Dől az olaj az USÁ-ban
További Gazdaság cikkek
- Fizetőssé tenné a kormány a személyi igazolványokat
- Leállt a Barátság kőolajvezeték, reagált a Mol az Indexnek
- Elbúcsúzott Orbán Viktor egyik leghűségesebb minisztere
- Gigantikus fejlesztések indulnak Budapesten, két új városrész is épül a fővárosban
- Együttműködési megállapodást kötött a Magyar Vagon csoport és a BME
Az Egyesült Államok még az idén megelőzheti a mostani világelső Oroszországot a kőolaj- és a földgáz együttes kitermelésében, de lehet, hogy már meg is előzte - közölte globális adatok elemzésére hivatkozva a The Wall Street Journal (WSJ).
Míg az USA a hidraulikus repesztésen alapuló gázkitermelési eljárásokkal lényegében garantálta energiafüggetlenségét, addig az oroszoknak ezen modern technológia híján komoly erőfeszítésébe kerül a jelenlegi szint fenntartása is. Miközben az Egyesült Államokban - főleg az észak-dakotai Bakken mezőn és a texasi Eagle Ford mezőn - növekszik az olajkitermelés, moszkvai előjelezések szerint az olajbányászat stagnál majd, a földgázexport pedig 2016-ig mindössze 3 százalékkal bővül.
Az Egyesült Államok a júliusi adatok szerint napi 22 millió hordó olajnak megfelelő szénhidrogént termelt ki. Az orosz teljesítménnyel kapcsolatban a lap szerint nem állnak rendelkezésre friss adatok, de a moszkvai előrejelzések 2013-ra napi 21,8 millió hordóval számoltak.
Az amerikai földgázimport 32, a kőolaj-behozatal pedig 15 százalékkal csökkent az elmúlt öt év alatt, jelentősen mérsékelve az Egyesült Államok külkereskedelmi deficitjét – és nem mellesleg a közel-keleti beavatkozások iránti lelkesedését is.
A jelentős importcsökkentés azért is pénztárcába vágó dolog, mert az olaj ára jelenleg igen magas, a 104 dollár körüli tartományban mozog, ez 18 százalékkal több, mint tavaly ilyenkor.
Ha csak az olajat nézzük, az amerikai Energetikai Információs Hivatal (IEA) adatai szerint egyértelműen Szaúd-Arábia vezet napi 11,7 millió hordóval. A második helyen Oroszország áll 10,8 millió, a harmadikon pedig az Egyesült Államok 10,3 millió barrellel. A fejllődés volumenét jelzi, hogy öt évvel ezelőtt az oroszok még mintegy napi 3 millió hordóval vertek rá az amerikaiakra.
Az USA és Oroszország ugyanakkor a földgáz-kitermelésben messze maguk mögé utasítják Szaúd-Arábiát. És itt már meg is történt a hatalomátvétel: az amerikaiak tavaly - 1982 óta először - több földgázt termeltek ki az oroszoknál.
Az amerikai felfutás azért érintheti érzékenyen az oroszokat, mert költségvetésük mintegy 40 százalékban az olaj- és gázipari adókból és illetékekből áll össze. Az Orosz Tudományos Akadémia Energiakutató Intézetének számításai szerint az orosz olajexport 2015 után akár 25-30 százalékkal is csökkenhet, ami több mint 100 milliárd dolláros kiesést okozhat. És az olajrubelek elmaradása ki tudja, milyen társadalmi feszültségekhez vezethet.
Viszont a másik oldalon ott van az, hogy az amerikai olajpala-lázat mind a Gazprom, mind az OPEC vezetője "buboréknak" tartja, ami pár év múlva kipukkadhat.