Ex-Közgép-cég a pénztárgépügy nyertese

2013.08.07. 13:38 Módosítva: 2013.08.07. 16:45
A RacioNet más cégekkel összefogva, meghívásos pályázatokon tucatnyi pénztárgépes szerződést kapott több milliárd forint értékben a NAV megbízásából. A cég nemrég még Közgép-tulajdon volt. A RacioNet elnöke az erős kapcsolati hátszelet úgy kommentálta: "dolgoztunk a környékükön, ezért jó forrásbevonásnak adódott". A Racionet a pénztárgépadatok feldolgozását és elemzését végző szoftvert fejlesztette a NAV-nak, illetve az informatikai hálózat kiépítésében is segített.

Az ország valamennyi vállalkozójának százezres pluszkiadást, míg egy Közgép-közeli részvénytársaságnak és a cég részvételével létrehozott konzorciumoknak több milliárd forintos üzletet hozott az online pénztárgépek cseréje.

Bekábelezve

A RacioNet Zrt. lett a főszereplő az online pénztárgépes rendszer belső fogadóbázisának kiépítésében a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál (NAV). A összességében több milliárdot érő gépparkot és a hozzátartozó szoftvereket a nemrég még Közgép-tulajdonban álló RacioNet Zrt. irányításával szállítják az adóhatóságnak. (Cikkünk megjelenése előtt több kérdéssel a NAV-ot is megkerestük. Az adóhivatal jelezte, hogy készülnek a válaszok, a megjelenés után pár órával ezeket meg is kaptuk. Ezeket a cikk alján található keretesben közöljük.)

A Szerződés teljes szövegéért kattintson!
A Szerződés teljes szövegéért kattintson!

Az ország összes boltját, fizetőhelyét érintő átállás során mintegy 250 ezer hazai vállalkozónak kell megvásárolnia egy online kommunikációra képes új pénztárgépet. A 50 milliárdos költségvonzatú projektet az adóhatóság szeptember 1-jén zárja le, utána már büntetés jár azoknak a cégeknek, amelyek nem szerezték be – a jelenlegi szűkös, egyetlen lengyel gyártmányú géptípus három módosítását tartalmazó választékból – nettó 170 ezer forintért a sajátjukat.

Matolcsy György korábbi gazdasági miniszter költségvetés-javító intézkedését tavaly, év végén fogadta el a parlament, az adóhatóságnál pedig szinte rögtön meg is kezdődött a szükséges szerverek, számítógépek beszerzése.

A RacioNet vezérigazgató-helyettese Domokos István, 2013. január 7-én már négy külön szerződést írhatott alá Vida Ildikó NAV-elnökkel, amelyek egyetlen nap alatt több mint 2 milliárdos megrendeléshez juttatták a baráti vállalkozásokkal közös konzorciumban szerződések egész sorát elnyerő céget. Az első megállapodásokat az elmúlt fél évben újabb pénztárgépszerződések és további 2 milliárdot érő üzlet követett.

 A RacioNet (konzorciumok) szerződései 2013-ban
 Konzorcium neve
 Szerződések időpontja
 Szerződések tartalma
 Szerződött összegek (bruttó, millió)
 RacioNet, Compliance, Symmetria, Sysman  jan 07.  IT rendszerbiztonság, pénztárgép-összekötő infrastruktúra  757,9 m
T-Systems, RacioNet jan 07.
Hálózati aktív, passzív eszközök, pénztárgép-összekötő infrastruktúra 128,4 m
RacioNet, Aloha, Storm Holding jan 07.
Számítógéprendszerek, pénztárgép-összekötő infrastruktúra 767,8 m
RacioNet, eGov, T-Systems jan 07. Pénztárgép-összekötő infrastruktúra, Orecle termékek
638 m
RacioNet, Aloha, Storm Holding ápr 08.     Pénztárgép Rendszer Adattárház mentéséhez 38,7 m
RacioNet, Aloha, Storm Holding ápr 19.
1. rész: Szerverpark konszolidáció 2. rész: Egységes belső munkaállomás 88,3 m
T-Systems, RacioNet ápr 22.
Hálózati aktív és passzív eszközök - EKOP LAN eszközök 102 m
RacioNet, eGov, T-Systems ápr 15.
Pénztárgép Rendszer: adattárház építés, üzemeltetés kialakítása 126,8 m
RacioNet, eGov, T-Systems máj 13.
Oracle agy azzal egyenértékű adatbázis-kezelő szoftverek - OPG rendszer 63,7 m
RacioNet, eGov, T-Systems jún 11. Szerverek szállítása
225 m
RacioNet, Aloha, Storm Holding jún 27. Pénztárgép Felügyeleti Rendszer hardver és szoftver beszerzés 111,3 m
RacioNet, eGov, T-Systems jún 10.
Fogadó tranzakciós réteg és adattárház adatelemzési rendszer 610,9 m
T-Systems, RacioNet máj 31. NAV-gépterem strukturált hálózatának bővítése optikai és UTB kábelezéssel 37 m
T-Systems, RacioNet jún 28. Gépterem strukturált hálózatbővítés optikai és UTP kábelezéssel 74 m
RacioNet, eGov, T-Systems júl 08. Pénztárgép felügyeleti rendszer szoftver 112,4 m
 (forrás: nav.gov.hu)

