Iván
8 °C
22 °C

Az idénre tervezett hiány felét már feléltük

2014.03.06. 17:02

Az év második hónapjában 408 milliárdos hiány keletkezett a költségvetésben, tájékoztatott a Nemzetgazdasági Minisztérium. Az első kéthavi kumulált deficit így 483 milliárd forintra emelkedett, ami az egész évre tervezett 984 milliárdos hiány közel 50 százaléka – írja a Portolio.hu.

A 408 milliárd forintos deficit kiugrónak számít még úgy is, hogy az év második hónapjában rendszeresen tetemes hiánnyal zár a költségvetés. A mostani hiánynál csak egyszer volt nagyobb a deficit februárban.

A központi költségvetés 582 milliárd forintos deficittel, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 64,9 milliárd forintos, az elkülönített állami pénzalapok pedig 33,8 milliárd forintos szufficittel zártak az első két hónapot. A 2013. év első két hónapjában az államháztartás központi alrendszerének deficitje 339,5 milliárd forint volt - emlékeztet az NGM. Az első kéthavi költségvetési számok tehát arra utalnak, hogy lazábban indult az év a büdzsében.

Az kiadások növekedését elsősorban a 2013 szeptemberétől megvalósuló pedagógus béremelés hatásai, másrészt a 2013. április 1-jétől költségvetési szervként működő volt nonprofit egészségügyi gazdasági társaságok kiadásai magyarázzák.

Jelentős mértékben meghaladták a tavalyi azonos időszaki kiadásokat a helyi önkormányzatok támogatásai is. Ez utóbbi részben az idei évi magasabb előirányzatból, részben a nettó finanszírozás körében folyósított utalások magasabb mértékéből fakad.

Rontotta a központi alrendszer egyenlegét a tavalyi év azonos időszakához képest a helyi önkormányzatok adósságainak átvállalása keretében idén február végéig kifizetett 68,1 milliárd forint törlesztési célú támogatás.