Itt volt a legszomorúbb a karácsony

Van, ahol az emberek többsége megengedheti magának, hogy tobzódjon a karácsonyi bevásárlások világában, máshol viszont messzi vágyálom ez. Megint másokat nem érdekel annyira a nagy karácsonyi ajándékfesztivál. Nem könnyű tehát megállapítani, hogy a világnak melyik pontján lehet összességében a legszomorúbb a karácsony, de azért mi megpróbálkozunk ezzel.

Egy valami biztos. Akár arról van szó, hogy van-e az embernek igénye a karácsonyra, akár arról, hogy mennyi pénze van rá – ezek mind a leginkább attól függenek, hogy melyik országba születtünk.

A konzumer-karácsonyi kultúra eleve nem egyenlő mértékben harapódzott el a világban. Az USA-ban volt, amikor a boltok éves forgalmának a harmada – és a profit egésze – a november-decemberi vásárlási időszakban jött össze, míg ez az iszlám világban és a távol-keleten értelemszerűen kevésbé jellemző. Az itt barnával jelölt országokban például még csak állami szünet sincs december 25-én:

Így aztán a világ két legnépesebb országában, Indiában és Kínában eleve nem annyira téma a karácsonyi vásárlási láz, ahogyan a leggyorsabban növekvő népességű régiókban, az iszlám országoknál sem. Az egyszerűség kedvéért ezért a nem keresztény többségű országokat most kihagytuk az összegzésből.

Akiknek szegény az országa

Gazdasági szempontból az első, ami adódhat, az az, hogy nézzük meg, kinek az országa a legszegényebb. El kell osztani a GDP-t a lakossággal, és ezt – mivel az országokban erősen eltérő árakkal találkoznak az ott lakók – kiigazítani egy elképzelt fogyasztói kosárral (ez a vásárlőerő-paritás, PPP). Az IMF 2012-es számai alapján ők a legszegényebbek:

Annyi értelmük van ezeknek az adatoknak, hogy azt biztosan el lehet mondani: ezek az országok tényleg iszonyatosan szegények. És a lista legalján csak afrikaiak vannak (a karibi Haitit is csak úgy tudtuk elhelyezni a listán, hogy kihagytunk néhányat az iszlám többségű afrikai országok közül). Sok mindent viszont nem látni belőlük ezen túl. A GDP nagyjából arra jó csak, hogy az egy országban évente hivatalosan létrejövő értéket próbálja meg felmérni.

Ez rengeteg úton-módon aránylik az adott ország polgárainak életszínvonalához, de a legtöbben nagyon durva mérőszámnak tartják. Egyáltalán nincs benne a feketegazdaság – ami például a fenti lista utolsó helyezettje, a Kongói Demokratikus Köztársaság esetében például egy hatalmas bányaipart is magában foglal.

Arról nem is beszélve, hogy a gazdaságban megtermelődő, a világgazdaság által visszaigazolt értékhez teljesen más módokon csatlakozhatnak az adott országok polgárai. Máshogyan osztják el a pénzt, és az állam is más-más minőségű szolgáltatásokat nyújt. Egyszóval önmagában az egy főre jutó GDP-ből nem lehet megmondani, hogy mennyire nyomorúságos egy ország vagy egy régió.

Európában van szép részletes térkép is a GDP/főről régiókra bontva az Eurostatnak hála, íme:

Viszont ami Európa végeinél – többek között Magyarország Budapesten kívüli részében – a térképen nagyon szegény vidéknek tűnik, az globálisan magasan átlag feletti. A legszegényebb európai ország, Moldova 3400 dolláros egy főre jutó GDP-jével tízszer gazdagabb a Kongói DK-nál.

A világ országainak átlag GDP/fője közötti szórás óriási: az USA-ban tavaly 51 ezer, az EU egészében pedig 31 ezer dollár volt vásárlőerő-paritáson a mutató. Ha a világ országait különböző gazdagságú emberekként fognánk fel, akkor a Gini együttható irdatlanul magas, 70 pontos lenne.

