További Gazdaság cikkek
- Pénzkapun léptek át, akik ide tették a forintjukat, és még koránt sincs vége
- A cégek így próbálják meg megoldani, hogy ne kelljen emelniük az árakon
- Brutális számot jelentett be a Mohu: egymilliárd palackot váltottak vissza a magyarok
- Önti a pénzt a lakosságra a kormány, de az autópiac már beindult
- Ismét drágul az üzemanyag, ezúttal a benzinesek foghatják a fejüket
Jó érzékkel vizsgálja az adóhatóság a vagyonos magánszemélyeket, a tavalyi és a 2011-es vagyonosodási vizsgálatok eredményei szerint átlagosan 10 millió forint felett alakul a megállapított adókülönbözet. Kell is a bevétel, ez a vizsgálat ugyanis hosszadalmas, így fajlagosan drága is, írja a Napi Gazdaság.
A vizsgálat után ugyanakkor kevesen fordulnak bírósághoz, 2011-ben a megállapítással zárult ügyek 37 százaléka tartozott e körbe, tavaly azonban már csak 13 százalék. Sokan egyszerűen minél hamarabb „megszabadulnának” a NAV-tól, így inkább fizetnek. Olyan is akad, aki pontosan tudja, hogy mi mindent nem tárt fel a hatóság – a vizsgálat lezárt időszakot keletkeztet, vagyis azt nem lehet még egyszer ellenőrzés alá vonni.
Nagy sikerre ráadásul nem is számíthatnak a pereskedők. A statisztikák szerint az adóhatóság számára kedvezően végződött peres eljárások aránya országosan 60 százalék felett volt 2011-ben, tavaly pedig 65 százalék körül alakult. Vagyis a hatóság határozatát a bíróság helybenhagyta, megszüntette a pert vagy idézés nélkül elutasította a keresetet.
Nem tudni egyelőre, hoz-e jelentős változást, hogy a Kúria egy jogértelmező bizottsága felülvizsgálja a vagyonosodási vizsgálatoknál alkalmazott becslési eljárásokat, pontosabban az eljárásra vonatkozó szabályok kezelését. Bírósági berkekben nem tartják valószínűnek, hogy érdemi változást hozna a döntés, a Legfelsőbb Bíróság ugyanis korábban számos jogegységi döntést hozott már a kérdésben, ezek gyökeres átírására pedig nincs különösebb ok.
A következmények közé tartozhat azonban, hogy több hónapig tartó munka eredményeként egy, a korábbinál is egységesebb álláspontot képviselhet majd a bíróság - ez azonban vélhetően nem jelenti majd hatalmas távlatok megnyílását az ellenőrzés alá vontak számára, inkább a korábbi vadhajtások „levagdosására” lehet számítani.
Tavaly egyébként a NAV a 2011-esnél valamivel rosszabb megállapítási arányt ért el, 2029 vizsgálat közül 1578 zárult megállapítással, a feltárt adókülönbözet 20,6 milliárd forint volt. Ha csak azokat a vizsgálatokat vesszük, ahol találtak fogást a revizorok, akkor az átlagos adókülönbözet 2011-ben 12, tavaly pedig 13 millió forint volt.
Vizsgálat (db) |
Megállapítással zárult (db) |
Adókülönbözet (millió forint) |
Egy főre jutó adókülönbözet (millió forint) |
|
2011 | 1082 | 898 | 10 800 | 9,24 |
2012 | 2029 | 1578 | 20 600 | 10,15 |
Forrás: NAV |