Rezsicsökkentéssel indít az új bolgár kormány
Az új bolgár kormány legsürgősebb feladatainak egyike, hogy megakadályozza az áram árának növekedését azt megelőzően, hogy áttekintenék és módosítanák az ármegállapítás rendszerét − derül ki Plamen Oreharszki kormányfő programjának vázlatából - írja a Napi Gazdaság.
Bővíteni akarják a legszegényebbek energiaár-támogatását és a gyógyszerek árának állami kiegészítését is úgy akarják átalakítani, hogy megelőzzék az orvosságok drágulását. A kormány meg kívánja őrizni a makrogazdasági stabilitást, egyensúlyba szeretné hozni a költségvetést, ugyanakkor nem mond le a kiadások visszafogott növeléséről − írta a SETimes hírportál. Átalakítanák a kormányzati kiadások szerkezetét, úgy, hogy lehetőleg további kiadások nélkül többet tudjanak költeni szociális célokra.
A technokratának tartott miniszterelnök párton kívüli szakember, aki a korábbi szocialista kormányban 2005 és 2009 között pénzügyminiszter volt. Kormányát egy korábban egymással szóba sem álló politikai erőkből verbuválódott koalíció támogatja. A szocialisták a szélsőjobboldallal és a török kisebbséget képviselő párttal álltak össze. Oreharszki elődje, Bojko Boriszov a megszorításokba, a korrupcióba és abba bukott bele, hogy az Európai Unió legszegényebb országában a lakosság egy része lázadással reagált az áram árának emelésére. Az utóbbi főként a külföldi kézben lévő áramszolgáltatók ellen irányult. Az új kormányfő ezeket a gondokat a társadalmi igazságosság és a szolidaritás erősítésével kívánja orvosolni.
A Reuters emlékeztetett arra, hogy az új kormány nem élvez olyan széles körű társadalmi támogatást, ami garantálná, hogy képes lesz végrehajtani a gazdasági reformokat és vonzóvá tenni Bulgáriát a külföldi befektetők szemében, pedig ezekre igen nagy szükség volna. Hat évvel az uniós csatlakozás után a bolgárok 20 százaléka még mindig nyomorog, az átlagfizetés csupán 400 euró, a nyugdíj ennek a fele. Ezen is változtatnia kell a kormánynak, ha nem akarja, hogy az elkeseredés megint az utcára vigye az embereket.