Tovább titkolózik az NFM trafikügyben

2013.05.07. 18:25

Visszautasította adatkérésünket az NFM. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium kedden válaszolt az átlatszó.hu, a TASZ, a k-monitor, a hvg.hu, a Transparency, az origo.hu és az index.hu által benyújtott közérdekű adatigénylésre, amelyben a trafikpályázat részleteiről érdeklődtünk.

Bár korábban Pétervalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke, állásfoglalásában kimondta, nyilvános adatnak minősülnek a pályázatok elfogadásának indokai, és a szerződések, a tárca szerint a koncessziós törvény meghatározza, hogy a trafikpályázatokban mi minősül közérdekű adatnak, az általunk kért adatok pedig nem ilyenek.

Levelükben azt írják, "kizárólag a nyilvános pályázatok elbírálása során készített emlékeztetőben foglaltak, valamint a koncessziós szerződés azon tartalmi elemei minősülnek közérdekű adatnak, amelyek a nyilvános koncessziós pályázat kiírásának a részét képezik"

Nem nyilvános szerintük a pályázatokat elbíráló bizottság névsora sem, és nem adják ki az üléseikről készült jegyzőkönyvek sem. Közzéteszik ugyanakkot a benyújtott pályázatok által elért pontszámot a koncessziós szerződések megkötése után számított harminc napon belül.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Gazdaság
Bejelentést tett a Magyar Telekom, nyilvánosságra hozták a számaikat

Bejelentést tett a Magyar Telekom, nyilvánosságra hozták a számaikat

2024 egy jelentős év volt a Magyar Telekom számára.

február 26., 10:54

  • Gazdaság
Orbán Viktor elárulta, hogyan kapják meg az áfa-visszatérítést a nyugdíjasok

Orbán Viktor elárulta, hogyan kapják meg az áfa-visszatérítést a nyugdíjasok

A kormány tervei szerint havonta 10-15 ezer forintot kaphatnak vissza az idősek.

február 26., 10:33

  • Gazdaság
Figyelem, magyarok: érdemes lépni, mert jobban járhatnak

Figyelem, magyarok: érdemes lépni, mert jobban járhatnak

Minden ötödik lakás még most is jelentősen alulbiztosított – itt az újabb lakásbiztosítási kampány.

február 26., 15:03

  • Gazdaság
Nagy Márton megmentené a falu lelkét, indul a kocsmaprogram

Nagy Márton megmentené a falu lelkét, indul a kocsmaprogram

Több millió forinthoz juthatnak hozzá a „kulturális találkozási pontok”.

február 26., 09:15

  • Gazdaság
Az elszabadult ingatlanárak keresztülhúzhatják a kormány számításait

Az elszabadult ingatlanárak keresztülhúzhatják a kormány számításait

Háromszázmilliárdból törnék le a másfél milliós négyzetméterárakat, de vajon sikerülhet?

február 26., 15:52

  • Gazdaság
Rég nem volt ilyen erős a forint, hármassal kezdődik a jegyzés az euróval szemben

Rég nem volt ilyen erős a forint, hármassal kezdődik a jegyzés az euróval szemben

Háromhavi csúcson a hazai fizetőeszköz.

február 26., 10:41

  • Gazdaság
Orbán Viktor: Ide csak olyan szakember való, aki éles helyzetben is szagolt már puskaport

Orbán Viktor: Ide csak olyan szakember való, aki éles helyzetben is szagolt már puskaport

A kormányfő szerint kiváló elnök lesz Varga Mihályból.

tegnap, 17:58

  • Gazdaság
Orbán Viktor döntött, alapjaiban változtatja meg az adózást Magyarországon

Orbán Viktor döntött, alapjaiban változtatja meg az adózást Magyarországon

A kormányzati lépés 1 millió 715 ezer embert érint.

február 26., 16:42

  • Gazdaság
A Mol fontos megállapodást kötött a tengeri olajjal kapcsolatban

A Mol fontos megállapodást kötött a tengeri olajjal kapcsolatban

Az európai szállítási díjaknál magasabb áron.

február 26., 18:46

  • Címlapon
Donald Trump felfüggesztette Ukrajna katonai támogatását

Donald Trump felfüggesztette Ukrajna katonai támogatását

Az amerikai elnök beváltotta a fenyegetését a Volodimir Zelenszkijjel történt szópárbaj után.

