Bajba kerülhetünk Ukrajna miatt

2013.12.13. 08:16

Piaci elemzők szerint bár aggodalomra adnak okot az ukrajnai fejlemények, a forint és magyar állampapírok egyelőre biztonságban vannak. A mindkét piacon jócskán jelenlévő Templeton viselkedése azonban boríthatja a dolgokat – írja a napi.hu.

Más a két ország

A befektetők szemében az ukrán és a magyar gazdaság megítélése között nincs komoly kapcsolat, mivel alapvetően eltérnek a két ország fundamentumai - véli Balatoni András, az ING Bank Zrt. vezető elemzője. Úgy látja, hogy egyáltalán nem vesznek minket egy kalap alá az ukránokkal. Így emiatt elvileg nem kell aggódni, hogy a magyar eszközök megéreznék az ukrán helyzet tartós vagy további romlását. Az is igaz azonban, hogy - miközben nem vár jelentős tovagyűrűző hatást sem a forintárfolyamban, sem pedig a magyar állampapírpiacon egy ilyen helyzettől - az év végén megszokott alacsony piaci likviditás mellett, amikor kevés az eladó és kevés a vevő, elképzelhető némi "begyűrűzés" - ismerte el az elemző.

Trippon Mariann, a CIB Bank Zrt. vezető elemzője úgy látja, hogy Ukrajnában a politikai feszültségeknek egyelőre inkább pszichológiai hatásaik vannak, az országban államcsőd helyett inkább fizetésimérleg-válság és devizaválság következhet.

Az ukrán gazdaság rossz helyzete nem meglepetés: régóta tart már a feszültség, már évek óta alacsony a gazdasági növekedés, miközben alacsony a devizatartalék is, így "csupán" a politikai válsághelyzet jelent újdonságot a piaci szereplők számára - értett egyet Balatonival Bebesy Dániel, a Budapest Alapkezelő Zrt. portfóliómenedzsere. Véleménye szerint érdekessé teszi a helyzetet, hogy a Franklin Templeton kitartóan növeli magyar mellett ukrán tétjeit is.

Mi lesz, ha veszít a Templeton?

Nemrégiben adta hírül ugyanis a Bloomberg, hogy augusztusban és szeptemberben további 1,4 milliárd dollárral hatmilliárd dollár fölé vitte ukrán kitettségét az befektetési alapkezelő, így a külföldi kézben lévő ukrán kötvények negyven százaléka már a Templetonnál van. Az ukrán kötvények eladási hulláma még szeptemberben kezdődött, majd a folyamat erősödött, miután az ország nem írta alá a kereskedelmi megállapodást az EU-val és kitörtek a tüntetések. Az ukrán kötvények illenek a Templeton elképzeléseihez, mivel a kockázatos befektetésért cserébe magas hozamot nyújtanak.

Elképzelhető ugyanis egy olyan megoldás, hogy amennyiben "borulás" lesz Ukrajnában, akkor a magyar kötvényein is túladhat a Templeton-alapokat kezelő Michael Hasenstab. E lépés indoka lehet a régiós veszteségek minimalizálása vagy a kockázati kitettség csökkentése - véli Bebesy. Ezzel szemben Balatoni nem aggódik emiatt, mondván, az esetleges ukrán veszteségek miatt nem kell likvidálnia magyar befektetésit a Tempetonnak.

Ilyen körülmények között felértékelődik az a mínuszos hétfői hír, miszerint Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter Budapesten tárgyalt a Tempelton Global Bond Fund képviselőjével, Sonal Desaijal. A befektetési alap tulajdonában van ugyanis a magyar államkötvények több mint 10 százaléka.

A Templeton a fő hitelezőnk 

Magyarország fő külföldi hitelezőjének kezelésében szeptember végén 11,7 milliárd dollárnyi magyar állampapír volt. A Templeton korábbi közlése szerint magyar kötvényállománya az idei harmadik negyedév alatt 3,4 százalékkal, 383,3 millió dollárral nőtt, a második negyedéves 660 millió után. Szeptember végén a teljes Templeton-állomány 48,9 százaléka forintban denominált kötvényekben volt, a diszkontkincstárjegyek 4 százalékot tettek ki, míg a devizakötvények 47,1 százalékos súlyt képviseltek.

Frontvonal

Átfogó elemzések, világátalakító kérdések és jövőképek egy kötetben.

MEGVESZEM

NÖVEKEDÉSRŐL ÉS EGYENSÚLYRÓL

Legyen ott ön is!