Tovább esik a nyomtatott lapok piaca
Nőtt az amerikai lapok előfizetési díjakból származó bevétele tavaly, miután többen kíváncsiak okos telefonokon, táblagépeken és laptopokon olvasható digitális kiadványaikra, de az összes bevételük így is visszaesett − derült ki az újságok szakmai szövetségének felméréséből, amelyet a piac 40 százalékát birtokló 17 lapkiadó megkérdezésével készítettek.
Az ilyen típusú bevétel öt százalékkal, 10,4 milliárd dollárra emelkedett 2011-hez képest − ezzel 2012 volt az első év 2003 óta, amikor nem kevesebbet, hanem többet fizettek az előfizetők a lapokért, írja a Napi Gazdaság.
Ez a plusz ugyanakkor nem tudta ellensúlyozni a nyomtatott sajtótermékek forgalmának visszaesését és a hirdetési bevételek hanyatlását, ezért a napilapok teljes bevétele két százalékkal, 38,6 milliárd dollárra morzsolódott le az elmúlt évben 2011-hez képest.
![](https://www.napi.hu/fototar/201304/500/image1365430860.jpg)
A hirdetési jövedelmek összesen hat százalékkal csökkentek. Ezen belül a nyomtatott napi és hét végi lapokban közölt reklámokból származó bevételek kilenc százalékkal, 18,9 milliárd dollárra zsugorodtak, miközben a mobil eszközökön és az interneten megjelenő reklámokból származó jövedelem öt százalékkal, 3,4 milliárd dollárra emelkedett.
A digitális bevételek összesen a teljes forgalom 11 százalékát tették ki 2012-ben, szemben az egy évvel korábbi 10 százalékkal. A lapkiadók 2,9 milliárd dollárt szereztek direktmarketing-publikációkból, további hárommilliárdot pedig olyan új forrásokból, mint például a tanácsadói szolgáltatás, amelyben vállalati marketingeseket avatnak be a hatékony reklámozás rejtelmeibe.