Négy-öt nyelviskola maradhat meg

2013.10.18. 01:01

A nyelviskolai piac tömeges megszűnését eredményezheti az új felnőttlépzési törvény: a szaktárca szerint ugyan a jogszabály célja a felnőttképzés minőségének és átláthatóságának javítása, a szakképzők úgy látják, a kisebb iskolák kénytelenek lesznek a nagyokba integrálódni, írja a Napi Gazdaság.

Négy-öt nagyobb nyelviskola maradhat a piacon, ha a szeptembertől hatályos új felnőttképzési törvény végrehajtási rendeletét a korábban kiszivárogtatott módon hirdetik ki - mondta a lapnak Rozgonyi Zoltán, a szakmai szereplőket tömörítő Nyelvtudásért Egyesület elnöke. A kisebb intézmények lemorzsolódása azonban nem most kezdődött, már a szakképzési hozzájárulás tavalyelőtti megszüntetése kedvezőtlenül érintette az iskolákat, ezt azonban TÁMOP-projektekkel igyekezett kompenzálni az állam - szakértők szerint sikertelenül.

A nyelviskoláknak korábban egyszeri 400 ezer forintot kellett fizetniük a vizsgahelyi akkreditációért (ha vizsgáztatn iais akartak), amit a Nyelvvizsgáztatási Akkreditációs Központ végzett. Az eljárás eltörlésével hatósági engedélyezési és ellenőrzési rendszer indul, amelynek szabályai "szigorúbbak és differenciáltabbak" - közölte a nemzetgazdasági tárca. Szakértők szerint azonban az új rendszer csak "beleszól" az eddig olajozottan működő struktúrába. Az intézményi akkreditációval korábbról rendelkező iskoláknak az új hatósági eljárás során egyszeri 100 ezer forintot kell fizetniük, viszont minden további program engedélyezése további 60 ezer, egy másik intézménytől átvett program engedélyeztetése pedig újabb 30 ezer forintba kerül Napi szerint.

A rendelkezés azonban csak az akkreditációt már korábban megszerző intézményekre érvényes, az egyéni vállalkozó magántanárokra és a kisebb iskolákra vonatkozóan nincs sem átmeneti, sem végleges rendelkezés, illetve az is kérdés, hogy az eddigi moduláris rendszer megmarad-e. Eddig egy iskola egyszer fizetett akkreditációt egy alapfokútól felsőfokúig terjedő nyelvi programért, egyes információk szerint azonban a moduláris rendszert is megbontják, ami újabb tízezreket emészthet fel az iskoláknál, azaz jelentősen nőnek majd a költségek és bonyultabbá válik a működés - tette hozzá Rozgonyi.

Egyszeri akkreditációs díjak (ezer forint)
     
Vizsgaközpont + egy vizsgarendszer akkreditációja két nyelvből 1500
Vizsgaközpont + két vizsgarendszer akkreditációja egy nyelvből 2000
További nyelvek akkreditációja nyelvenként 300
Kevésbé gyakran oktatott és ritka nyelvek, a magyar mint idegen nyelv és holt nyelvek akkreditációja nyelvenként 100
Vizsgaközpont + kizárólag kevésbé gyakran oktatott és ritka nyelvekre, a magyar mint idegen nyelvre, illetve holt nyelvekre kifejlesztett vizsgarendszer teljes akkreditációja 500
Akkreditált vizsgaközpont további (általános vagy szaknyelvi) vizsgarendszerének akkreditációja 800
Vizsgahely akkreditációja 400
Bejelentett vizsgahely átvizsgálása 100
Forrás: Nyelvvizsgáztatási Akkreditációs Központ, Napi.hu

Az új törvény letétet is kötelezővé tesz a nyelviskolák számára, bár ennek mértékéről még egyeztetnek a piaci szereplők a tárcával. Korábban legalább 2 millió forintot vagy az éves árbevétel 6 százalékát írták elő, a Napi Gazdaság szerint mára "csak" 3 millió forintról, illetve 2 százalékról folyik a vita - egyes szakértők azonban úgy látják, ez is akkora összeg, ami óhatatlanul a feketepiacnak kedvez. Az NGM ugyanakkor nem ért egyet az utóbbi állítással, véleménye szerint a kötelező vagyoni biztosíték a képzésben részt vevők biztonságát szolgálja, a nyelvvizsgára felkészítő képzések folytatásához szükséges engedély feltételei szerinti működést pedig kétévente helyszíni ellenőrzéssel mérik fel a felnőttképzési intézményeknél.