet” – mondta Dejana Kosztadinova, a szociális ügyek minisztere. A kormány 41 millió levát (21 millió eurót) különített el erre a célra, amelynek 60 százalékát ideiglenes munkahelyek teremtésére, a maradékot pedig a legkedvezőtlenebb helyzetben lévők támogatására fordítják.
Az ideiglenes munkahelyek 16 ezer munkanélkülinek biztosíthatnak állást. Az országban 12 százalékos a munkanélküliség, és a 15, illetve a 25 év közötti fiatalok 28 százaléka nem tanul és nincs munkájuk sem. Az ipari kamara szerint a 30 év alatti fiatal munkanélküliek aránya elérheti a 40 százalékot.
Ugyancsak gyorssegélyre számíthatnak az alacsony keresetű családok, amelyek 65 levát (33 eurót) kapnának a rezsiköltségek kifizetésének megkönnyítésére. A konzervatív bolgár kormány bukásához éppen a decemberihez képest több mint kétszeresére nőtt januári számlák miatti tüntetések vezettek.
„A kormány vízcseppekkel próbálja eloltani a tüzet” – kommentálta az új intézkedéseket Plamen Dimitrov, a legnagyobb bolgár szakszervezet (KNSB) elnöke.
A nyugdíjak átlagosan 9,3 százalékkal (5-22 levával, azaz 3-11 euróval) emelkedtek április 1-je óta. A kormány bejelentése szerint a nyugdíjasok 53 százaléka havi 150 és 200 leva közötti összeget kap kézhez.