Kína lépne tovább a kapitalizmus felé
A jövőben magánbankokat is lehet alapítani Kínában a kormány ígéretei szerint, amely a teljes bankrendszer reformját hozhatja az országban, de a részletek és a határidők egyelőre nem ismertek.
A hírt a hét végén jelentette be a központi bank és a banki szabályozó bizottság közösen kiadott közleményében. Ebben az áll, hogy a hatóságok kísérletet tesznek arra, hogy a jövőben magántőkéből is lehessen az országban pénzügyi intézményeket, így egyebek közt bankokat alapítani. A bejelentés több szempontból is változást hozhat az ország pénzügyi rendszerében, amelyben mindig is a többségi állami tulajdonban lévő bankok domináltak.
A lassuló gazdaság miatt kellhet
A magánbankok mindenek előtt friss, a központi költségvetésen kívülről érkező pénzzel láthatják el a kínai gazdaság szereplőit. Új források bevonására minden korábbinál nagyobb szükség mutatkozik, a hitelezési lehetőségek ugyanis szűkösek, a gazdaság általános lassulása miatt bajba jutott, kölcsönre szoruló vállalatok száma ugyanakkor növekszik.
A többségi magántulajdonban lévő pénzintézetek emellett a szektorbeli versenyt növelhetik, az állami beavatkozás háttérbe szorulását, a piaci erők előretörését, a piaci szereplők számára pedig előnyösebb feltételeket teremtve.
Torz szerkezet a piac korlátozása miatt
Az állami kézben lévő bankok monopóliuma a pénzügyi források újraelosztásának komoly torzulásához vezetett a múltban, onnan ugyanis az állami projektekbe áramlott a legnagyobb mennyiségű tőke, míg a kis- és közepes vállalatok számára sokszor nem akadt hitel. Ezt a problémát a hét végi közlemény maga is elismeri, annak megoldására a piaci erők működésének megkönnyítését és a gazdasági szerkezetátalakítást szorgalmazza.
folyamat segítésére a hatóságok a dokumentumban a korábbi, kamatlábreformra tett ígéretet is megismételték, mint ahogy a pénzügyi rendszer fokozott liberalizációjának szükségességét is hangsúlyozták. A magánbankok alapítására vonatkozó szabályok, illetve a részletes útiterv egyelőre nem ismertek.