Kimnek áll ez érdekében?

Miközben Vlagyimir Putyin orosz elnök már arról beszél, hogy Csernobil gyermekmesének tűnhetne egy, a Koreai-félszigeten kitört atomválság mellett, a katonai fenyegetések mellett a konfliktus eddig elsősorban a keszongi ipari parkon csapódik le. Az ipari park a legfontosabb együttműködés a két Korea között az elmúlt évtizedekből, bezárásával pedig a valutabevételek meghatározó részétől fosztaná meg magát az északi rezsim.

„Korábban az Észak-Koreával összefüggő események nem nagyon éreztették gazdasági hatásukat Dél-Koreában” – mondta Csu Kjungho, déli helyettes pénzügyminiszter pénteken. Ugyanakkor szerinte a mostani északi fenyegetések keményebbek, és ezért a hatásuk is tovább érződhet. A General Motors vezérigazgatója, Dan Akerson nem sokkal korábban jelezte, hogy mindent megtettek a déli gyárakban dolgozó munkásaik biztonságáért, ha viszont tovább nő a feszültség, akkor akár át is helyezhetik a gyártást.

Ha elhúzódik a konfliktus, az mégsem Dél-Koreát, hanem Észak-Koreát rázná meg jobban gazdaságilag, hiszen a keszongi ipari park mellett a szintén fontos bevételi forrásnak számító külföldi turizmus is jelentősen visszaeshet.

Keszong a középpontban

Elemzők szerint a gazdasági együttműködés mellett szimbolikus kapocsnak tekinthető Keszong sorsa irányadó lehet arra nézve, mennyire fajult el a konfliktus a két Korea között. Csoma Mózes, az ELTE Koreai Tanszékének vezetőhelyettese szerint például a mostani felfokozott helyzetben egy korábbiakhoz hasonló ütésváltás a vitatott tengeri határvonalnál akár elvezethetne a keszongi ipari park teljes bezárásához, ami viszont már visszavonhatatlan károkat okozhatna a két Korea kapcsolataiban.

A 66 négyzetkilométeres keszongi ipari régió és benne az ipari park a két ország határán, a félsziget nyugati oldalán, a északi országrészen található. Az ipari park építése 2003-ban kezdődött, a próbaüzeme 2004 júniusában ért véget, a park 2004 decemberében nyitotta meg kapuit, abban főleg déli cégek működnek, amelyek az eredeti – de végül nem teljes mértékben megvalósult – koncepció szerint főleg északiaknak adtak volna munkát.

Ezt az ipari parkot Észak-Korea a múlt héten lezárta, oda nem engedik be a cégek déli alkalmazottait, sőt, ételt sem hagynak bejuttatni, de kifelé nem állják útját a déli munkásoknak. A rezsim megüzente az ott lévő déli cégeket tömörítő szövetségnek, hogy április 10-ig, szerdáig vonuljanak ki – írta a Reuters. A Keszongban működő 123 vállalatot tömörítő szervezet erre válaszként április 13-ig kért haladékot, de erre nem kaptak választ.

Korábban – például a Cshonan fregatt elsüllyesztésénél, és Jonpjong-sziget elleni tüzérségi támadásnál Keszongot nem érintették az ütésváltások, és a fenyegetések is elkerülték az előző hetekben –, de hasonló helyzet előállt már 2009-ben is, amikor a phenjani vezetés szintén korlátozta a közlekedést az ipari parknál. Hétfőn ugyanakkor a rezsim továbblépett, és bejelentette, hogy az előző héten blokád alá vont ipari parkból visszahívják az északi munkásokat, majd pedig eldöntik, folytassák-e az együttműködést, vagy bezárják a létesítményt.

A 40 ezernél is több északinak munkát adó keszongi ipari park Csoma szerint az északi valutabevételek meghatározó részét teszi ki, ezért a több mint tíz évre visszanyúló megállapodás eredményeként létrejött létesítmény végleges bezárása semmiképpen sem érdeke a rezsimnek.

Az együttműködés szimbóluma

A két Korea közti viszonyban fordulópontot jelentett 1998, amikor első ellenzéki jelöltként Kim Dedzsung elnök került hatalomra Dél-Koreában, idézte fel Csoma Mózes, az ELTE Koreai Tanszékének vezető-helyettese. „A politika és az üzlet szétválasztása” – szerepelt politikai jelszavai között, és az úgynevezett „napfény politika” keretében azt javasolta, hogy déli magáncégek piaci alapon dönthessék el, akarnak-e üzletelni Észak-Koreával.

Ebben az időszakban a Hyundai vállalat – amelynek alapítója Észak-Koreából menekült át délre – fontos szerepet játszott közvetítőként. Az első nagy projekt keretében déli turistacsoportok rendszeresen kezdtek utazni az északi Gyémánt-hegységbe, amit Korea Svájcának is neveztek, de az is rögtön felmerült, hogyan lehetne párosítani az olcsó északi munkaerőt a déli technológiával.

Majd 2000-ben, az első Korea-közi csúcstalálkozón állapodott meg Kim Dedzsong és Kim Dzsongil a Keszongnál tervezett közös ipari park létrehozásáról, négy évvel később pedig be is indult a termelés a folyamatosan bővülő létesítményben. Keszong egyszerre szimbolikus, utolsó kapocs, de közben évente 500 millió dollár kereskedelmi terméket állít elő: órákat, cipőket, ruhákat, amiken aztán a származási hely a nemzeti érzéseket próbálja felkelteni a vásárlókban.