2 órája

  • Gazdaság
A kormány módosítana az özvegyi nyugdíj szabályain

A kormány módosítana az özvegyi nyugdíj szabályain

Mindössze egy mondattal kellene kiegészíteni.

február 26., 15:47

  • Gazdaság
Kijöttek az adatok: a magyarok átlagkeresete 11 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál

Kijöttek az adatok: a magyarok átlagkeresete 11 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál

A bérek vásárlóereje is erősödött.

február 25., 08:41

  • Címlapon
Donald Trump: Ha valaki nem akar megegyezni, az nem lesz sokáig közöttünk

Donald Trump: Ha valaki nem akar megegyezni, az nem lesz sokáig közöttünk

Szerinte mind Oroszország, mind az ukrán nép szeretné, ha megállapodás születne.

tegnap, 21:59

  • Gazdaság
Megszereztük a kormány tervét, százmilliárdokról döntött Orbán Viktor

Megszereztük a kormány tervét, százmilliárdokról döntött Orbán Viktor

Az Index birtokába jutott egy kormányzati számítás.

február 25., 07:33

  • Gazdaság
Nem ismeri a féket ez a magyar húzóágazat

Nem ismeri a féket ez a magyar húzóágazat

A kormány még pörgetőt is ad a szektornak.

február 27., 09:52

  • Gazdaság
Megszólalt az FBI: Észak-Korea állhat a legnagyobb kriptodeviza-lopás mögött

Megszólalt az FBI: Észak-Korea állhat a legnagyobb kriptodeviza-lopás mögött

A másfél milliárd dollárnyi összeghez a „teljes átmosás” után készpénzként juthatnak hozzá.

február 27., 11:11

  • Gazdaság
Matolcsy György búcsúzóul borította az asztalt: Mondták is, hogy erről nem szabadna beszélni

Matolcsy György búcsúzóul borította az asztalt: Mondták is, hogy erről nem szabadna beszélni

Ez lehetett az utolsó beszéde jegybankelnökként, emlékezetesre sikerült.

február 27., 12:12

  • Gazdaság
Jelentős változás jön az Árfigyelőnél

Jelentős változás jön az Árfigyelőnél

Az erről szóló társadalmi egyeztetést már el is indították.

február 26., 06:13

  • Gazdaság
Elon Musk politikai ámokfutása nem tesz jót a Teslának

Elon Musk politikai ámokfutása nem tesz jót a Teslának

Fordulat történt az elektromosautó-piacon.

február 26., 06:24

  • Gazdaság
Ugyan a költségvetésben szerepel, mégsem kapták meg a pluszforrásokat a kórházak

Ugyan a költségvetésben szerepel, mégsem kapták meg a pluszforrásokat a kórházak

Adósságuk emiatt tovább emelkedik.

február 26., 07:28

  • Gazdaság
Drágábban repülhetnek az utasok a Ryanairnél

Drágábban repülhetnek az utasok a Ryanairnél

A tűzszünet esetén a légitársaság ukrajnai járatai is újraindulhatnak.

február 25., 13:47

  • Gazdaság
Csaknem 700 milliárdot bukott eddig Magyarország a kohéziós alapból, de messze még a vége

Csaknem 700 milliárdot bukott eddig Magyarország a kohéziós alapból, de messze még a vége

Ha 2025-ben sem sikerül megállapodni, újabb százmilliárdok bánják.

február 25., 15:36

  • Gazdaság
A forgalomban és az ingatlanárakban is Európa tetején Magyarország

A forgalomban és az ingatlanárakban is Európa tetején Magyarország

És ami most jön, az még erre is rátesz egy lapáttal.

február 25., 20:01

  • Gazdaság
Szerződésbe foglalták a Mátrai Erőmű új blokkjának fejlesztési projektjét

Szerződésbe foglalták a Mátrai Erőmű új blokkjának fejlesztési projektjét

A beruházást ünnepélyes aláírás követte.

február 25., 13:49

  • Címlapon
Jön az arab válasz Trump gázai Riviérájára és a palesztinok kitelepítésére

Jön az arab válasz Trump gázai Riviérájára és a palesztinok kitelepítésére

Az arab országok inkább Kairó vezetésével építenék újjá a Gázai övezetet.

2 órája

  • Címlapon
Egy felmérés szerint Ukrajna nem fogja megadni magát az oroszoknak

Egy felmérés szerint Ukrajna nem fogja megadni magát az oroszoknak

A többség még mindig folytatná a harcot.

2 órája