Egyre inkább hasít az igazi FarmVille

"Hétvégén megnéztük apáddal a káptalantóti termelői piacot, a Liliomkertet. Tényleg nagyon jópofa, de nem vettünk neked semmit. Kecskesajtot mondjuk hoztam volna, de sehol sem láttam hűtőpultot, és hát ki tudja, hol érett be az a tej..." – ezzel hívott fel anyám vasárnap este, és a szóáradat közben az első gondolat, ami átvillant az agyamon, hogy úristen, nyugdíjasként is trendibb, mint én.

A termelői piacok és azok kézműves termékei ugyanis úgy hasítanak idén a naprakész magyar fogyasztók körében, mint a kézzel faragott fanyelű kés a tejszínből készült vajon, amit Margit néni árul a dörgicsein. Így átlagfogyasztóként nem ehetem már nyugodtan a gumiparadicsomot és a termelőket kizsákmányoló dinnyét, mert körülöttem egyre többen háztáji tojásból készült lecsóról meg tökéletes csípős szarvaskolbászról áradoznak, és csillogó szemekkel mesélik, hogy képesek hétvégén hajnalban kelni egy csokor sárisápi élénkzöld petrezselyemért. Mitől lesz egyre népszerűbb a termelői piac?

47 vagy 117?

Ha valami, akkor a termelői piacok helyzete egészen biztosan nem volt jobb régen, mint ma. A rendszerváltás előtt a háztájit a téeszek közvetítették a felvásárlókhoz, például a Herz és a Pick is így vette kocáit a szalámihoz, így a termelőknek akkor nem kellett az értékesítéssel foglalkozniuk. Ez a rendszerváltással változott, az uniós csatlakozással pedig bonyolódott.

Egy évvel ezelőtt körülbelül 280 piac működött Magyarországon az Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI) szerint, 28 százalékkal kevesebb, mint tíz évvel ezelőtt. Ugyanez a kutatás a 280-ból 47 piacot sorolt a termelői kategóriába. A Magyar Nemzet viszont azt írta júniusban, hogy „a termelői piacok száma az elmúlt pár év alatt megduplázódott, 2012 őszére 117-re nőtt”, méghozzá a kereskedelmi törvény változásai és néhány rendelet miatt. Az AKI kutatásából az is kiderült, hogy a legtöbb termelői piac a közép-magyarországi régióban van, illetve az is, hogy a termelői piacoknak csak kevesebb, mint a fele önkormányzati, ellentétben a többi piactípus 85–95 százalékos arányával.

Míg korábban fesztiválként vagy eseti rendezvényenként működtek ezek a helyek, egy 2012 elején hatályba lépett törvénymódosítás nyomán a termelői piachoz, a szabályozásban helyi piacként emlegetett rendezvényhez már nem kell vásár- vagy piacüzemeltetési engedély. Most már elég, ha a szándékot bejelentik a helyi jegyzőnél. Ő a piacot nyilvántartásba veszi, a bejelentés másolatát pedig megküldi a fogyasztóvédelmi hatóságnak és az illetékes rendőrkapitányságnak. A piacvezetők munkájukért cserébe általában minimális bérleti díjat kérnek. Ez például a Rózsák terén 150 forint/négyzetméter, a X. kerületi Liget téren havi 60 ezer forint, az inárcsi termelői piacon ezer forint/nap.

Híres viszont például a káptalantóti Liliomkert Piac esete, ez a piac ugyanis egy szántóföld területén működik öt éve, holott a hatályos törvények szerint piac nem kaphat működési engedélyt mezőgazdasági besorolású területen. Habár már többször született bontási határozat, és a tulajdonosra, a helyi polgármesterre több mint ötmillió forintos büntetést is kiszabtak, ősszel pedig bíróság elé kell majd állnia természetkárosítás miatt, a vásár gyakorlatilag zavartalanul működik hétről hétre.

Minden kistermelő őstermelő, de nem minden őstermelő kistermelő

Aki egy vidéki termelői piacon akarja eladni a saját termését, termékét, a település negyven kilométeres körzetéből vagy pedig adott megyéből kell érkeznie. Ezalól csak a fővárosi piacok kivételek, oda bárhonnan jöhetnek kistermelők, kiskerttulajdonosok, családi gazdaságok, szövetkezeti tagok. A standolók egy része kistermelő is, de ez csupán egy adójogi kategória. Az őstermelőket, akik például a Szimpla Kertben, a Vörösmarty téri piacon, vagy a Wekerlei Kispiacon árulnak húst, tejterméket, tojást, az Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrzési Hivatal, a Nebih jegyzi be.

A személyi jövedelemadóról szóló törvény szerint az őstermelőknek nem kell adót fizetniük a 600 ezer forintot nem meghaladó összes éves jövedelmük után. Ezenkívül a cím egyetlen jelentősége, hogy egyes piacokon az őstermelők kiemelt helyen vagy olcsóbban kaphatnak asztalokat. A kistermelőség lényege pedig, hogy „a jogszabály alapján kapott támogatás összegével csökkentett, őstermelői tevékenységéből származó éves bevétele nem több 8 millió forintnál”.

