Isten szolgáinak szolgái és a kapitalizmus

„Bűn-e elfogadni kamatot a kölcsönért? Feleletül azt kell mondani: kamatot szedni magában véve igazságtalan, mert itt olyasmi kerül áruba, ami nincs. Ennélfogva itt nyilván egyenlőtlenség támad, és ez ellenére jár az igazságosságnak.”

Aquinói Szent Tamás (de még inkább Arisztotelész) közgazdasági nézetei óta már jócskán előrelépett az egyházi gondolkodás a gazdaságról. Ez nem is csoda, hiszen ha a közösség erkölcsös boldogulását szeretnék elősegíteni, akkor nehezen lenne kikerülhető, hogy pont a boldogulást megalapozó gazdasági viselkedésről ne mondjanak véleményt.

Venne Jézus Bitcoint?

Különösen a legutóbbi időkben vált gyakoribbá, hogy az egyház közgazdaságtannal, gazdaságpolitikával aktívan foglalkozik. Nem azért, mert hirtelen jobban érdekli a Vatikánt a pénz, hanem a társadalmunkban vált a korábbi évszázadokhoz képest jóval összetettebbé a gazdaság. És bár a katolikus egyház nem öt perc alatt szokott döntéseket hozni, az ő figyelmüket sem kerülhették el az ilyen komoly változások, a növekvő egyenlőtlenségtől mondjuk odáig, hogy mostanában egy gazdaságpolitikai téveszme követése milliók számára hozhat hosszú távon szenvedést.

Másrészt feladatuk a hétköznapokban is segíteni a hívőket. A Biblia például elég kevés konkrét példát ad mondjuk arra, hogy egy nagyvállalat katolikus vezetőjének például pontosan hogyan kéne erkölcsösen kirúgnia 5-6 ezer gyengén képzett munkást úgy, hogy a cég tulajdonosait sem károsítja meg. Vagy hogy Jézus vásárolna-e olyan boltban, ahol elfogadnak Bitcoint, ami bár csak egy pénzhelyettesítő, egyelőre a puszta használata is komolyan erősítheti a kábítószerekben, pedofíliában vagy fegyverekben utazó kereskedők helyzetét.

Az egyháznak persze elvileg soha nem célja, hogy konkrét szakpolitikai lépéseket javasoljon, de azért nagy vonalakban jól kivehető, hogy miképp gondolkoztak a modern gazdasági rendszerről. Persze az óriási méretű katolikus egyház sem egységes, Dél-Amerikában nem kéne nagyítóval keresni gyakorlatilag kommunista püspököket, mint ahogy nyugati világban sem olyat, aki legszívesebb visszatérne a cserekereskedelemhez. Érdemes végignézni a legutóbbi három pápa gazdasággal kapcsolatos gondolatait, az egyházi vezetés sem volt ugyanis ez ügyben kifejezetten egységes az elmúlt időkben.

János Pál, aki nem kér az atyáskodó államból

Fotó: Index

A jövőre szentté avatandó II. János Pál leginkább az 1991-es Centesimus Annus című enciklikájában árult el a legtöbbet gazdasági nézeteiről. Ebben ahhoz képest, hogy nem társadalmi modellt ajánl, meglehetősen konkrétan leírta, hogy az általa irányított egyház miket tart követendőnek.

Keményen kimondta, hogy a marxizmus úgy, ahogy van, megbukott, a szabad piac pedig a lehető legjobb erőforrás-elosztási rendszer.

Szerinte az ember rossz tulajdonságait  is figyelembe véve kell felépíteni a társadalmi-gazdasági rendet — de így a kapitalizmus jó rendszer, ha jó erkölcsi alapokon nyugszik. Azt mondja, hogy a szegényebb országok felemelkedésének is az az útja, hogy minél jobban beszálljanak globális piacgazdaságba, ne pedig elzárkózzanak.

Az erkölcsös működés miatt is sikeres gazdaság gondolata sem kötelező jópofáskodás volt, azóta ennek gazdasági hatásai a viselkedési közgazdaságtan által erősen kutatott területek lettek.