Keretszerződésekkel, közbeszerzés nélkül

A RatioNet többségében konzorcium tagjaként nyerte el az OPG (online pénztárgép) jelű megbízásokat, de ezekben több esetben is úgy, hogy maga volt a konzorcium vezetője. Az adatfeldolgozó infrastruktúra létrehozásához viszont olyan megállapodások is születtek, amelyekben a RacioNet alvállalkozói szerepben van. Ezekben az esetekben a konzorcium vezetője a T-Systems, melynek vezérigazgatója Budafoki Róbert. A RacioNet elnöke, Laufer Tamás és Budafoki között egy biztos kapcsolódási pont mindenképpen van: Laufer az elnöke az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetségének (IVSZ), Budafoki pedig az elnökség tagja.

A NAV honlapján közzétett szerződések arra utalnak, hogy a megrendeléseket néhány, jóval a Matolcsy-féle terv bejelentése előtt megkötött keretmegállapodás alapján hozták össze. Az egyedi szerződések ugyanis többek között egy 10 milliárdos szoftver-keretmegállapodásra és egy 18 milliárdos számítógéprendszer-szállítási együttműködésre hivatkoznak.

A Közgép-kapcsolat

A közgépes múltú RacioNet és a NAV közeli kapcsolatára már 2012-ben is felfigyelt a sajtó. Akkor az szúrt szemet, hogy egyedüli ajánlattevőként nyerte meg a cég az adóhatóság adattárház rendszereinek (Atar, Radar) informatikai támogatására kiírt meghívásos közbeszerzést. Az akkori üzlet azonban eltörpült a mostaniakhoz képest, ugyanis az még a nettó 400 millió forintot sem érte el.

A RacioNet jogelődje 1992-ben alakult, alapítói az egykori Videoton számítástechnikai gyárának a munkatársai voltak, 2007 elején azonban nevet és működési formát váltott a cég, majd pedig a Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó Közgép szerzett benne többséget.

2007-től Laufer Tamás, Strommer Pál, Domokos István és Zsigri Ferenc lettek a zrt. igazgatósági tagjai. Zsigri Ferenc Simicska Lajos egyik bizalmi embere. A törökszentmiklósi lakcímű üzletember kilenc vállalkozásban tölt be cégvezetői tisztséget, ebből saját számviteli, könyvvizsgálói, adószakértői szolgáltatásokat végző cége mellett nyolc közgépes vállalat található.

A RacioNet két éve önállósodott: a Közgép megvált tulajdonrészétől, majd egy év múlva Zsigri is kiszállt a vezetőségből, de akkorra már sínre került a NAV-os kapcsolat. Megjegyzésre érdemes, hogy Simicska Lajos APEH-elnöksége idején Vida Ildikó, jelenlegi NAV-elnök volt a helyettese.

„Dolgoztunk a környékükön”

A RacioNet elnökét, Laufer Tamást tavasszal ismét IVSZ elnökévé választották. Laufer többek között azzal kampányolt, hogy előző ciklusában növekvő lobbierő és erősödő kormányzati kapcsolatok jellemezték a szervezetet. Laufer szerint időben reagált a szervezet Matolcsy György bejelentésére is, amikor 2013-ban a NAV-val történt egyeztetés után létrehozta a pénztárgép-munkacsoportot.

Az IVSZ-ben az év eleje óta rendszeres egyeztetés zajlott a NAV szakemberei és az informatikai vállalatok között. A szervezet a pénztárgép-forgalmazókat és a távközlési cégeket is bevonta a megbeszélésekbe, de volt külön munkacsoporti ülés arról is, hogy milyen koncepciók alapján kellene bekötni a pénztárgépeket a NAV rendszerébe. Az IVSZ honlapon található beszámolók szerint azonban egyik találkozón sem hangzott el információ arról, hogy a NAV belső rendszerének alakításában szerepet kapott a szervezet elnökének cége is.

„A NAV-tenderek sikerei annak köszönhetőek, hogy a Racionet fejlesztői szaktudása nagyon mély, sokat költöttek fejlesztésre és nagyon komoly szakembergárda van mögöttük”– mondta megkeresésünkre Laufer Tamás, a cég elnöke. Azt is közölte, hogy a tavaly bő 7 milliárd forintos árbevételt elkönyvelő cég napi operatív ügyeit nem ő viszi, így a szóban forgó megbízásokról sem tud minden részletet.

A Közgép-kapcsolatról annyit mondott, hogy az tény, hogy a Simicska Lajos érdekkörébe tartozó nagycég 2010 előtt pénzügyi befektetőként szállt be a Racionetbe. „Dolgoztunk a környékükön, ezért jó forrásbevonásnak adódott, hogy a Közgép pénzügyi befektetőként beszáll a vállalkozásba, de 2010-ben a kivásároltuk társaimmal a tulajdonrészüket” – fogalmazott.

