Letarolta a világot, csak senki nem tudja

Ha bárki megnézi a cipzárja fogantyúját, akkor jó eséllyel három betű lesz rajta: YKK.  Sőt, valójában 10-ből 9 esetben a pulóvereken, kabátokon, nadrágokon a cipzár egy YKK cipzár. Több száz gyár 71 országban, 39 ezer alkalmazott, mert ugye mindenkinek kell cipzár. Millió dolláros költségvetésű kutatás és fejlesztés, hatalmas gyártósorok, óriási automata szövőgépek, rézöntödék és hordónyi méretű berendezések. 

A japán cipzárcég messze a piac legerősebb szereplője: a 2013-as árbevétele elérte az 577 milliárd jent (körülbelül 6 milliárd dollár) egy olyan piacon, ami 2015-re is csak 7,7 milliárd dolláros lesz. 2009-ben a japán gazdagok listájának harminckettedik helyére tették a YKK elnökét, akinek már akkor nagyobb vagyona volt, mint a japán császárnak.

2008-ban a megszorítások miatt visszaesett ugyan az iparági kereslet, de a piac 2010-re gyorsan korrigált (ruhára mindig szükség van, és a cipzár kereslete szorosan függ a ruhaipartól). A cipzárok legnagyobb és leggyorsabban növekvő felvevőpiaca Ázsia, a térség gyorsuló gazdasági növekedése és a kínai–indiai ruházati ipar tartós és hosszú távú kereslete miatt. A gazdasági növekedéssel járó jólét és az ebből fakadó igények is felsrófolták az árakat. 

Az YKK most a jó minőségű, nem akadozó, tartós cipzár szimbóluma, és ez azért alakult így, mert a japán cég a túlélés bajnoka: a vállalatot a megalakulása óta a külső körülmények folyamatosan arra kényszerítették (ezekről bővebben később), hogy ne csak a cipzárokat, majd a cipzárkészítő gépeket, a textilhez szükséges fonalakat, de még a dobozokat is maga kezdje gyártani, amiben a cipzárakat szállítják.

Az egész cég egy darab összefüggő, gigantikus vertikális monopóliummá fejlődött, és az egész kínálati láncot bezsebelte. A külső partnerektől már csak némi műanyagot és különleges fémötvözeteket szereznek be.

A gyártóeszközeiket amerikai gépek tervei alapján úgy fejlesztették ki, hogy a versenytársak soha nem tudták ellopni a tökéletes másukat. A YKK gépeinek különlegességét jól jelzi, hogy 1966-ban, amikor egy volt alkalmazott fogott egy YKK-gépet, és Koreába vitte, virágzó vállalkozást épített a lopásra. Ráadásul a 60-as évekbeli technológia kiválóan működött egészen 1997-ig, a céget csak az ázsiai valutaválság tudta elvinni.

Még jobb, még olcsóbb

A YKK teljes neve: Yoshida Kogyo Kabushikikaisha – azaz Yoshida Művek Kft. Az Y az alapítóra, Josida Tadaóra (angolos átírással: Tadao Yoshida) utal, aki 1934-ben alapította a vállalatot. Egy kereskedőcég tanoncaként kezdte, majd miután a cég tönkrement, saját cipzárgyártásba fogott, de nem volt egyszerű dolga: modernizálni akarta a gyártást, de egy gyártósor tervezője sem vásárolta meg az ötletét, és később a termelők még a textilhez szükséges fonalakat is megtagadták tőle. Josida ezért saját gépeket kezdett gyártani, saját fonalakkal. A 60-as évek végére a japán cipzárpiac 95 százaléka az övé volt.

A magas vámok és egyéb kereskedelmi korlátozások megakadályozták a céget abban, hogy az ázsiai exportpiacra is termeljen, ezért ahelyett, hogy saját kereskedelmi háborút indítottak volna, a tengerentúlra mentek. Ma több mint 70 országban van leányvállalatuk, de ez akkor nagy lépés volt egy japán cégnek. ‘59-ben nyitották az első tengerentúli gyáraikat Új-Zélandon, Malajziában, Thaiföldön, Costa Ricán. 2009-re a nem japán szekció már a termelés 90 százalékát adta.

Nem kellett a tőzsde

1969-ben Josida elküldte fiát, Tadahirót, hogy az Egyesült Államokban szerezzen diplomát. Az idősebb Josida vallási vezetőként uralkodott a cégen, és az volt az ars poeticája, hogy ami jó a vásárlóknak, az jó a vállalatnak is. A cég prospektusai ezt „Cycle of Goodness”-nek nevezik, ami a folyamatos minőségemelésre és árcsökkentésre utal.

