És most jöhet az össznépi osztogatás

Elég biztosra vehető, hogy Magyarország pozitív ajánlást kap szerdán Brüsszeltől és az uniós pénzügyminiszterek júniusi tanácsülésén hivatalosan is megszüntethetik a 2004 júliusa óta hatályban lévő túlzottdeficit-eljárást.

Persze az a biztos, ami már megtörtént, de nagyon komoly presztízsveszteséget szenvednének el az uniós vezetők, ha egy ilyen ajánlás után akár csak elhalasztanák a döntést. Olli Rehn már május elején szinte biztosra jelezte, hogy Lettország, Litvánia és Románia felállhat a „szégyenpadról”, míg Magyarország és Olaszország esetében ezt további egyenlegjavító intézkedések bejelentéséhez kötötte Brüsszel.

Olli Rehn

Fotó: Yves Herman

A mi, brüsszeli elvárásoknak megfelelő egyenlegjavító intézkedéseink alatt a friss, háromlépcsős Varga-csomagot kell érteni. Az első két lépcsőt, a zárolásokat és beruházás-leállításokat  biztosra vették az elemzők. Ehhez képest most úgy fest, hogy megemelik a tranzakciós- és az energiaadót, és behoznak egy reklámadót is.

Még kisebb változtatások lehetnek

„Alapvetően egy politikai kérdés az, hogy most kikerülünk-e. A május 3-i bizottsági előrejelzés alapján 3 százalék alatt van a deficit, tehát ki kellene kerülnünk. Nyilván a reklámadó és az ágazati adók problémásak lehetnek, de ettől még ki kellene engedniük az országot az eljárás alól” – mondta Gárgyán Eszter, a Citibank elemzője.

Az ágazati adók Samu János, a Concorde elemzője szerint is aggályosak lehetnek: „amennyiben a Bizottság úgy látja, hogy ezek az adók annyival csökkentik a növekedési potenciált, hogy az a költségvetés fenntarthatóságának rovására menne, akkor lehetséges, hogy változtatni kell ezeken a tételeken”.

Egy fegyverük van, valójában az sem régóta

A túlzottdeficit-eljárás működésének megértéséhez távolabbról érdemes elindulni. Az uniós országok fiskális politikájának összehangolására született meg jó ideje az Európai Stabilitási és Növekedési Paktum (SGP).

Azért fontos az országok fiskális (költségvetési) politkájának az ellenőrzése, mert ha egyes kormányok elkezdenek őrültségeket csinálni és a csőd felé rántják az országukat, azt a többiek is megérzik. Erre jó példa most Görögország, de nyugodtan ki lehet jelenteni, hogy ha jövőre becsődölne mondjuk akár az unión kívüli Szerbia, az minket is elég fájdalmasan érintene.

Az SGP-nek két ága van, egy megelőző és egy helyreállító, korrekciós ág. A megelőző részben az országok elküldik a középtávú konvergenciaprogramjaikat az uniónak, ahol ezt véleményezik az adott év első felében, hogy reális-e és fenntartható-e.

Az utólagos, korrekciós részt pedig az ominózus túlzottdeficit-eljárás jelenti. Erre elvileg akkor kerülhet sor, ha az adott országban vagy átlépték a 3 százalékos GDP-arányos költségvetési hiányt vagy az államadósság ment a GDP 60 százaléka fölé. Ha az ország nem képes fenntartható módon megfelelni bármelyik résznek, akkor többféle, akár pénzbeli büntetés léphet életbe, erre azonban sosem került sor.

Ez mind nagyon szépen hangzik, csakhogy nem működött, sokáig Magyarország mellett szinte mindenki más is megsértette a szabályt, bármiféle következmény nélkül. A 2008-as válság óta azonban nem meglepő módon igencsak előtérbe került a költségvetési szigor, és az elmúlt pár évben az unió fő témája az a fajta gazdaságpolitikai koordináció kikényszerítése, aminek a lényege, hogy az egyes kormányok csak addig nyújtózkodjanak, ameddig a takarójuk ér.

Tavaly már reálisan szóba kerülhetett, hogy – az egyezmény történetében először – valamelyik országtól, történetesen épp tőlünk, tényleg elveszik a kohéziós pénzek egy részét. Ez a leginkább húsbavágó szankció, ami csak a túlzottdeficit-eljárásnál jöhet szóba, és eurómilliárdok elvételét jelenti.