A kiskerttulajdonosok helyzete olyan szempontból egyszerűbb, hogy ők biztosan nem árulhatnak sehol. Tehát az a család, aki nem tudja frissen elfogyasztani 15 almafája termését, de befőzni, kisütni, pálinkává transzformálni sem akarja, hivatalosan nem adhatja el még termelői piacon sem, hiszen nincs bejegyezve és nem számlaképes. Szilágyi Zsolt, a helyipiacok.hu szerkesztője szerint több százezer, inkább egymillió kiskertes nyakán marad így potenciális áru a haszon helyett. Szilágyi ezzel kapcsolatban idén írásban kérte a Vidékfejlesztési Minisztériumot a helyzet rendezésére.

Ön is célpiac?

Az AKI 2011-es felméréséből az is kiderült, hogy a fogyasztók szerint a piacok legfőbb előnye a finomabb áru, a helyi előállítás, és az adalékanyag-mentesség. Magyarországon ehhez társul még például, hogy a piacosok olyan régi-új termékeket karolnak fel, mint a mángold vagy a csicsóka, és így szélesítik a termékpalettát. Egy termelői piaci házirend azt mondja, az a legfontosabb cél, hogy a termelő és a fogyasztó közvetlen kapcsolatba kerüljön, és a hagyományos értékesítési lánc nélkül minőségi termékeket vihessünk haza. A kedvező ár viszont nem feltétlenül a termelői termékek erénye, ez a feldolgozott termékek, tehát például a szalonna, kolbász, sajt esetében általában nem igaz.

Rönky Balázs, a termelotol.hu alapítója szerint az emberek egyre inkább szeretnék tudni, hogy mit esznek, és még a rosszabb anyagi körülmények között élő fogyasztók is egyre tudatosabban keresik az egészségesebb élelmiszereket. Emellett szerinte a piacokat azoknak találták ki, akik „ki vannak éhezve az emberi kapcsolatokra”. Persze a népszerűsítést szolgálja a Piacok Éjszakája is, vagy a bevásárlóközösségek terjedése.

Ha bevásárolni indulunk, elsősorban a friss árut keressük, és az ezzel kapcsolatos tapasztalataink alapján döntjük el, hogy hova megyünk, derült ki szintén az AKI-kutatásból. Fontos a termékek minősége és eredete is, de az ár csak ezek után jön. Piacra viszont ritkán megyünk, ha az egy, még ritkábban, ha öt kilométernél messzebb van otthonunktól. Akik soha nem vásárolnak piacokon, olyan kifogásokat gyártanak, hogy túl időigényes lenne a többszöri sorban állás, fizetés, nem lehet mindent egy helyen beszerezni, nincsen bevásárlókosár és a tömeg is nagy. Persze a nyitvatartási időpontok is okozhatnak gondot.

A kutatásból viszont az is kiderült, hogy anyukám nincs egyedül a problémájával. Arra a kérdésre, hogy egyes termékeket miért nem a piacon vásárolnak az emberek, leginkább azt válaszolták, hogy máshol jobb minőségű árut kapnak, vagy hogy a piaci termékek minőségében és eredetében nem bíznak. A válaszok szerint ez akkor változna, ha többet tudhatnának meg a termékek szennyezettségéről, eredetéről, romlandóságáról és az előállítási, illetve az árusítási hely higiéniájáról.

De a félelmeket nem csak a kutatás igazolja. Egy másik ismerősöm, Bálint is csak alkalmanként jár termelői piacra. Azt meséli, tavaly nyáron egy ilyen helyen vette meg élete legjobb túrós rétesét, és a kolbásszal is jól járt, habár furcsállta, hogy azon semmilyen címke, gyártói adat, vagy legalább a lejáratra vonatkozó dátum sem szerepelt. Bálint szerint mégis az a legnagyobb baj a piaci termékekkel, hogy a minőségük nem állandó, ezért nem is kiszámítható. A szörpárus például azt mondta neki, véletlenül egy kicsit több lett a citrom a bodzalében, de Balázs mégis kiadta érte az ezer forintot. Amikor otthon megkóstolta, és rájött, hogy az a kis citromlé valójában ihatatlanná teszi a savanyú löttyöt, kénytelen volt kidobni az egész palackot. Nem várta meg a következő heti piacot, és nem utazott vissza kilométereket, hogy panaszt tegyen.

Ne az árut, az igazolványát!

Édesanyám problémája végső soron az én problémám: a fenntartásai miatt nem kaptam kecskesajtot. De milyen eszközei vannak egy vevőnek, ha egy szabadtéri piacon biztos akar lenni abban, hogy friss árut kap?