Ellenezte, hogy tőzsdére vigyék a céget, csak az alkalmazottaknak és a legfőbb kereskedelmi partnereinek akart tulajdonrészt adni távoli és névtelen tőzsdei befektetők helyett, akik közömbösek az YKK sorsa iránt. Ami a fiát, Tahadahirót illeti, neki azért szerencsére megtanították az amerikai egyetemeken, hogy mi is az a globális piac.

A cipzár

Whitcomb L. Judson találta fel, 1893-ban szabadalmaztatta, és 1905-ben megindult a sorozatgyártás. Ez volt a „gyors kampós zár”, a cipzár elődje. Ezt tökéletesítette később a svéd származású, Amerikai Egyesült Államokban élő mérnök Gideon Sundbäck. Csak akkor terjedt el, amikor 1917-ben az Egyesült Államok haditengerészete is rendelt belőle.

Fotó: Wikipedia

1960-ban nevezte ki apja az amerikai piac felelősének. Amikor megnyitották az első boltjukat, egyedül olyan ritka típusú cipzárakat rendeltek tőlük, amelyek gyártására senki más nem vette a fáradtságot.

A cipzárpiacot akkor még két óriáscég dominálta: az amerikai Talon, a legelső cipzárakat gyártó cég, és a német Optilion. De a YKK annyira hatékonyra fejlesztette a termelését, hogy a tavaszi cipzárak mindig pontosan a tavaszi kollekció üzemekbe kerülésekor érkeztek, az ősziek meg az őszi hajrára, ezért egyre nagyobb megrendeléseket kaptak („Delivery yesterday” – azaz szállíts tegnapra, szavalták). Megvárták, amíg az amerikai vállalatok szabadalmai lejárnak, és saját újításokkal jöttek elő.

A szűkös megrendelések adta innovációs kényszer sokat dobott a keresletük növekedésén.

Még légmentes, lángálló és vízálló cipzárakat is gyártottak űrhajósok és búvárok védőruhájához. Ez nem vicc, Neil Armstrong és Edwin Aldrin űrhajósruhájának cipzárja is YKK volt. Bármilyen egyedi megrendelést legyártottak,  legyen szó bármilyen színű, anyagú cipzárról. Nejlon, Swarovski kristályos, pénztárcához való, kicsi, vagy éppen orchidea színű. Egy kell? Vagy ezer? Volt minden. Ők leszállították.

Ahogy egyre nagyobb piaci részesedést szereztek, az amerikai és európai versenytársak többször próbáltak piacellenes magatartást rájuk bizonyítani, szabadalmakat elperelni, és a japán technikusok vízumhoz való hozzájutását is korlátozták.

De a 90-es évek végére az YKK az Egyesült Államokban is megkérdőjelezhetetlen piaci óriás lett, a termelési hatékonyságnak és az olyan kereskedelmi partnereknek köszönhetően, mint a Levi Strauss, Adidas vagy a Nike.

Az Adidasszal való üzleti megállapodás nem volt egyszerű döntés: a YKK vállalta, hogy egy év felkészülési idő után egyforma cipzárok millióit fogja legyártani abba a több mint 40 országba, ahol az Adidas jelen van. Ma a gyáraik közül a legnagyobb, egy grúziai üzem napi 7 millió cipzárt ont ki magából.  

Olcsóbbak még a kínaiaknál is

A kínai piacot furcsa mód a saját kártyával, az olcsó árral játszották ki. Meglépték azt, amit előtte sosem: beszálltak a piac erős árversenyébe, és egy új, önálló, filléres márkát dobtak be. Ezt segítette, hogy még a 60-as években diverzifikálták a termelést: a cipzárok mellett építészeti termékeket és ipari gépeket is kezdtek gyártani.

Amit Kínában elvesztettek az olcsó cipzárokon, azt többszörösen visszakeresték az egyre gigantikusabb kínai építkezésekhez szükséges építési alapanyagaikból származó bevételeken. Hiába uralja ma a világ cipzárpiacát az YKK, mára az építőipari termékek adják a cég profitjának nagy részét is.

2007-ben kartellezésen kapott hat cipzár- és ruhacsatgyártót az Európai Bizottság, köztük az YKK-t is. A cégekkel 329 millió eurós büntetést fizettetett Brüsszel, a legtöbbet, összesen 150 millió eurót, a YKK-csoportnak, a brit Coatsnak és a német Prymnek kellett fizetnie. (A kartell célja, hogy a cégek együtt monopóliumként működnek, és az árat közösen a piaci ár szintéjéről feljebb, a monopolár szintjére emelik). Az YKK a cégekkel összehangolt áremelésben állapodott meg, rögzítette a minimumárakat, és felosztotta a vevőkört. Ez volt az YKK egyetlen ismert ügye piacellenes magatartás miatt, de persze nem a cipzárpiac a versenyhivatalok legnagyobb gondja.

