Az amerikaiak is beszállhatnak a Mol mellé az INA-ba, azért, hogy kitúrják az oroszokat, írja a Nol.
Egy amerikai energiacég is beszállhat az INA-ba, de a Mol is tulajdonos maradna a horvát vállalatban. A Mol és a horvát kormány akkora részesedést adna át csomagjából az amerikaiaknak, hogy a három nagytulajdonos körülbelül egyforma részvénytömeg felett rendelkezzék. A sokat vitatott irányítási jog a külföldi tulajdonosok kezében maradna és a horvát kormány is többletjogokhoz jutna.
A Nol.hu szerint az amerikai kormány most igyekszik megakadályozni, hogy az INA orosz kézbe kerüljön, melyben szerepet játszik a krími orosz–ukrán katonai konfliktus is.
Ezzel összefüggésben lehet, hogy Hoyt Brian Yee, az USA Külügyminisztériumának európai és eurázsiai ügyekért felelős helyettes államtitkára, illetve Amos J. Hochstein energiadiplomáciáért felelős helyettes államtitkár a napokban Zágrábban, keddtől pedig Budapesten tárgyalt.
A Nol.hu értesülései szerint a Szijjártó Péterrel tartott, hivatalosan bejelentett találkozó mellett az amerikai képviselők Hernádi Zsoltot, a Mol elnök-vezérigazgatóját is felkeresték. Szollár Domokos, a Mol kommunikációs igazgatója megerősítette, hogy a Molban folytatott tárgyalások egyik témája az INA.