További Gazdaság cikkek
- Pénzkapun léptek át, akik ide tették a forintjukat, és még koránt sincs vége
- A cégek így próbálják meg megoldani, hogy ne kelljen emelniük az árakon
- Brutális számot jelentett be a Mohu: egymilliárd palackot váltottak vissza a magyarok
- Önti a pénzt a lakosságra a kormány, de az autópiac már beindult
- Ismét drágul az üzemanyag, ezúttal a benzinesek foghatják a fejüket
Szerkezeti reformokat kell végrehajtani Közép- és Kelet-Európa gazdaságaiban a növekedési potenciál emeléséhez és ahhoz is, hogy ezekben a gazdaságokban újraindulhasson a jövedelmi felzárkózás az EU-átlaghoz, mert a térség belátható időn belül nem számíthat külső növekedési lendületre a fejlett uniós partnergazdaságok részéről - áll a Fitch Ratings hétfőn Londonban ismertetett átfogó térségi helyzetértékelésében.
A nemzetközi hitelminősítő a nyolcoldalas elemzésben Magyarország, Lengyelország, Csehország, Románia és Bulgária kilátásait vizsgálja. A cég előrejelzése szerint az országcsoport átlagos súlyozással, dollárértéken és piaci árfolyamon számolt gazdasági növekedése az idén 1,2 százalék lesz a tavalyi évre becsült 0,6 százalék után, ám az idei átlagon belül jelentősek a helyi eltérések.
A Fitch prognózisa szerint az ötös mezőnyben egyedül Magyarországon nem lesz az idén növekedés: a hitelminősítő stagnálást vár 2013-ra a magyar gazdaságban. A másik négy országra a ház 1,0-1,6 százalék közötti GDP-növekedési ütemeket jósol az idei év egészére. A cég jövőre élénküléssel számol a régióban, megjegyezve ugyanakkor, hogy várakozása szerint a magyar gazdaság 2014-ben is sereghajtó lesz. A Fitch Ratings hétfői prognózisa szerint a jövő év egészében a magyar hazai össztermék 1,5 százalékkal, a többi négy gazdaságé 2,2-2,8 százalék közötti ütemben növekszik.
A hitelminősítő kiemeli előrejelzésében, hogy becslése szerint az euróövezeti gazdaság teljesítménye a tavalyi 0,5 százalékos csökkenés után az idén is 0,5 százalékkal visszaesik, és 2014-ben is legfeljebb 1,0 százalékkal növekszik. Az euróövezet gazdasági teljesítményére más nagy londoni házak is egyre rosszabb előrejelzéseket adnak, és emiatt Közép- és Kelet-Európa növekedési kilátásait is mind pesszimistábban ítélik meg.
A JP Morgan globális pénzügyi szolgáltató csoport londoni befektetési részlegének felzárkózó piacokkal foglalkozó közgazdászai a minap közölték, hogy az eddigi prognózisukban szereplő 0,2 százalékról 0,6 százalékra módosították az euróövezeti gazdaság idei egész évi átlagos visszaesésére vonatkozó becslésüket. Ennek a nyomán a cég elemzői a magyar gazdaságban az eddig általuk várt 0,5 százalékos GDP-zsugorodás helyett most már 0,7 százalékos visszaeséssel számolnak 2013 egészében. A cseh gazdaság teljesítményére adott prognózisukat a JP Morgan londoni szakértői stagnálásról 0,2 százalékos visszaesésre rontották, Lengyelországban pedig az eddig jósolt 1,5 százalékos növekedés helyett 1,3 százalékos GDP-bővülést várnak az idén.
A Standard & Poor's nemzetközi hitelminősítő az idei európai kilátásokról befektetőknek összeállított, minap Londonban ismertetett - "A recesszió gödrében" címet viselő - új prognózisában azzal számolt, hogy az euróövezet hazai összterméke 2013-ban átlagosan 0,5 százalékkal csökken, és jövőre is csak 0,8 százalékkal növekszik. Az S&P azonban kidolgozott egy igen negatív alternatív forgatókönyvet is a vártnál esetleg hosszabb ideig elhúzódó recesszióra. Ennek megvalósulása esetén az euróövezetre még két évi recesszió várna: a Standard & Poor's e negatív forgatókönyve szerint a valutauniós GDP-érték az idén 1,6 százalékkal, 2014-ben 0,3 százalékkal csökkenne.
Az egyik legtekintélyesebb londoni gazdaságelemző ház, az Economist Intelligence Unit (EIU) áprilisra szóló havi globális előrejelzésében közölte: a valutauniós gazdaságok hazai össztermékének 0,4 százalékos átlagos csökkenésére számít 2013 egészében. A ház eddig 0,2 százalékos idei GDP-mínuszt valószínűsített az euróövezetben, de már ez is rontott becslés volt, mivel a cég korábbi, tavaly összeállított prognózisai még 0,2 százalékos euróövezeti növekedéssel számoltak 2013-ra.
A Fitch Ratings által a közép- és kelet-európai ötökről összeállított hétfői elemzés is valószínűtlennek nevezi, hogy ezek a gazdaságok csak az EU és az euróövezet fellendülésére támaszkodva elégséges növekedést tudnának elérni a reáljövedelmi konvergencia újbóli beindításához. A Fitch londoni elemzői szerint ebben a helyzetben a hazai szerkezeti reformoknak juthat kulcsszerep a növekedési potenciál autonóm javítása szempontjából, és e reformok indíthatják újra a 2009-ben lefulladt reálkonvergencia-folyamatot. A cég a reformok lehetséges célpontjai között említi a térségi munkapiacot, amelynek szerkezeti rugalmatlanságai az elemzés szerint egyes esetekben magas egyensúlyi szintekre beálló munkanélküliségi rátákat eredményeznek.
Más nagy londoni házak elemzői szerint a térség növekedési problémáira az exportpiacok diverzifikálása is megoldást kínálhat, és ez a folyamat - különösen Magyarország esetében - már el is indult. A Goldman Sachs globális pénzügyi szolgáltató csoport londoni befektetési részlegének felzárkózó piacokra szakosodott elemzői a magyar, a lengyel és a cseh gazdaság euróövezeti exportfüggőségéről összeállított értékelésükben kiemelik, hogy az EU-val és más fejlett piaci gazdaságokkal kialakult, kiterjedt kereskedelmi integráció korábban növekedésösztönző hajtóerő volt, a legutóbbi időszakban azonban a három közép-európai EU-gazdaságot sújtó növekedési sokk forrásává vált.
A Goldman Sachs londoni elemzői szerint a hármak közül Magyarország csökkentette a legnagyobb mértékben exportfüggőségét a fejlett piaci térségtől: a magyar exporton belül a magasan fejlett gazdaságok részaránya az 1999-2001-es időszakban 90 százalékon tetőzött, tavaly azonban már csak 70 százalékot tett ki. A Goldman Sachs adatai szerint Magyarország teljes exportjában tavaly már nagyobb részaránya volt a felzárkózó térségnek - 28 százalék -, mint Németországnak, amely a magyar kivitel 26 százalékát vette fel.