Kanada szinte belép az EU-ba

2013.10.18. 17:07

Pénteken ünnepélyes keretek közt aláírta Brüsszelben José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke és Stephen Harper kanadai miniszterelnök az Európai Unió és Kanada közötti átfogó óriási gazdasági és kereskedelmi megállapodást.

Ez az EU első ilyen megállapodása a világ legfejlettebb ipari országait tömörítő G7-csoport egyik Európán kívüli tagjával. Kanada és az EU abban bízik, hogy a kereskedelmi megállapodásnak köszönhetően a kétoldalú kereskedelem az áruk és szolgáltatások területén 23 százalékkal, 26 milliárd eurónyi értékben fog növekedni.

Alig lesznek vámok

José Manuel Barroso az aláírást követően fordulópontnak nevezte a megállapodást a gazdasági kapcsolatokban, amely új korszakot nyit az EU és Kanada viszonyában. A bizottság elnöke elmondta, hogy a szabadkereskedelmi megállapodás értelmében a vámok 99 százaléka rövid időn belül eltűnik. Barroso azt is megemlítette, hogy becslések szerint az ipari vámtarifák eltörlése évi félmilliárd euró megtakarítást jelent a Kanadába exportáló európai vállalkozások számára.

Az agrártermékek területén a liberalizáció a két fél közötti kereskedelem körülbelül 93 százalékát érinti majd, ezen a téren viszont Kanada számára érzékeny kérdés volt a tejtermék piaca. Európa számára pedig a marha- és sertéshús, valamint a csemegekukorica volt a kulcskérdés. Ezen termékek tekintetében vámmentes kvótákat állítanak fel, de a kvóták kimerítése után a termékekre továbbra is vámot vetnek ki.

A mezőgazdasági késztermékekre kivetett vámok megszűnnek, ami a bizottság szerint egyértelműen hasznot hoz az európai gazdaságnak, mert ezen a téren jelenleg is az EU oldalán van a jelentős kereskedelmi többlet. Külön hangsúlyozza az Európai Bizottság, hogy a kereskedelmi megállapodás értelmében Kanada el fogja ismerni az európai földrajzi megjelöléseket, így például a Tokaji Kanadában is Tokaji lesz, a pármai sonka pedig pármai sonka.

A bizottság közleménye az uniós autóexport várható bővülésére is kitér, mondván: a megállapodás értelmében ez is egyszerűbbé válik, miután a kanadai kormány egy sor európai autóipari szabványt fog elismerni.

Kanada történelmének legnagyobb egyezsége

Mind a közlemény, mind Barroso említést tett arról, hogy a megállapodás a szolgáltatások kereskedelmét is liberalizálja, megnyílik a pénzügyi, távközlési, közlekedési szolgáltatások piaca is - tudatta a portugál politikus.

Stephen Harper, aki minden mondatot Kanada mindkét hivatalos nyelvén, angolul, majd erős akcentussal franciául is megismételt,  hangsúlyozta, hogy Kanada eddig még soha nem kötött ekkora nagyságrendű kereskedelmi megállapodást, amellyel a kanadai cégek egy 500 millió fős egységes piachoz kapnak hozzáférést.

"Ez nagyobb mint a NAFTA", (az Észak-Amerikai Szabadkereskedelmi Övezet) - közölte Harper. Kitért arra is hogy ezzel 14-ről 42-re vagyis háromszorosára nő azon országok száma, amelyekkel Kanadának szabadkereskedelmi megállapodása van.

A kanadai kormányfő úgy fogalmazott, hogy a megállapodás javára válik majd az ontarioi és québeci gyári munkásoknak, az albertai favágóknak és az atlanti halászoknak egyaránt. Jelezte viszont, hogy a megállapodás miatt átmenetileg rosszabbul járhatnak néhányan a kanadai sajtkészítők közül, és átmenetileg a gyógyszeripar egy részét is érhetik negatív hatások, de ezeket a kanadai kormány kompenzálni fogja.

Plusz így a csehek is jöhetnek

"Kanada mindig is kereskedő nemzet volt" - jelentette ki Harper, hozzátéve, hogy a kanadai munkahelyek ötöde kötődik valamilyen módon a kereskedelemhez.

A sajtótájékoztató végén Stephen Harper azt is fontosnak tartotta közölni, hogy már értesítették a cseh hatóságokat arról, hogy Kanada heteken belül eltörli a vízumkényszert a cseh állampolgárokkal szemben, mert azt szeretné, ha minél több európai látogathatna akadálymentesen az észak-amerikai országba.