545 milliárd forintot utaltak haza a magyarok
2013-ban a hazautalások értéke Magyarországon elérte a 2403 millió dollárt (545 milliárd forint) a Világbank becslései szerint; az adatok ugyanakkor csak októberig szólnak, ezek után minden bizonnyal még nőtt az elutalt összeg mennyisége – írja a Pénzcentrum.hu az Aon Hewitt és az AISEC kuatására hivatkozva.
A Magyarországra érkező összegeket elsősorban Németországból küldik: 426 millió dollárt (96 milliárd forintot) utaltak haza a kint élő, dolgozó magyarok. A második helyre az Amerikai Egyesült Államok (399 millió dollárral), a harmadikra pedig Kanada került (254 millió dollár).Érdekesség, hogy például Venezuelából is érkezett 3 millió dollár.
A kint élő magyarok száma alapján is Németország az első, az ENSZ adatai szerint 105 ezer magyar él ott. Csak tavaly pedig 28 ezren döntöttek hazánkban úgy, hogy Németországban folytatják az életüket a német statisztikai hivatal legfrissebb adatai alapján. Az USA és Kanada szintén megtartotta második és harmadik helyét ami az ott élő magyarok számát illeti. Habár az Egyesült Királyság a (több mint egy éve) kint élő magyarok számát tekintve "csak" a negyedik, meg kell jegyezni, hogy a Németországba költözők számával majdnem megegyezett az Egyesült Királyságba emigrálók száma.
A fokozódó kivándorlás egyik kézzelfogható jele a főleg nyugati országokban élő és dolgozó honfitársaink által hazautalt összegek növekedése. A magasabb fizetések és életszínvonal, a kiszámíthatóbb és tervezhetőbb jövőkép miatt Magyarországról is mind többen mennek külföldre dolgozni. Az Aon Hewitt és az AIESEC kutatása szerint a külföldi munkavállalással hosszú távon kalkulálók aránya évről-évre nő. Jellemzően a diplomások és a 29 évesnél fiatalabbak nyitottabbak a költözésre, a felsőfokú végzettséggel nem rendelkezők jóval kevésbé vállalkozó szelleműek.
A nemzetközi vándorlások egyik legfontosabb gazdasági hatása a külföldre költözők által hazautalt pénzmennyiség növekedése, melyből legtöbben családjukat segítik vagy hiteleiket fizetik. A családok a kapott pénz nagy részét fogyasztásra, gyermekeik iskoláztatására, valamint életszínvonaluk növelésére fordítják.