Az Európai Unió tagországainak háztartásai átlagosan 6,6 százalékkal fizettek többet az elektromos energiáért 2012 végén, mint 2011 végén, a gázért pedig 10,3 százalékkal kellett többet adniuk − hivatkozza a Napi Gazdaság az Eurostat friss adatait. A jelentős növekedés ráadásul azt követően következett be, hogy 2010 vége és 2011 vége között már le kellett nyelniük az áram 6,3 százalékos, illetve a gáz 12,6 százalékos drágulását.
Az adatok összehasonlíthatóvá tétele érdekében az Eurostat vásárlóerő-standardon (pps) adta meg az egyes országok adatait. A pps egy a GDP különböző elemei alapján számolt, fiktív valutaegység, amelynek vásárlóereje ugyanakkora, mint egy euróé az EU-ban átlagosan. Eszerint a villamos energia esetén a finnek jártak a legjobban, akik 100 kilowattóra energiáért 12,7 pps-t fizettek. A sor végén Ciprus állt, 32,9 pps/100 kWh-val, Magyarország − a rezsicsökkentés előtt − 25,5-ös mutatóval hátulról a negyedik volt.
Az árba az adók, így a kiugróan magas magyar áfa is benne van, és meg kell jegyezni azt is, mi aközött a három ország közt voltunk 2012 végén, ahol csökkentek a villamosenergia-árak. Az utolsó helyezett Cipruson többb mint 20 százalékkal drágultak a villanyárak, egyebek mellett azért is, mert a válság hatására közelíteniük kellett a lakossági árakat is, a valódi, piaci árakhoz.
A gázért Luxemburgban fizetnek a legkevesebbet, 4,9 pps/100 kWh-t, a 10,4-es magyar érték szintén az utolsók között volt.