Kemény napja volt a forintnak pénteken, a reggeli 309,5-ről egészen 314-ig gyengült az euróval szemben. Néhány nap alatt így már jó négy százalékot gyengült. A dollárral szemben 232,2, a svájci frankkal szemben pedig 256,5 forint volt az utolsó árfolyam.
A nemzetközi befektetői hangulat több okból is borús volt, de a forint a többi bajba jutott feltörekvő devizánál is erősebben gyengült. Ebben a legtöbb elemző szerint a Magyar Nemzeti Bank játssza a legfontosabb szerepet: a kamatcsökkentések folytatásának szerdai kinyilvánításával túlságosan szembe haladnak a befektetői hangulattal.
A hónapok utolsó péntekjein egyébként sem ritkák a kemény árfolyammozgások, sok alapkezelő ilyenkor rendezi át a portfólióját.
A forint olyan szinteket vitt át, hogy a gyengülő trendnek most már csak később, 320 forintnál lehet a következő megállója – ha csak nem változik meg alapvetően az MNB politikája. Ez utóbbira egyelőre nem sok jel mutat. A jegybank pénteki konferencián ugyan nem hangzott el új utalás a kamatcsökkentésre (pedig Matolcsy még rendkívüli nyilatkozatokat is tett), de a jelek szerint már ez is kevés.
Az állampapír piaci mozgásokból úgy tűnik, hogy a befektetők már fél százalékos kamatemelést várnak. Az MNB alapkamat 2,85 százalékon áll, a 3 hónapos diszkontkincstárjegy referenciahozama viszont 3,23 százalékra ugrott, tehát a piac néhány hónapos időtávon már magasabb kamattal számol. Az viszont nem biztos, hogy ezt a jegybanknál is így gondolják.
A nap devizapiaci eseményeit itt követtük percről percre.