Demján még több olcsó MNB-hitelt akar
A Gránit Bank csütörtökön aláírta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) növekedési hitelprogramján (NHP) belül az utolsó hitelszerződéseket is, így száz százalékban kihasználta a keretét - mondta az MTI-nek Hegedűs Éva, a hitelintézet alelnök-vezérigazgatója, aki szerint érdemes volna folytatni a programot.
A bank a számára elérhető maximális, 11 milliárd forint - a szabályoknak megfelelően a 2012. év végi kkv-hitelállományának megfelelő - összegű keretre nyújtott be kérelmet, amit meg is kapott. Augusztus végéig a teljes összeget leszerződte, közel felét pedig folyósította is. A többi forrás folyósítására is sor kerül szeptember végéig, csupán egy-két beruházási hitel esetében húzódhat át decemberre a kifizetés - közölte Hegedűs Éva.
A bank ügyfelei az NHP források 53 százalékát beruházásokra, 14 százalékát forgóeszköz-finanszírozásra, egyharmadát pedig devizahitel-kiváltásra vették igénybe.
A Gránit Bank tapasztalatai szerint a hitelkereslet jóval meghaladta a rendelkezésre álló keretet. Nagyon sok olyan kockázati szempontból is elfogadható ügylettel találkoztak, amelyet szívesen megfinanszírozott volna a bank, ha lett volna rá forrás - mondta az alelnök-vezérigazgató.
Hegedűs Éva hangsúlyozta: a vállalkozói körből érkezett visszajelzések is azt támasztják alá, hogy érdemes lenne új kerettel, a mostanihoz hasonló kondíciókkal folytatni a programot.
A Demján Sándor nagybefektető érdekeltségi körébe tartozó Gránit Bank mérlegfőösszege augusztus végén közel 70 milliárd forint, betétállománya közel 60 milliárd, hitelállománya közel 30 milliárd forint volt és több mint 16 ezer számlát vezetett.
Az állam júniusban 2,58 milliárd forintos tőkeemeléssel 49 százalékos részesedést szerzett a bankban. A korábbi tulajdonosok többségi, 51 százalékos tulajdonhányada tehát a tőkeemelést követően is megmaradt, s a menedzsmentjogok is az alapító tulajdonosnál maradtak.
A tőkeemelés a Gránit Bank korábbi közlése szerint lehetővé teszi az üzleti aktivitás bővítését, amit elsősorban a kkv szektornak nyújtott pénzügyi szolgáltatási tevékenység szélesítésére kívánnak felhasználni. A középtávú cél a dinamikus növekedés fenntartása, amit a tervek szerint 2015 és 2017 között tőzsdei bevezetés követ.