Csak 500 millió került a RacioNethez

A központosított közbeszerzés

A központosított beszerzések jellemzője, hogy a keretmegállapodások megnyitása után lehet verseny nélkül is szerződést kötni beszállítókkal, de amennyiben a megrendelő újranyitná a versenyt, akkor is megoldható közzététel nélküli tárgyalásos eljárással a beszerzés.

Laufer az OPG-szerződések kapcsán kötött keretszerződésekről azt mondta, hogy azok központi közbeszerzés keretében születtek, és a szerződésekben is hivatkozott többmilliárdos szerződéses keretösszegek nagyobbik része nem a Racionethez jut, hanem a keretek terhére elkészülő fejlesztésekben közreműködő vállalkozások között oszlik el.

Laufer szerint a Racionet nagyjából 500 millió forintot kapott az OPG-szerződésekből, ezért a pénzért a NAV-hoz beérkező pénztárgépadatok statisztikai elemzését segítő szoftvereket készítették el. Laufer szerint azonban lehetséges, hogy az informatikai rendszer fizikai kiépítésében is közreműködött a cége, tehát ilyen alapon is részesedhettek a pénztárgépszerződésekből.

Laufer kiemelte, hogy amikor cége konzorciumban nyer, nem feltétlenül kap megrendelést, ilyenkor ugyanis az a jellemző, hogy a konzorcium tagjai közül csak egy szerződik ténylegesen az adott munkára, a többiek hátrébb lépnek. A konzorciumok vezetője pedig általában az a cég, amelyik erős, és amelyikben „a konzorciális partnerek megbíznak”.

Laufer elmondta, az IVSZ elnökeként nem a saját, hanem mindig a szövetség tagjainak az érdekeit képviseli, és fontosnak tartotta elmondani, hogy személyesen is számtalanszor fellépett az informatikai ágazat fejlesztéséért és az oktatás átalakításáért, ezekben az ügyekben többször is kritikus volt a kormányzat tevékenységével kapcsolatban, sőt az IVSZ a közös érdekeknek megfelelő gazdaságfejlesztési és oktatási programokat is javasolt.

Ezt mondja a NAV

Az adóhatóság válaszolt hétfői kérdéseinkre. A legfontosabbakat változtatás nélkül közöljük.

Az Online Pénztárgép Rendszer és a pénztárgépek állami adóhatósággal történő összeköttetéséhez kapcsolódó infrastruktúra kialakításához kapcsolódó beszerzési eljárások esetében is a NAV a mindenkor érvényes Közbeszerzési Törvény és a szorosan kapcsolódó szabályozók alapján végzi a beszerzési tevékenységét, az ott leírt részletes szabályok és eljárás rendek szerint.

A közbeszerzési pályázatok kiírása minden esetben tartalmazza az elvárásokat, követelményeket és az objektív bírálati szempontokat. Az eljárások lefolytatásakor az akkor érvényben lévő, a Közbeszerzési Ellátási Főigazgatóság (KEF, központosított közbeszerzés) által megkötött keret-megállapodások keretén belül volt lehetőség verseny újraindításával megindítani az eljárásokat. Ezen eljárások során is kiemelt figyelmet fordított a Hivatal az előírások betartására, valamint az engedélyezési és jóváhagyási folyamatokra, amelyek alapján nem indulhatnak- és nem zárulhatnak le a közbeszerzési eljárások.

A központosított közbeszerzési eljárások lefolytatása során minden esetben az összes résztvevő értesítésre, meghívásra kerül, az ajánlattevők közül ezekben az esetekben a kiírás feltételeinek megfelelően a legolcsóbb ajánlattevő lett kiválasztva. Az ajánlattevők konzorciumokban indulnak, amely összetételének vizsgálata a KEF hatáskörében valósul meg.

A verseny újraindítása során már a konzorciummal, vállalkozásokkal kapcsolatos feltételek nem vizsgálandók. A fenti beszerzések a kapcsolódó keret-megállapodásokon belül kerültek kiírásra és a legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatást nyújtó konzorcium szállította. A korábban megkötött szerződéseknek nincs köze az online pénztárgépes szállításokhoz.”

A NAV a Racionet Zrt. tulajdonosi szerkezetével kapcsolatban a közhiteles cégbírósági nyilvántartásra kell, hogy hagyatkozzon. A NAV-nál a Racionet Zrt. megbízása a Közbeszerzési Törvény által szigorúan meghatározott közbeszerzési eljárás alapján történt.

Keretszerződése csak a KEF-nek van a cégekkel, illetve keretmegállapodása. A NAV- nak eredményes és jóváhagyott közbeszerzési eljárások alapján kötött szerződése van a céggel. Ebbe a KEF-es konzorciumi szerződéseken alapuló együttműködések is beleértendőek. A céggel a kapcsolat több éve folyamatosan tart.