Elszámolt a kormány 30 ezer embert
További Gazdaság cikkek
- Milyen válság? Karácsonyra úgy vásárolunk, mintha nem lenne holnap
- Megvan, mikor lesznek 2025 legfontosabb gazdasági konferenciái
- Remegve vár a forint egy fontos amerikai döntést
- Nem tudnak versenyezni a BYD-val, egyesülhet két nagy japán autógyártó mamutcég
- Felfordul a világ: vezetők tömeges váltását hozhatja 2025
A napokban többször elhangzott a kormány részéről, hogy immár 207 ezerrel vannak többen a foglalkoztatottak, mint három évvel ezelőtt, azaz nagyjából a kormányváltáskor. Ez azonban csak akkor jön ki, ha nem azonos időszakokat vetünk össze – írja a Portfolio.hu. A kormányzati sikerjelentés pedig épp így készült: az idén május-július időszak adatai vetették össze a 2010. március-májusival.
Ami igen súlyos szakmai hiba. A foglalkoztatásban ugyanis számos tényező – hogy csak egyet említsünk: a mezőgazdaság évszakonként eltérő munkaerő-igényei – miatt nagyon nagy szerepe van a szezonalitásnak. Míg számos gazdasági mutatónál – például beruházási, ipari vagy GDP-adatnál – fontos annak éven belüli, előző hónaphoz vagy negyedévhez viszonyított alakulása, a foglalkoztatásban ezek miatt a szezonális hatások miatt csak az éves szintű, az előző év azonos időszakával történő összevetésnek van igazán értelme.
A nyári foglalkoztatási adatokat tavasziakkal összevetni ugyanolyan baklövés tehát, mintha hőmérsékleti adatokkal tennénk ezt, és büszkén mondanánk, hogy idén május-júniusban mennyivel melegebb volt, mint a 2010. március-május közötti időszakban. A kormány ezt a baklövést mégis megtette, nem is egyszer.
Az a KSH-adatot, hogy idén május-júliusban 56 ezerrel dolgoznak többen, mint egy évvel korábban, megtoldották azzal: a három évvel ezelőtti adatokhoz képest mintegy 207 ezer fővel dolgoznak többen. Előbb Czomba Sándor foglalkoztatásért felelős államtitkár beszélt erről a Hír Tv-nek és a kormány.hu-n, majd Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter pénteken egy vidéki rendezvényen, sorolta a Portfolio.hu, hozzátéve: az összevetés a kormány számára nyilván fontos, de a kérdés kétféleképpen tehető fel. Egyrészt úgy, hogy a kormányváltás óta mennyivel dolgoznak többen, másrészt hogy a három évvel ezelőtthöz képest mennyivel dolgoznak többen.
Mivel 2010-ben a parlamenti választások áprilisban voltak, az első kérdésre a helyes válasz az lehet, ha például 2010. március-májusi adatokat vetjük össze a 2013. március-májusiakkal. A KSH háromhavi átlagban közli az adatokat, tehát önmagában áprilist nem tudjuk kiválasztani, de választhatnánk április-júniust is. A második kérdésre pedig, ha a legutóbbi adatokhoz szeretnénk viszonyítani, akkor a válasz a 2010. május-júliusi adatok összevetése a 2013. május-júliusiakkal. Vagyis azonos időszaki adatokat vetünk össze.
Ezek után, ha megválaszoljuk a fenti két kérdést, akkor az elsőre a válasz: a kormányváltáshoz képest idén március-májusban 154 ezerrel dolgoztak többen, a három évvel ezelőttiekhez képest május-júliusban pedig 174 ezerrel volt több foglalkoztatott. Ami persze szintén szép növekedés, bármelyik számot vesszük is – bár persze tudjuk, hogy ennek komoly részét adja a közmunka rendszerének átalakítása –, de mégsem 207 ezer, hanem annak csak 74-84 százaléka.
És pláne nem 300 000. Az Index 2010 nyarán indított egymilliómunkahely-számlálója szerint ugyanis a most közzétett adatokban már éppen ennyivel több állásnak, majdnem 4,1 milliónak kellene szerepelnie, mint a 2010-es kormányváltás idején.
- Munkahelyek száma (2010 augusztus):3 789 400
- Munkahelyek célszáma (2020 augusztus):4 789 400
- Aktuális foglalkoztatotti szám:
- Eltelt hónapok száma:
Emlékezhetünk, a 2010-es kampányban a Fidesz tíz évre egymillió új munkahelyet ígért. Ez a számláló azt vizsgálja, hogy az ehhez vezető úton időarányosan hol tartunk (a számláló, jellegéből adódóan egy trendvonal, ami azt mutatja, hogy hosszabb távon, tíz év alatt, havonta átlagosan mennyivel – egyébént 8333-mal – kell nőnie a foglalkoztatottak számának a vállalás teljesítéséhez).
Mint látható, a grafikonunk az első négy hónap után folyamatosan piros színben tündököl, vagyis azt mutatja, hogy időarányosan rosszul állunk. A különbség most nagyjából mínusz 126 ezer, ami még így is kedvezőbb, mint az elmúlt hathavi adat, viszont ezzel együtt a számláló indulása óta mért kilencedik legrosszabb érték. Ráadásul, mivel éves szinten nem jött össze a százezer új állás, a foglalkoztatottak számának növekedése ellenére rosszabb képet fest, mint egy éve: a tavaly május-júliusi elmaradás még csak 82 ezres volt.