23 éves a Sólyom új gépe

2013.08.03. 15:27
Sokan már évekkel ezelőtt azt hitték, hogy bontani fogják azt a Boeinget, ami most a Sólyom színeiben újra utasokat tervez szállítani. A gépet már kétszer kiállították a forgalomból, és a csaknem negyed század alatt repült már svéd, brit és orosz zászló alatt is.

Múlt hétvégén járta be a sajtót a hír, hogy milyen "VIP-gépeket" bérel a Sólyom légitársaság – a képeken luxuskialakítású belső tér látható, bár forgalomba vélhetően nem így, hanem hagyományosabb üléselrendezéssel állnak majd. Úgy tűnik azonban, hogy az első érkező gép – amit Álmos vezérnek fognak hívni –, akár VIP, akár nem, fiatalnak biztosan nem nevezhető. Sőt volt, aki már évekkel ezelőtt bontásra érettnek látta.

Egy olvasónk hívta fel a figyelmünket arra, hogy a Skyliner-aviation.de repülési szakportálon már megjelentek az adatok a Sólyom első gépéről. Eszerint a Boeing 737-est augusztus 18-án hozzák a bournemouthi reptérről Budapestre, ami egybe is vág az előzetes információkkal. A gép lajstromjele az előzetes híreknek megfelelően HA-SHA, a szakportálon azonban szerepel az előző lajstromjele is, ami VP-BXN volt. Ez alapján pedig utána lehet járni Álmos vezér korántsem eseménytelen előtörténetének, például a Planespotters.net-en, ahol fotók is láthatók a gép egyes inkarnációiról. (Ez az oldal a repülőgépmániások talán legismertebb, leglátogatottabb közösségi adatbázisa.)

A Solyom Airlines által bérelt gép a felújítás előtt
A Solyom Airlines által bérelt gép a felújítás előtt

A 24754-es gyártási számú, 1868-as sorszámú Boeing 737-53A 1990. május 22-én repült először, majd júniusban a svéd Linjeflyg belföldi légitársaság flottájába került. (Maga a típus 1989-ben emelkedett először a levegőbe, tehát ez a gép az elsők közül való.) Amikor az SAS 1993-ban felvásárolta, majd megszüntette a Linjeflygöt, az ő flottájukba került, majd egyből továbbadták a British Midland nevű, azóta megszűnt légitársaságnak. Itt hét évig szolgált, majd 2000-ben átigazolt a British Airwayshez, ahol 2008 végéig repült, majd kivonták a forgalomból.

2009 februárjában már a VP-BXN lajstromjel alatt láthatjuk viszont az Aeroflot-Nord flottájában, de szinte azonnal tárolásra került, külön érdekesség, hogy Budapesten. Úgy tudjuk, hogy itt az Aeroplex Közép-Európai Légijármű Műszaki Központ (ACE) végzett rajta karbantartást, és utána még vagy fél évig állt kint a hangárok előtt. Neve elhallgatását kérő informátorunk szerint mindenki azt gondolta, hogy "innen már a sivatagba viszik szétszerelni". Repülési portálok fórumán is előkerült a napokban az ügy, és ott is volt szakmabeli hozzászóló, aki hasonlóan emlékezett.

Az Aeroflot-Nordnak 2009 végén lejárt a szerződése az Aeroflottal, így onnantól saját néven üzemeltek tovább, ekkor festették rá a Boeingre a Nordavia-színeket (vélhetően a némelyik fotón látható össze-szigszalagozás és befóliázás is az átfestés velejárója volt). Budapestről 2010 januárjában került Bournemouthba, onnan fél év múlva Stockholmba, ahol tavaly decemberben másodjára is kiállították a forgalomból, majd 2013 elején visszavitték Bournemouthba tárolni.

A Boeing 737-500-ast 1987-ben kezdték el gyártani, 89-ben repült először, és az első gépet 90-ben vehette birtokba az amerikai Southwest légitársaság. Az utolsót 99-ben adták át a japán Air Nipponnak. A Boeing oldala szerint összesen 389 darab készült belőle. Az 53A altípusból a Planespotters információi szerint három szállít még utasokat, egy a kanadai Pacific Skynál, egy a Boliviana de Aviaciónnál, egy pedig a Tatarstan Airnél. A kanadai gép 92-ben, a másik kettő Álmos vezérhez hasonlóan szintén 1990-ben repült először. Fontos azonban megjegyezni, hogy 23 éves utasszállítók még bőven vannak használatban, önmagában a kor semmit nem jelent, sokkal fontosabb szempont a gép műszaki állapota.

Múlt hétvégi információk szerint a Sólyom hat darab Boeing 737-500-ast vesz bérbe a European Aviation (EA) nevű cégtől, amelynek központja egyébként szintén Bournemouthban van. Az egyelőre nem világos, hogy a most érkező gép és az EA VIP-felszereltségű gépei között mi a viszony. A cég weboldala szerint a lízingcég jelenleg három darab Boeing 737-500-as repülőgépet kínál ügyfeleinek, de egyik lajstromszáma sem egyezik. Megkerestük az EA-t is, de egyelőre nem érkezett tőlük válasz.

A kínált repülőgépekben VIP belső teret alakítottak ki, de a vevő igényeinek megfelelően át tudják alakítani azt. A Sólyom Airways múlt héten egy sajtótájékoztatón azt nyilatkozta, hogy a légitársaság Boeing 737-500-as repülőgépei 110 ülésesek lesznek: 12 business és 98 turistahely.

Természetesen Vágó Józsefet, a Sólyom légitársaság vezérigazgatóját is megkérdeztük a gépről, de nem kívánt lapunknak nyilatkozni.