Az állam adjon biztonságos játékszabályokat, mást nagyon ne

Külön erősen kikelt a paternalista jóléti állam ellen, szerinte "azzal, hogy az atyáskodó állam közvetlenül beavatkozik és megszünteti a társadalom felelősségét, az emberi erők elfecsérlését és az államapparátus mértéken felüli növekedését idézi elő, amelyet már inkább a bürokrácia logikája irányít, semmint az ügyfelek szolgálatának gondja, s a költségek is óriásira duzzadnak." Biztosan szerepe volt annak is, hogy a pápa Lengyelországból jött, és akkoriban a lengyel rendszerváltók körében is elég erős elköteleződés volt a teljes piacgazdasági fordulat irányába.

Az állam legfőbb feladata szerinte a biztonság megteremtése, mivel "a piacgazdaság ugyanis nem folyhat intézményi, jogi és politikai szempontból légüres térben. Éppen ellenkezőleg, feltételezi, hogy a stabil pénzen és a hatékony közszolgáltatásokon kívül biztos garanciákat kap az egyéni szabadság és a tulajdon vonatkozásában." Sőt ennél is tovább ment, szerinte a szabadon szerveződő társulás az ember természetes joga, és megelőzi a politikai társulásokat, azaz például a nemzetállamot. Az államnak pedig védelmeznie kell a természetes jogokat, amibe beletartozik egyébként a természeti és az emberi környezet védelme is.

Ugyanakkor kockázatokról, a jelentkező piaci kudarcokról vagy nem szándékolt hatásokról beszélt. Erősen foglalkoztatta például, hogy a munka nem lehet olyan árucikk, mint egy szappan, a munkások ugyanis emberek, akiknek joguk van tisztességes bérhez, körülményekhez, méltósághoz és hasonlókhoz. Elutasítja a fogyasztói társadalom "pőre materializmusát" is. Szerinte ez épphogy "a marxizmushoz közelít, mivel az embert teljességgel a gazdasági szférába utalja és anyagi szükségleteinek kielégítésére korlátozza." 

Ferenc, a sztárpápa

Fotó: Index

A korábbi pápáknál sokkal jobban elfogadja a melegeket, egy 30 lóerős Renault 4-essel jár, hajléktalanokkal ünnepelte a szülinapját, ráadásul vicces és laza – a Time magazinnál ez már elég is volt arra, hogy Ferenc pápát válasszák az év emberének. Gazdasági gondolkodását tekintve ez a pápa leginkább a latin-amerikai baloldali vonalhoz tartozik és mostanában többször is kritizálta a világban fennálló gazdasági rendet, ami miatt a világsajtóban többször is marxistának bélyegezték.

A pápa ugyanakkor a La Stampának adott interjújában cáfolta, hogy marxista lenne: Ferenc azt mondta, csak a világban zajló riasztó gazdasági folyamatokra akarta felhívni a figyelmet kritikájával. November végén megjelent Evangeli Gaudium kezdetű apostoli buzdításában elítélte azt a gazdasági felfogást, amely szerint a jólét magától „leszivárogna” a társadalom legalsóbb rétegeihez. Ferenc a visszakézből kommunistázó kritikákra reagálva azt mondta, írásában nincs semmi, ami az egyház társadalmi ügyekben vallott elveivel ellentétes lenne, egyúttal hibásnak nevezte a marxista ideológiát.

Nem elég a szabad piac

A pápa szerint viszont azok az ideológiák, amelyek a beavatkozásmentes szabad piactól várják a társadalmi igazságosság megteremtését, naivan bíznak a hatalmat bíró gazdasági elitekben, pedig valójában egyáltalán nem igaz, hogy az ilyen rendszerekben mindenki automatikusan jól járna. Ferenc azt mondta, a szabadpiaci elvek azt ígérték, hogy „ha a pohár tele lesz, akkor kicsordul belőle valami a szegényeknek is”, de ezzel szemben a valóságban csak annyi történt, hogy amikor a pohár megtelt volna, varázsütésre mindig megnőtt, és végül semmi nem jutott a szegényeknek.

Ferenctől egyébként nem áll messze a marxizmussal kokettáló felszabadítási teológia, amely az 1960-as években jött létre Latin-Amerikában, mint a szegények politikai, gazdasági és lelki üdvéért harcoló teológiai irányzat és politikai mozgalom. Az is nagy hatással lehetett rá, hogy a kapitalizmusnak is csak a helyi, hírhedten korrupt formáját tapasztalhatta meg, ahol számos baloldali diktatúra társadalmi igazságosságra hivatkozva hozott legalapvetőbb keresztény értékeket sértő törvényeket, miközben a rendszer katolikusságát hangoztatta.