A fast fashion sikere

Nem úgy néz ki, hogy a jövőben változnának az erőviszonyok. A YKK azért emelkedett ki, mert versenytársaival ellentétben meglovagolta, hogy időközben a piac átrendeződött és globális lett, megjelentek a fast fashion márkák, a hatalmas tételek.

A Talon és az Optilon ezt eltaktikázta, ők egyszerűen nem számoltak azzal, hogy a fókuszpont a fejlettől a fejletlen országok felé tolódik a ruhaipari termelésben. A fiatalabb Josida viszont tőzsdére vitte a vállalatot, és a japán cégekhez képest szokatlanul proaktívan globalizált.  

A 80-as évek végére az YKK a hatékonyság mellett a cég tengerentúli terjeszkedésének és az olyan kereskedelmi partnereknek köszönhette, hogy piaci óriássá vált, mint az Adidas. Ma a Talonnak és az Optilonnak nagyjából 5 százalékos részesedése van a globális cipzárpiacból, a YKK-nak 90.

Ma viszont már nehéz lenne egy új, ismeretlen szereplőnek akkorát robbantania a piacon, ahogy azt korábban az YKK tette, mert mostanra a gigacég logisztikája kiépült és költséghatékonyan működik, állandó kereskedelmi partnerei vannak, a lehetséges vásárlók zömével már leszerződött, és a globális erőviszonyok is merevebbek, mint pár évtizeddel ezelőtt. Ezért nem valószínű, hogy le tudná mosni egy olyan új, feltörekvő cég, aki egyszerűen aláígér a piacon.

Annyi biztos, hogy a YKK nem lesz dinasztikus vállalat, Tadahiro négy lánya közül egyik sem a cipzárbizniszben képzeli el a jövőjét. Ha már nem egy Josida lesz a cég élén, akkor sem fogja senki elfelejteni hogy az Y mire utal, hiszen az alapító soha nem úgy tekintett a cégére, mint egy vállalkozásra. Inkább mint egy családra, ami milliószámra gyártja a cipzárakat az egész világon.

A magyar piac: rohadt drága, de megéri

Érdekes, hogy a vállalat globálisan abszolút piacvezető, de a magyar importőr szerint a hazai piacnak csak kevesebb, mint a felét adja. Azt azért hozzá kell tenni, hogy magyar ruhapiac, mint olyan, nem igazán létezik, főleg azért, mert a piac mérete annyira apró, hogy leginkább láthatatlan (a nagyobb láncok nem gyártanak itthon, és csak a kész termékek érkeznek ide). A hazai tervezők elmondásaiból ennek ellenére az derül ki, hogy ők azért a YKK-val dolgoznak. „Boltból cizárat venni tragikus, csak a butikok csinálják. Ha tervező vagy, akkor 2-3 cég van, ahonnan jó minőségű cipzárat lehet beszerezni. Néhányan kisebb helyekről vásárolnak külföldről, de nagyrészt mindenki a YKK-val dolgozik” – mondja egy magyar tervező.

Az Urban Legend tervezője is tőlük rendeli az összes cipzárját, mert a fényvisszaverő, vízhatlan, és egyéb különleges cipzárak csak itt szerezhetők be. „Drága, rohadt drága, és Magyarországra szuperlassú a kiszállítás átfutási ideje, de gyakorlatilag tényleg mindenféle cipzárjuk van, ezért megéri. És minden évben kiadnak egy olyan új kollekciót, ami hatással van a tervezési mechanizmusainkra” – mondja Geréby Zsófi.

A NUBU tervezője is YKK-val dolgozik: „4-6 hét az átfutási idő, de a különlegesebb darabok csak innen beszerezhetőek.” Egy másik magyar tervező szerint is a YKK viszonylag drágán árazott, de nagyon jó minőségű cipzár. „450 forint egy átlagos darab. Egy hasonló műszaki paraméterekkel bíró cipzárat 200 forintért is lehet már kapni. De érezhető a különbség.”

A magyar: a Ligeti

Sokan használják a magyar gyártású Ligeti cipzárat is, de aki magasabb árkategóriában dolgozik, az mind az YKK speciális cipzárait választja. A Ligeti cipzárból csak két opció van, az YKK-ból több száz, és egy-egy darabot is készítenek megrendelésre.

A nagyon alaptól az abszolút felső kategóriáig gyártanak cipzárakat, és minden elképzelhető egyéb kiegészítőt, gombokat, fonalakat, pántokat, ollókat, de még szürreális melltartókapcsokat is. Az alapdarabok ára nagyjából megegyezik, de különlegesebb ruhák esetében az YKK cipzár ára a többszöröse is lehet a Ligetinek.

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!