Rönky szerint az egyetlen és legfontosabb ilyen eszköz a bizalom, vagyis az, hogy maga a termelő áll szemben a vásárlóval, és a neve mellett az arcát is adja a portékájához. És persze a tény, hogy ha a következő héten is el akarja adni azt, amije van, akkor nem ijesztheti el a vásárlókat rohadt barackkal vagy savanyú tejjel.

Ugyanezt mondta az Indexnek Harmathy Ildikó, a Liliomkert tulajdonosa. „Az itteniek nem azért árulnak jó minőségű friss termékeket, mert ezt a hatóságok elvárják, hanem mert meg akarnak élni.” Hozzátette azt is, hogy az árusoknak Káptalantótiban hétről hétre visszajáró törzsvásárlói vannak, a turisták viszont inkább csak nézelődni szoktak.

Rönky szerint bár a nemzetközi áruházláncoknak komoly minőségbiztosítási rendszere van, azért ott sem tudnak minden beszállítót felmérni. És hallottunk már egérről, meg romlott sült csirkéről forgalmas boltokban, illetve az utóbbi év élelmiszerhamisítási botrányai is a piacok javára billenthették a fogyasztók mérlegét, tette hozzá.

Ha a tudatosnál is tudatosabb, utálatos, kekeckedő vásárlók akarunk lenni, üthetjük a piacos asztalát, amíg elő nem veszi az őstermelői igazolványt. Ilyenje ugyanis kell, hogy legyen, ezen azonban csak a neve, a termelés helye és a forgalmazható termékek listája látszik. Aki zöldségekkel és gyümölcsökkel foglalkozik, és nem ökogazdálkodást visz, annak permetezési naplót is vezetnie kell, amit ezeken a piacokon bármikor köteles felmutatni, ha a piacvezető vagy egy ellenőr kéri. Az állattartóknál ennek megfelelője a hatósági állatorvosi igazolás, illetve a takarmányozási és az állategészségügyi napló. A termékeknek kell, hogy legyen adatlapja is, amin szerepel például a kistermelő neve, címe, az előállítás helye, az összetevők, a fogyaszthatósági időtartam, a minőségmegőrzési időtartam vagy a tárolási hőmérséklet.

Rönky szerint a gyakorlott piaci vásárló már messziről kiszúrja, ha egy eladó nem megbízható, vagy ha nem a saját termékét, termését árulja. Vannak ugyanis olyan álőstermelők, akik más piacokon vagy boltokban veszik a zöldséget, tejet, tojást, és azt saját árujukként drágábban továbbadják. Az ilyen csalókat a jó piacvezető azonnal elküldi, a törzsvendégek pedig egyébként is minden árus arcát ismerik a placcokon.

Harmathy Ildikó, a Liliomkert vezetője elmondta, náluk maga a rendszer szűri ki a csalókat. Káptalantótiban ugyanis hétről hétre ugyanaz a 220 árus dolgozik, ők jól ismerik egymást, és rögtön feltűnne nekik, ha valaki rontaná a piac hírnevét. A helyi eladók az ellenőrökkel is jóban vannak, hiszen azok rendszeresen kijárnak hozzájuk ellenőrizni a termelést, állította Harmathy.

Meg még mi kéne?

Hiába a piaci roham, azért lenne még mit fejleszteni. A legtöbb helyen a mellékhelység hiányzik, de a piacok tisztaságára is sok a panasz. A kutatásokból az is kiderült, hogy a piacok környezetterhelése már csak azért is kisebb, mert a vásárlók autók helyett inkább gyalog, biciklivel vagy tömegközlekedéssel mennek oda, ez viszont azért is lehet, mert sok piac környékén szinte lehetetlen parkolót találni. A káptalantóti piaccal kapcsolatban például több olyan panaszt is hallottunk, hogy mivel kevés a parkoló, a turisták kénytelenek az út mentén hagyni autóikat. A helyi rendőrök viszont ezt tudják, és minden piacnapon bírságoló körútra indulnak.

De a jogalkotónak is lenne még feladata Szabadkai Andrea, a Szövetség az Élő Tiszáért, a SZÖVET elnökségi tagja szerint. A problémák között sorolta azt a joghézagot, hogy például a kistermelői rendelet szerint a pékáruk alapanyaga is saját előállítású kellene, hogy legyen, pedig kevés pék van, akinek a kemencén meg a péklapáton kívül pár hektár búzája is van. Az értékesítés során az is bajban lehet, aki közeli családtagjára bízná a piacozást. Habár ezt a szabályozás megengedi, Szabadkai úgy tudja, az APEH és a munkajogi hatóság egyes helyeken mégis bünteti.

Rönky Balázs szerint a termelői piacok attól igazán jók, hogy a vásárlás élményéhez kulturális élményt is adnak. Példaként a Szimpla Piacot említette, ahol élőzene, közös főzés, workshop, és jótékonykodás is van. A közösségalkotás és a trend tehát már beindult, és úgy tűnik, a fejlődéshez szükséges javaslatok is konkretizálódnak. Én nem várom meg, amíg anyukám bizalma is kialakul, inkább beállítom az ébresztőórát vasárnap reggelre.