Hetekkel a nagy dunai árhullám után kezd összeállni a védekezés költsége, 95 település tízmilliárd forintot remél a vis maior keretből, és ehhez jönnek még az állami kiadások - írja a Népszabadság csütörtöki számában.
A lap szerint az eddigi - nem végleges - összesítések szerint az árvízi védekezésben érintett települések 10,1 milliárd forintot várnak a vis maior keretből költségeikre, a károk megtérítésére, és ez még nem az árvízi számla végösszege, mert nem szerepelnek benne egyebek mellett a katasztrófavédelem, a rendőrség, a katonaság, a vízügyi igazgatóságok és más állami apparátusok kiadásai.
Hajdu Márton, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője a lappal közölte: csak a július 19-ig tartó vészhelyzet lejárta után összegzik költségeiket az érintett hatóságok, szervezetek.
A költségeket duzzasztja, hogy az áradat nemcsak a tetőzés idején, hanem az azt követő hetekben is jócskán adott munkát, a katasztrófavédelem szerint csak szerdára végeztek mindenütt az ideiglenes gátak elbontásával, és az összesen félszáz kilométer hosszú fővédművek helyreállításával - írja a lap.