És bár az alapján, hogy argentin származású pápa olyanokat is mondott, hogy „a pénz bálványként való tisztelése új zsarnoksághoz vezet”, akár azt is hihetnék, hogy azon se szomorodna el, ha ezektől a mondásoktól legalább kicsit megremegnének a Wall Street falai, nem Marxéhoz, hanem leginkább a magyar származású gazdaságtörténész Polányi Károlyéhoz hasonló a pápa gazdasági gondolkodása. Polányi A nagy átalakulás című könyvében arról írt, hogy a tisztán piaci logika szerint működő társadalom nagyjából annyira utópikus, mint Marx kommunizmusa. Polányi szerint ezért a piacnak az embert kell szolgálnia, és nem az embernek kell a piachoz alkalmazkodnia. Ez az, amiben leginkább egyetértenének Ferenccel, ha Polányi ma élne.

Benedek, a globalizációkritikus

Fotó: Index

Ferenc elődjének, az idén visszavonult Benedeknek sem kellett a szomszédba menni piackritikáért: Caritas in Veritate című enciklikája 2009-ben jelent meg, és a megjelenést a pápa trükkös módon pont az éves G8-csúcs időszakára időzítette.

Sokat ír benne a gazdasági válság okairól és arról, hogy hogyan lenne érdemes változtatni a gazdaságon: Benedek szerint az akkor már javában dúló pénzügyi válság kialakulása a szabályozatlan piacok hibája volt, ezért egy "igazi világszintű hatalommal és legitimációval bíró politikai szerv" létrehozására buzdított. A szervezet a feladata a pápa szerint ezeknek a piacoknak a szabályozása és felügyelete lenne a feladata annak érdekében, hogy többet ne fordulhassanak elő a 2008-ashoz hasonló válságok.

A volt pápa szerint az üzleti életben is teljesen új megközelítésre van szükség: ennek a felfogásnak a dolgozók méltóságának a tiszteletén kell alapulnia, és az etikának és a társadalmi felelősségvállalásnak kell dominálnia az osztalékok hajhászása helyett.

Nincs gazdaság igazságosság nélkül

A politika és a gazdaság viszonyáról a volt pápa azt írja: "komoly egyensúlytalanságok állnak elő akkor, amikor a gazdasági cselekvés célja pusztán a vagyonszerzés, és attól elválik a politikai cselekvés, melynek célja az igazságosság újraelosztáson keresztüli megteremtése". Az enciklika piackritikus részei mögött egyébként sokan a pápának gazdasági kérdésekben tanácsokat adó olasz közgazdász, Stefano Zamagni nézeteit látják felsejleni.

Benedek újraelosztásról szóló elvei valójában a közgazdaságtant a 20. században megreformáló közgazdász John Maynard Keynes-éhez hasonlóak: Keynes úgy gondolta, hogy – különösen a válságok idején – az emberek nem mernek, vagy nem tudnak költeni, ami az egész gazdaságot lassíthatja. Így ha az állam újraelosztáson keresztül keresletet teremt, az az egész gazdaság szempontjából előnyös lehet. Az adózással kapcsolatban ugyanakkor Benedek támogatja azt, hogy az állampolgárok valamilyen módon rendelkezhessenek arról, hogy mire költik el az adójukat. A volt pápa szerint ez elősegíti az alulról építkező szolidaritást, ami szerinte hozzájárul a gazdasági fejlődéshez.

Benedek enciklikájából az derül ki, hogy egy olyan gazdasági modell megalkotását tartaná üdvösnek, ahol "mindenki képes lehet arra, hogy adjon és kapjon".

A három pápa gazdaságfilozófiája egy dologban egyezik, és nincs az a közgazdász, aki ezzel ne értene egyet: a piaci logika egyikük szerint sem képes önmagában a társadalom összes problémájának megoldására, ezért a kereskedelmi kapcsolatokban sokkal nagyobb szerepe kell, hogy legyen a jó erkölcsnek. Ha a pápák azt is elmondták volna, hogy pontosan hogyan lehet ezt elérni, kereshettek volna egy rakás pénzt.

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!