Vendel
10 °C
24 °C
Index - In English In English Eng

Fellendülhet az aranycsempészet Indiában

2013.06.16. 08:49
Az Arany Világtanács attól tart, hogy az indiai aranycsempészet fokozódik, mert a világ második legnépesebb állama 6-ról 8 százalékra emeli a sárga nemesfém behozatalának a vámját, az azután fizetendő fogyasztási adót pedig 5-ről 7 százalékra.

Az aranybefektetésekkel foglalkozó Conclude Befektetési Zrt. szerint India eddig is a világ legnagyobb "aranyfogyasztójának" számított, miután az országban hagyományosan a sárga nemesfém az elsődleges ajándéktárgy, így 2012-ben a globális kereslet 28 százalékát adta a szubkontinens. Az ország aranyimportja tavaly 864 tonnát tett ki, ami még ennél is nagyobb lehet az idén.

Az idei év első öt hónapjában az aranybehozatal már meghaladta az 500 tonnát, ebből 400 tonna az idei második negyedévben került Indiába, ez 150 százalékkal több az előző év azonos időszakáénál.

A jelentős aranybehozatal miatt India folyó fizetési mérlegének hiánya évről évre nő, ami 2012-ben rekordszintet, 32,63 milliárd dollárt ért el, ez az ország GDP-jének 6,7 százalékával egyenlő. Az aranybehozatal visszaszorítása céljából az indiai kormány tavaly már két lépésben, 2 százalékról 6 százalékra emelte az importvámot, de ezzel sem tudta megfékezni a sárga nemesfém iránti keresletet.

Erre az Arany Világtanács szerint az újabb szigorítás sem lesz képes, ezzel szemben nőhet a csempészet, mivel az indiai kereslet kielégítése céljából a kereskedők mindent megtesznek azért, hogy a behozott mennyiségek ne csökkenjenek. Indiába a férfiak 10 ezer, a nők 20 ezer rúpia értékig vihetnek be vámmentesen aranytárgyakat és -ékszereket (1 dollár = 57,53 rúpia). Ez 6-7 grammnak felel meg, ami felett 4 százalék a vám, míg az aranytömb átléptetéséért 10 százalék, de az egy kiló fölötti mennyiséget elkobozzák.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal honlapja szerint az arany gyakorlatilag korlátlanul utaztatható az Európai Unió határain belül, míg a készpénzre több országban 10 ezer eurós kiviteli tilalom vonatkozik. Az USA-ban - ahol hivatalosan 1973-ban értékelték fel utoljára az aranyat, akkor unciánként 42,22 dollárban rögzítették az árfolyamot, ami pénteken 1385 dollár körüli tényleges határidős árat jelentett augusztusra - is nyilatkozni kell 10 ezer dollár érték felett. Szingapúrba 2012 októberétől áfa- és vámmentesen szállítható befektetési arany, éppúgy, mint Ausztráliába.