Csődbe ment a Best Reisen
További Gazdaság cikkek
- Jelentősen megváltozhat a budapesti lomtalanítási rendszer
- Különös indokkal szünteti meg a kormány a paksi különleges gazdasági övezetet
- Több mint 7,7 milliárd forintot ad a kormány a budapesti egészségügy fejlesztésére
- Autót venne a munkáshitelből? Mutatjuk, hogy miért nem érdemes
- Több napra leállt az ügyintézés az MVM online oldalán és alkalmazásában
Csődhelyzetbe került, és törölte járatait az egyiptomi válság miatt kialakult krízishelyzetben a Best Reisen – értesült az Index. A tavaly még több mint 6 milliárd forintos árbevételt elérő cég ügyvezetője, Zám Tibor érdeklődésünkre elmondta: 700-800 utasuk maradt külföldön, illetve több ezer tervezett kiutazást töröltek, gépeik már pénteken sem indultak el.
Kinn van, és hazaútra vár?
Ha a Best Reisen utasaként külföldön ragadt, várjuk történetét, problémáit az tema@mail.index.hu címre, bestreisen subjecttel. Írja meg, megírjuk!Zám azt mondta, hivatalos közleményt adnak ki, és a Best Reisen honlapján is értesítik az utasokat. Érdeklődésünkre elmondta, a kárigényekkel a QBE biztosítóhoz kell majd fordulnia az utasoknak. A külföldön maradtak hazautazását részben már kifizették – általában akkor, amikor a partnerekkel szervezték az utakat –, a többieknél pedig a biztosító állja majd a költségeket. „Az általunk biztosított vagyoni letét összege 1,3 milliárd forint, amely fedezi a külföldön tartózkodó utasaink hazautaztatását és az el nem utazottak teljes kártérítését” – áll a csődbe ment cég közleményében.
A reptéren értesültek, hogy maradnak
Sok utas már ki sem ment a repülőtérre, az utazásuk elmaradásáról ott értesülő utasok azonban nagyon dühösek voltak. A budapesti Liszt Ferenc-repülőtér 2B termináljára körülbelül 15 utas érkezett az antalyai géphez; ők felháborodással vették tudomásul, hogy törölték antalyai járatukat. Az utazási iroda, akit tudott, értesített a járattörlésről.
A repülőtérre érkezett utasok közül többen is arról számoltak be, hogy már a reptérre tartva kapták a hírt a járattörlésről, egy soproni család e hét hétfőn fizette be az utazást, ennek fényében egyáltalán nem számítottak a törlésre. Több, a reptérre érkezett utas is nehezményezte, hogy az utazási iroda péntek délután lévén mostanra bezárt, nem érik el további információért, és a hosszú hétvége miatt majd csak jövő szerdán tudnak intézkedni.
A helyszínen az utazási iroda képviselője nem kívánt nyilatkozni, egy rövid tájékoztatót osztott ki a Törökországba készülő utasoknak. Eszerint sajnálattal értesítik az utasokat, hogy a Best Reisen Utazási Iroda Kft. befejezi utazásszervezői tevékenységét. Azt tanácsolják, hogy az érintettek vegyék fel a kapcsolatot az iroda biztosítójával, a QBE Magyarországgal.
Évek óta készült a csőd
A fizetésképtelenség oka az évek óta szűkülő charterpiac, de az utolsó csepp a pohárban az egyiptomi válság volt – mondta Zám. A magyarok sokkal kevesebbet költenek utazásra, és versenytársból is több lett, a piaci mutatóik a 2006-os szintre estek vissza. Az utóbbi két hónapban viszont egyiptomi chartergépeiket csak nagyon csúnyán nyomott árak mellett tudták indítani. Az egyiptomi válság miatt a Külügyminisztérium legújabb ajánlása azt írja, a Vörös-tenger melletti, védett üdülőkomplexumok kivételével Egyiptom egyik részére se utazzunk, azokon kívül semmi nem biztonságos.
Egy turisztikai szakértő szerint nem meglepő a csődhelyzet, „a szakmában egy ideje már beszéltek arról, hogy a társaságot nagyon megviselte az egyiptomi válság”. Egy másik, a céggel korábban szerződéses kapcsolatban álló utazásszervező illetékese úgy reagált a megkeresésünkre, hogy tényszerűen nem hallott a csődhelyzetről, de nem lepi meg, az elmúlt hónapokban már voltak fizetési nehézségei a társaságnak. Úgy tudjuk, a Best Reisennél több munkatárs fel is mondott a múlt héten.
Az utazási irodákat nyilvántartó Magyar Kereskedelmi és Engedélyezési Hivatalban nem tudtunk illetékessel beszélni: a hatóság központi számán közölték, hogy péntek lévén délután kettőig dolgoztak a munkatársai, legközelebb szerdán lesznek elérhetők. A hivatal főosztály-vezető helyettese cikkünk megjelenése után három órával e-mailben azt közölte, hogy a hivatal munkatársai felvették a kapcsolatot a kairói követséggel, a külföldön tartózkodó utasok érdekében a biztosítótársasággal intézkedtek, a minisztérium részére is megfelelő információkat gyűjtöttek, továbbá „jelenleg is a Best Reisen káreseményéből adódó intézkedéseket megteszik és most is dolgoznak”.
A Best Reisen Utazási Iroda Kft. 1994-ben alakult, jelenlegi többségi tulajdonosa Ali Ben Hamrouni, kisebbségi tulajdonrésze van a Medina Tours Kft.-nek. A Céginfó adatai szerint a cég az elmúlt években stabilan 6 milliárd forint körüli árbevételt ért el – 2010-ben 6,7 milliárdot, egy évvel később 5,9 milliárdot, majd tavaly 6,1 milliárdot –, de üzemi eredménye évek óta mínuszos volt és fokozatosan romlott: a 2011-es mínusz 83 millió után tavaly már 440 milliós volt a működési veszteségük, bár az adózott eredményük az előző évi mínusz 56 millióról 40 milliós nyereségbe váltott.