A Martens bakancs Hugo Boss-ékhoz kerül

2013.10.18. 16:59 Módosítva: 2013.10.18. 17:00

300 millió fontért (103,5 milliárd forintért) el akarják adni a Martens cipőmárkát a Permira kockázati tőketársaságnak, akiké a Hugo Boss márka is. Október végén a hivatalos bejelentés is megtörténhet, írja az Independent.

A Martens eddig a brit Griggs család többségi tulajdonában volt, akik generációk óta gyártották a bakancsokat szkinhedeknek, punkoknak, a kilencvenes évekbeli britpop-őrülteknek vagy a legalternatívabb kispálosok tömegeinek.  Az utóbbi időkben persze a tényleges gyártás már Ázsiában ment, csak egyedi darabokat készítettek az eredeti Northamptonshire-i gyárban.

Jó eséllyel a Griggs-család egyszerűen ki akar szállni az üzletből, mivel a cég szép hasznot hozott eddig is: tavaly adózás előtt 15,3 millió fontot (5 milliárd forintot) termeltek 110 millió fontnyi (38 milliárd forintnyi) árbevételből. A tőkeerős Permiraval elsősorban a további nemzetközi piacbővítést célozhatja meg a kultikus márka.

Griggsék 1901 óta gyártanak cipőket, de a levegővel bélelt bakancsot az 1960-as években tervezte a német Klaus Martens és Herbert Funck. Ők a cég eladása után is meg fogják kapni a nekik járó jogdíjakat a bakancsok után.

Az új tulajdonosnak is érdeke lesz megtartani a márka imidzsét és klasszikus termékeit, de acélbetétükért aggódó hazai punkoknak vagy a zárt alakzatban bakancsban menetelés után ácsingózóknak sem kell semmiképp félniük. Ugyanis a talán leginkább klasszikus Ranger-típusú, eredetileg ejtőernyősöknek kifejlesztett bakancsformát több tucat cég gyártja már.