Nem azért emeltek adót, mint eddig hittük
Egyértelműen megcáfolható, hogy a tranzakciós illeték kulcsát azért kellett emelni, mert a tranzakciók értéke, vagyis az adóalap csökkent, ez ugyanis nem következett be, mondta Nagy Márton, az MNB ügyvezető igazgatója a portfolio.hu-nak.
Szerinte a külföldi példák azt mutatják, hogy ha van is alkalmazkodás, az inkább 2-3 éves időtávon következik be, nem ezért volt szükség a változtatásra. Hanem azért, mert az új adónemek bevezetését mindig bizonytalan becslések előzik meg - a várható bevételek kalkulációjához rendelkezésre álló, banki adatszolgáltatáson alapuló számok nem voltak teljesen megbízhatóak.
Pedig korábban az emelést a kormány azzal indokolta, hogy a piac rendkívül gyorsan reagált a tranzakciós illeték bevezetésére, és a piaci szereplők olyan szokásokat vettek fel, ami a tervezettnél kisebb állami bevételt eredményezett.
Varga Miháy akkor azt mondta, az, hogy a tervezettnél mintegy 80 milliárd forinttal kevesebb pénz folyt be az adóból, annak köszönhető, hogy a piacon megváltoztak a szokások: sok számlát összevontak, több tételt egyben utalnak, és így próbálják kikerülni a fizetési kötelezettséget.