Akiknél rosszul osztják el a pénzt

Az országok közötti különbségek tehát óriásiak, mégsem elég csak ezt nézni. Így nézve a városállamnyi Katar ugyanakkora súllyal szerepel a listán, mint az 1,6 milliárdos Kína. Majdnem ennyire fontos, hogy az országokon belül hogyan osztják el, és hogyan használják fel a pénzt.

Angolának például hiába van több, mint hatezer dolláros egy főre jutó GDP-je, mivel ennek a java a tengeri olajmezőkről származik. Az olajat külföldi cégek termelik ki, akik ugyan fizetnek némi adót és sejthető, hogy egyéb módon is hozzájárulnak az angolai politikai vezetés vagyonához, a nagy pénz mégsem éri el az ország szárazföldjét. Az angolaiak túlnyomó többsége nagyjából ugyanolyan – nagyon alacsony – életszínvonalon él, mint a környező országokban élők, sőt, a maroknyi ultragazdagnak köszönhetően magasabb árszínvonal miatt talán még rosszabbul is.

Lássuk akkor a jövedelmi szempontból leginkább egyenlőtlen országokat.

Az előző listához képest újdonság, hogy itt az afrikai országok mellé rengeteg latin-amerikai is befurakodott – köztük a világ egyik legnagyobb országa, Brazília. A legegyenlőtlenebb Dél-Afrikában a lakosság jövedelmi szempontból legfelső tíz százaléka rendelkezik az összes bevétel 52 százalékával. Összehasonlításul: Magyarországon is vannak gazdag emberek, de nálunk a felső tíz százalék az összes pénz negyedét zsebeli csak be.

Igazán jó képet a teljes világról csak az adna, ha összecsúsztatnánk a vagyon országon belüli eloszlásáról szóló adatokat az adott országok jövedelmi szintjével. Így láthatnánk, hogy különböző jövedelmi kategóriák keresete a különböző országokban hogyan aránylik egymáshoz. Ehhez még a Világbanknak sincs elég adata – 150-190 ország más-más módszertannal készült háztartási felméréseinek statisztikáit kellene összefésülni hozzá –, de valami ilyesmi lenne az eredmény:

Ebből az ábrából – amit Branko Milanovic, a Világbank globális egyenlőtlenség-szakértőjének esszéjéből emeltünk át – többek között az derül ki, hogy Brazília jövedelmi viszonyai az egész világot lefedik: a legszegényebbek nagyjából úgy nyomorognak, mint indiai vagy afrikai sorstársaik, a leggazdagabbak viszont éppen úgy úsznak a pénzben, mint az USA plutokratái.

Máshogyan is meg lehet közelíteni a kérdést. Az ENSZ fejlesztési programja (UNDP) közel harminc éve közzéteszi minden évben az emberi fejlettség indexét, a HDI-t. Ez a mérőszám a GDP mellett olyan szempontokat is tartalmaz, mint a várható élettartam és általában az egészségügy, az írástudás és általában az oktatás, valamint az életszínvonal. 

Az emberi fejlettség indexét egyébként a legújabban (2011 óta) az egyenlőtlenséggel is súlyozzák, így próbálva kisimítani az elosztásbeli problémákat. Ez alapján ők teljesítenek a legrosszabbul:

A legjobb a listán Norvégia 0,894 ponttal, de Magyarország sem áll rosszul: a közszolgáltatások viszonylag jó minősége miatt a 26. helyen vagyunk 0,769 ponttal, többek között a gazdagabb Dél-Koreát és Portugáliát is előzve.

Más kérdés, hogy az emberi fejlettség indexét is erősen szokták támadni, már csak azért is, mert annak megalkotásakor leginkább a nyugati országok és azok jóléti modelljét kezelték az emberi fejlődés végcéljának. Míg a GDP egy viszonylag objektív, nehezen vitatható mérőszám (hiszen javarészt piaci árakból áll), addig a HDI több szubjektív komponensből van kissé önkényesen összerakva.

Érdemes még megfontolni, hogy a különböző országokban hányan élnek a szegénységi küszöb alatt. A Világbank a napi 1,25 dolláros és a 2 dolláros szegénységi küszöböt is méri a lakosság arányában; az interaktív érképeket itt lehet megnézni. Az utóbbi években viszonylag gyorsan apadt az 1,25 dollár alatt élők száma, a napi 2 dollárt keresők tábora viszont sokkal lassabban.

