Az MNB döntése alapján a HHolding Hungary Zrt. megsértette a kötvényről szóló kormányrendelet, illetve a tőkepiacról szóló törvény (Tpt.) vonatkozó rendelkezéseit, mivel két kötvényének – a HHolding-Largo Projekt Finanszírozási Kötvény és a HHH Future Kötvény – forgalomba hozásakor nem tájékoztatták megfelelően az érdekelteket, derül ki az MNB közleményéből.
A cég a kötvények forgalomba hozatala során – szintén a Tpt.-t megsértve – nem vett igénybe engedéllyel rendelkező befektetési vállalkozást, hitelintézetet. A kibocsátó az említett két kötvényének zártkörű forgalomba hozatalát a forgalomba hozatali eljárás lezárását követően nem jelentette be a felügyelő hatóságnak, ami ugyancsak a Tpt. előírásaiba ütközik.
A történtek miatt az MNB figyelmeztette a HHolding Hungary Zrt.-t a jogszabályok betartására, 15 napos határidővel kötelezte bejelentési kötelezettségeinek teljesítésére, továbbá 100 millió forint összegű felügyeleti bírságot szabott ki.
A jegybank a bírság összegének meghatározásakor figyelembe vette a kibocsátott kötvények össznévértékének kiemelkedő volumenét (7 milliárd forint és 13 millió euró) is. A szankció mértékét befolyásolta az is, hogy az értékpapírok zárt körben történő forgalomba hozatalára vonatkozó szabályok megsértése különös súlyú a tőkepiac biztonságos és zavartalan működésének, valamint a tőkepiac tisztaságának követelménye szempontjából.
Tekintettel arra, hogy a célvizsgálat során beszerzett bizonyítékok alapján bűncselekmény elkövetésének gyanúja is felmerült, az MNB büntetőeljárást kezdeményezett az illetékes rendőr-főkapitányságnál.
Az MNB jogelőd felügyeleti hatósága 2013-ban indított vizsgálatot a HHolding Hungary Zrt-nél.