Mi a helyzet most?

Miközben azonban az EU a válság nyomán elképesztően törekszik arra, hogy olyan követelményrendszert építsen ki, ami az egyes országok hosszú távú fenntarthatóságot biztosítja, a jelenlegi hatékony eszközei, mint a túlzottdeficit-eljárás, csak a rövid távú költségvetési folyamatok ellenőrzésére alkalmasak.

Ebből jönnek olyan fordítva elsülő dolgok, mint nálunk, hogy a hosszú távú folyamatok miatt fennálló feszültséget a kormányok rövid távon jó, hosszú távon viszont inkább káros, a gazdasági növekedést lessító bevételnövelő intézkedésekkel is meg tudják oldani. Különösen, hogy az EU-nak is korlátozottak az erőforrásai, nem látnak bele olyan mélyen az adott ország folyamataiba, mint a helyi intézmények.

Varga Mihály

Fotó: Barakonyi Szabolcs

Emellett a tapasztalatok alapján nem túlzás kijelenteni, hogy a végső döntés mindig politikai tartalmú is. Egyrészt a Bizottságnak figyelnie kell a saját hitelességére, de a szűken vett gazdasági célokon túli egyéb uniós politikai irányok is számítanak. És azt sem szabad elfelejteni, hogy az egyes konkrét gazdaságpolitikai lépések az adott országban is átmennek egy politikai szűrőn, nem mindegy, hogy el tudja-e fogadtatni ezeket az adott kormány.

Tehát az igazi kérdés az, hogy az egyes országokban van-e igazi elkötelezettség valóban hosszú távon fenntartható szerkezeti változtatásokra, és az unió ezt jól át tudja-e látni, vagy inkább csak meg akarja úszni az ország az egészet.

Mi lesz ezután?

Ha kikerülünk az eljárás alól, az azt jelenti, hogy lazul az eddigi ellenőrzés, nem kell negyedévente, gyakorlatilag minden lépésünk után jelentenünk az uniónak, hogy hogyan látjuk a gazdasági pályánkat. Rövid távon tehát nő a gazdasági függetlenségünk. Emiatt viszont felmerülhet, hogy a kormány a külső nyomás elmúltával egy választási költségvetés keretein belül állhat neki szórni a pénzt, jöhet a pedagógus- vagy akár egy általánosabb közalkalmazotti béremelés. Persze egy igazán durva kiköltekezésnek most is komoly politikai kárai lennének, hamar súlyosbodhatna a hülyegyerek-pozíciónk is Európában.

Emellett még mindig fennálhat egy másik, ennél talán komolyabb gazdaságpolitikai korlát is. Ha ugyanis az USA-beli viták oda vezetnek, hogy az ország visszafogja a mennyiségi lazításnak hívott pénznyomtatást, akkor hamar lehiggad az az állampapírpiacot uraló jelenlegi kimondottan jó hangulat, ami a magas kereslet miatt a magyar állmapapírok kamatát is drámaian lenyomta. Ha pedig a kevesebb tőkével rendelkező befektetők elkezdenek differenciálni, és a magasabb kockázatú állampapírokra magasabb felárat kérnek, akkor az hamar szűk sávba fogja terelni a monetáris és a fiskális politikát is.

Kérdéses azonban, hogy ilyen esetben milyen gyors a reakció Brüsszel részéről. Gárgyán Eszter, azt mondja, hogy korábban nem nagyon volt példa ilyenre, a deficiteljárás alá való bekerülés egy nagyjából egy éves folyamat volt, azonban ő elképzelhetőnek tartja, hogy a válság óta a költségvetési kérdéseket szigorúbban vevő EU felgyorsítja a folyamatot. Ami azt is jelentheti, hogy az eljárásba a korábbiaknél jóval gyorsabban visszakerülhetünk.

Samu János, a Concorde elemzője szerint Málta példája jól mutathatja, hogy a kormánynak mennyi ideje lehet az eljárás alól való ki-, majd bekerüléssel trükközni: Málta 2012 decemberében került ki az eljárás alól, és most úgy tűnik, hogy már idén nyáron vissza is kerülhetnek.

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!