Álhivatal próbál pénzt tarhálni
Félrevezető leveleket küldözget cégeknek a „Magyar Kereskedelmi Nyilvántartási Intézet” – tudtuk meg olvasóinktól. A jogias nyelvezetű levélből a felületes olvasónak úgy tűnhet, mintha egy állami cég kötelező jelleggel szólítaná fel 24 ezer forint befizetésére, hogy cége bekerüljön egy nyilvántartásba.
Az viszont nem derül ki a levélből, csak a mellékelt apró betűs szerződéses feltételekből, hogy az „intézet” mögött valójában egy azonos nevű kft. áll, a megadott bankszámlaszám is a cégé. A cégadatokból kiderül, hogy a kft.-t tavaly alapították, félmillió forintos tőkével, tulajdonosa és egyetlen tagja Lupse Péter.
Amit pedig a cég ajánl, az nem egy kötelező nyilvántartás, hanem egy hirdetési lehetőség.
Így néz ki a megtévesztő levél. Érdemes külön megfigyelni a kft. logóját, amely valamiért egy szélkakast emel be a magyar címerhez kissé hasonlító valamibe:
Az MKNI honlapjáról – amely a maga műfajában egy igazi mestermunka – szintén nem derül ki egyértelműen, hogy ez nem egy állami intézmény. A Dzabakusz.eu szerint a levélhez mellékelt szerződéses feltételekből az derül ki, hogy a kft. nem vállal semmiféle felelősséget semmiért.
A trükk kísértetiesen emlékeztet a Központi Adatnyilvántartó Kft. lehúzó modelljére, amiről tavaly itt írtunk. Ez a cég egyébként továbbra is folytatja tevékenységét, Kanyi Kft. néven.
Bár más a célközönség, de az ügy hasonlít a Gazdasági Versenyhivatal által nemrég százmillió forintra büntetett Magyar Érmekibocsátó Intézet esetére is. A cég ott sem tüntette fel a reklámanyagain, hogy nem egy állami szervről, hanem egy magánvállalkozásról van szó.
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=bJE1jRyMFaE6fJ8fhsC.y4ZQnDkFoiPbY7JeelfAZ7P.i7&stparam=wnniomkpwg&fastid=ipqxvzhaneitfhaugbtmmzijqomb&nc=0)