Lassult az USA gazdasága
Éves összevetésben 2,4 százalékra csökkent az amerikai gazdaság növekedése 2013 utolsó negyedévében a harmadik negyedévi 4,1 százalékról, írja az MTI.
A fogyasztás teszi ki az amerikai GDP több mint kétharmadát, viszont most kisebb ütemben bővült, mint azt előzetesen becsülték: 2,6 százalékkal 3,3 százalék helyett. A fogyasztás a vártnál gyengébb november-decemberi kiskereskedelmi forgalom, valamint a szokatlanul kemény hideg és a hóviharok miatt is eshetett vissza ekkorát.
Az elemzők arra számítanak, hogy ennek ellenére 2014-ben ismét fölgyorsul a GDP-növekedés, és elérheti a 3 százalékot is, amire öt éve nem volt példa. 2013-ban az egész éves növekedés alacsony, 1,9 százalék volt a 2012. évi 2,8 százalék után. A 12 havi infláció 1,2 százalékra csökkent, 2012-ben pedig 1,7 százalék volt.
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=bJE1jRyMFaE6fJ8fhsC.y4ZQnDkFoiPbY7JeelfAZ7P.i7&stparam=wnniomkpwg&fastid=ipqxvzhaneitfhaugbtmmzijqomb&nc=0)