Akik éheznek

Az éhezés a fentieknél is megfoghatóbb szempont, ha azt nézzük, hol a legrosszabb a karácsony. Ez nem mindig csak a jövedelmi helyzettel függ össze. Amikor például tavaly a nagy aszály miatt rengeteg gabonaféléből a szokásosnál kevesebb termett, a globális élelmiszerárak iszonyatosan elszálltak. Ebben az időben hirtelen nagyon sokan váltak éhezővé azok közül, akiknél korábban is élelmiszerre ment el a háztartás jövedeleme szinte egészében, és ahol az állam nem elég erős, hogy segítsen (tehát a szegényebb ázsiai, és a szubszaharai afrikai országokban).

Másrészt, bár egyre kevesebben, de még mindig élnek emberek a pénz alapú gazdaságtól többé-kevésbé függetlenül. Akik nem bérmunkából, hanem hagyományos mezőgazdasági önfenntartásból élnek, sok esetben inkább függnek az időjárástól, a területfoglalásoktól vagy a túlhalászattól, mint az adott ország gazdasági helyzetétől.

A gyakorlatban azért úgy tűnik, hogy az éhezés erősen összefügg a jövedelmi helyzettel. Az ENSZ élelmezési szervezete, a FAO szerint tavaly nagyjából 870 millió ember volt alultáplált világszerte. Ázsiában valamivel nagyjából kétszázmillióval csökkent a számuk az utóbbi húsz évben, Afrikában viszont ötvenmillióval nőtt.

Ennél is rosszabb annak, akinek az országában háború dúl. Ebből a szempontból szerencsés a keresztény világ, mivel a legtöbb konfliktus iszlám többségű országokban zajlik – bár épp az utóbbi hetekben a Közép-Afrikai Köztársaságban, illetve Dél-Szudánban tört ki az erőszak.

Akik már nem érzik magukat gazdagnak

Egy sor kutatás kimutatta már, hogy nem azok érzik magukat igazán nyomorultul, akik objektív szempontok szerint szegények, hanem azok, akik egykor gazdagnak gondolták magukat, de most valamivel kevesebbjük van. Az általános nélkülözésnél is rosszabb, ha az ember a saját pénzügyein érzi a hanyatlást.

Ez alapján az adatok szintjén a relatív változás adhat támpontot. Tehát hogy melyik országban hogyan változott a GDP, vagy a vásárlási helyzetet közelebbről követő mutatók, tehát a fogyasztói bizalom vagy a kiskereskedelmi forgalom. Ebből a szempontból már nem Afrikának ment rosszul, hanem Dél- és Kelet-Európának (az idei teljes adatokat még nincsenek meg, ezért most nézzük a tavalyiakat):

Az éves változásnál is érdekesebb a következő ábra. Ez azt mutatja a Világbank adatai alapján, hogy a világ népességének jövedelem szerinti öt százalékos szeletei mennyivel kerestek többet 2008-ban – az infláció okozta változást beszámítva, tehát reálértelemben –, mint 1988-ban. Először a legszegényebb 5 százalék, aztán a jövedelem szerinti 5-10 százalék, és így tovább:

Itt azt láthatjuk, hogy különböző öt százalékos kategóriák ellentétesen mozogtak a két és fél évtized alatt. A legszegényebb 5 százalék, valamint a globális felső középosztály – a fejlett országok lakóinak nagy része – nem ment semerre, gyakorlatilag ugyanannyit keresnek, mint huszonöt éve.

Két csoport viszont nagy haszonélvező volt. Először is a szegényebb térfélen több szeletnél szinte duplázódtak a jövedelmek: India, Kína, Indonézia és Brazília nagy fejlődésen ment keresztül, lakosságuk jelentős része sokkal többet keres. Másrészt pedig a globális legfelső 1 százalék, a mintegy 60 millió leggazdagabb ember – amiben benne vannak a leggazdagabb amerikaiak, oroszok, kínaiak, franciák, dél-afrikaiak stb. – szintén sokkal-sokkal vagyonosabb lett.

Persze utóbbiak vagyona sokkal nagyobb: nagyjából ugyanakkora, mint a legszegényebb 4,2 milliárdé együttvéve.