Keszong ugyanakkor nemcsak az északi vezetés kezében volt zsarolás eszköze például 2009-ben, hanem délen is ki volt téve a politikai csatározásoknak. Miután 2008-tól megint az északkal szemben határozottabb álláspontot képviselő konzervatív vezetés került hatalomra Szöulban, a telep bővítése megakadt.

Szélsőértékek a gazdaságban

Bár a keszongi ipari park mellett Észak-Koreáról a vezetés titkolózása miatt csak kevés megbízható gazdasági adat áll rendelkezésünkre, a becslések alapján számos dolog körvonalazódik. Miközben az ország Magyarországnál csak harmadával nagyobb és több mint kétszer annyian laknak benne, éves GDP-jük csak ötöde a miénknek; a brit Guardian összeállítása szerint az egy főre jutó GDP-je 1800 dollár, szemben a déli 32 400 dollárral. Észak-Korea gazdasága riasztó példaként szolgálhat a bezárkózni vágyó, iparra koncentráló, centralizálódó gazdaságpolitikák előtt, itt ugyanis mindenből megtaláljuk a szélsőértéket.

Az állami tulajdonú, központilag irányított tervgazdaság rendkívül zárt, bár a kínaiak a 2000-es évek második felétől folyamatosan kapnak koncessziókat, és Dél-Koreával is erősödtek a kereskedelmi kapcsolatok, összességében nincs jelentős kapcsolatrendszere az országnak a külső piacokon.

Phenjan számára a külkereskedelem jelenthette volna a megoldást gazdasági problémáira, de az atomprogramja miatt alkalmazott gazdasági szankciók ezt nem tették lehetővé. A 2006-ban bevezetett, majd 2009-ben és 2010-ben megerősített amerikai, japán és dél-koreai szankciók ellehetetlenítették Phenjant a külpiacokon.

Szöul mellett egyedül Kína volt évekig olyan pozícióban, hogy segíthesse a rendszert, de korábban Kim Dzsongil makacskodása és Peking kéréseinek sorozatos figyelmen hagyása miatt 2009 óta itt is jelentősen gyengültek a gazdasági kapcsolatok.

Nyersanyagok bűvöletében

Pedig kiváló elhelyezkedése, az olcsó munkaerő és a rendkívül sok nyersanyaga – itt van a világ legnagyobb titánkészlete – miatt hatalmas lehetőségek állnának az ország előtt. Becslések szerint a jelenlegi 1-2 százalékos növekedés megháromszorozódhatna megfelelő gazdasági reformok hatására. Az ipar a gazdaság 43 százalékát adja és főleg nehézipart jelent, az ötvenes és hetvenes évek között az állami támogatások több mint fele az ipari szektorba irányult.

2000-től indultak különböző összeszerelő üzemek, különböző elektronikai cikkeket gyártó üzemek is. Különösen nagy a hangsúly a hadiiparon, egyes becslések szerint az éves GDP negyedét a haderő fenntartására költik el. Ezen kívül meghatározó még a bányászat, kohászat, gépgyártás és a vegyipar is, a mezőgazdaság mindössze 23 százalékát adja a gazdaságnak.

A természeti erőforrások nem a mezőgazdaságnak kedveznek, a hegyes, köves, egyenetlen tájnak alig ötöde alkalmas művelésre, itt főleg rizst, krumplit, búzát, szóját, árpát és dohányt termesztenek, állatok közül pedig a disznó, marha, kecske és juh tenyésztése terjedt el. A mezőgazdaság szövetkezeti szinten működik, illetve háztáji gazdálkodás is van.

A gazdálkodás erősebb a tengerparti részeken, itt a csapadék eloszlása és a talaj is kedvezőbb, mint az ország egészében, a belső tartományok legfeljebb legeltetésre és gyümölcstermesztésre alkalmasak, az utóbbi hatvan évben visszaszorult a mezőgazdasággal foglalkozók aránya, és csökkentek az ebből származó bevételek is, de az utóbbi évtizedekben a teljes nemzeti termelés is drámaian csökkent.

A turizmus különösen fontos

Meghatározó bevételt jelent az idegenforgalom is, leginkább a kínai turisták, illetve 2008-ig déli turisták is éreznek az országba, de nyugatról érkező turista is rengeteg akad. Az utóbbi napokban négyszáz százalékkal nőtt az észak-koreai utazások iránt érdeklődők száma Nagy-Britanniában. A legdrágább észak-koreai út, a 18 napos, 2795 fontos körutazás az idei évre már betelt, és az iroda csak 2014-re fogad el jelentkezéseket. Csoma Mózes elmondta, hogy az északi nómenklatúrán belül is van egy szűk réteg, amelyik utazni tud, ők rendszeresen utaznak például Kínába, általában van névleg állami, de valójában teljesen saját használatra kapott autójuk, amivel járhatnak.

Észak-Korea tehát magán hordozza a szocialista gazdálkodás minden ismert betegségét, a reformok szükségességét nehéz lenne megkérdőjelezni. Az évtized végén folytatódott a gazdasági visszaesés és bár tavalyelőtt az állami építőipari beruházásoknak köszönhetően már kismértékben növekedni tudott a gazdaság, a dél-koreai jegybank adatai alapján 2009-ben 0,9 százalékos, 2010-ben 0,5 százalékos GDP-visszaesés volt.