November 1-től jön az újabb rezsicsökkentés
November 1-jétől további 10 százalékkal csökkennek a rezsiköltségek, jelentette be Lázár János Hódmezővásárhelyen. Azt lehetett tudni, hogy ősszel jön a következő rezsicsökkentő csomag, de az időpontját eddig nem árulták el.
A Miniszterelnökséget vezető államtitkár az eddigi 10 százalékos rezsicsökkentést csak a kezdetnek nevezte. Mint mondta: „ennek még annál is komolyabb következményei és kedvező hatásai lesznek”.
Arról is beszélt, hogy január 1-jétől a hús – főként a baromfi- és sertéshús – áfája 10 százalék alá csökkenhet a mostani 27 helyett.
Lázár János azt mondta, hogy december 31-ig megoldás születik a jelzálogos devizahitelesek problémáira: a devizahitel ugyanis megszűnik. Ugyanakkor egy devizahiteles nem járhat jobban, mint az, aki forintban vette fel a hitelét, de a segítség csak a lakáshiteleseknek szól majd.
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=bJE1jRyMFaE6fJ8fhsC.y4ZQnDkFoiPbY7JeelfAZ7P.i7&stparam=wnniomkpwg&fastid=ipqxvzhaneitfhaugbtmmzijqomb&nc=0)