Hét darab keretmegállapodást köt az állam a 2013-2014-es időszakra útfelújítási munkákra a legnagyobb építőipari cégekkel, köztük a Közgéppel, a Strabaggal és a Swietelskyvel, összesen 75 milliárd forint értékben - írja be az atlatszo.blog.hu.
A 2013. augusztus 5-i Közbeszerzési Értesítő szerint összesen 75 milliárd közpénzt kapnak a közbeszerzéseken egyébként is rendre jól szereplő cégek útfelújításra. A nagyfelületű javítási, felújítási és rendkívüli időjárás okozta burkolatok helyreállítására kiírt pályázatot hazai, míg a főként ROP 2007-2013 programozási időszak keretében végrehajtott munkákat uniós forrásokból fogják finanszírozni- írja a lap.
A mostani, 75 milliárdos összegből valószínűleg a Strabag profitál a legtöbbet, mert az ugyan nem derül ki, hogy az egyes konzorciumi tagok hogyan osztoznak a megnyert pénzen, de a Strabag a hét szerződésből hatban érintett. Ráadásul ők különösen eredményes heteket tudhatnak maguk mögött, hiszen egy győri, közel 4 milliárdos tenderen a Közgéppel együtt sikerült úgy módosítani a szerződést, hogy kevesebb munkát kell végezniük ugyanannyi pénzért.