Orbán: Majd megoldjuk
Magyarországot a jelenleg zajló uniós csúcstalálkozón Orbán Viktor miniszterelnök képviseli Brüsszelben, aki érkezésekor a devizahitel-nyújtás korlátozásának módja miatt indult kötelezettségszegési eljárásra vonatkozó kérdésre csak annyit válaszolt az MTI-nek, hogy „majd megoldjuk másképp".
A helyszínen megkérdeztük Pelczné Gáll Ildikót, az EP Monetáris és Gazdasági Bizottságnak fideszes tagját, aki szerint EB-től a kormánynak a devizahitelezés ügyében küldött levél csak a Bizottság első, tájékozódó jellegű lépése, melyet nem eljárás, hanem egyeztetés követ majd. A szövegből számára az derül ki, hogy a Bizottság a devizahitelesek megsegítésének céljával egyetért, csak az eszközöket tartja túlzottnak, és inkább a felügyeleti rendszer szigorítását, a fogyasztóvédelmi szempontok fokozottabb megjelenítését tartaná célravezetőnek.
Az Európai Bizottság szerda este jelezte, hogy kötelezettségszegési eljárást indít Magyarország ellen a devizahitel-nyújtás korlátozása miatt. Az MTI úgy tudja, hogy az EB úgynevezett hivatalos felszólító levelet küldött Magyarországra, mert megítélésük szerint sérti a tőke szabad áramlásának uniós elvét egy 2011 júliusában született kormányrendelet. A rendelet azt írja elő, hogy csak az kaphat devizahitelt, akinek az adott devizában akkora bruttó havi jövedelme van, amely forintra átszámítva meghaladja a minimálbér tizenötszörösét.
A Nemzetgazdasági Minisztérium csütörtök délelőtt közölte, „a kormány fenntartja azon álláspontját, hogy a devizahitel továbbra is kockázatos termék, amit... célszerű korlátozni, így továbbra sem tartja indokoltnak a változtatást a devizahitelek jelentős kockázatára tekintettel...".