Februárban 0,1 százalék volt az egy évre visszatekintő drágulás. Az elemzők előzetesen arra számítottak, hogy a januári stagnálás után 0,5 százalékra gyorsul az infláció.
Egyrészt a szeszes ital, dohány termékkörben nem ismétlődött meg a tavaly év eleji drágulás, másrészt az üzemanyagárak sem emelkedtek annyira, mint egy évvel ezelőtt. Vagyis voltak lehúzó bázishatások. Ezek viszont várhatók voltak, és lehetett kalkulálni a hatásukkal. A meglepetésfaktort nem is ezek jelentették, hanem egyrészt a tartós fogyasztási cikkek, melyek a jelentősen gyengülő forint ellenére havi alapon szinte stagnáltak (+0,1 százalék).
A másik nagyon jelentős tényezőt a szolgáltatások jelentik, ahol a KSH 0,3 százalékos árcsökkenést mutatott ki az előző hónaphoz képest.