A MagNet a legnagyobb 100% magyar
Az egy évvel korábbi 102 millió forintról 312 millió forintra nőtt tavaly a MagNet Bank banki tevékenységének adózott nyeresége - közölte a társaság a portfolio.hu szerint. Egy évvel ezelőtt vásárolta fel a társaság a Banco Popolare bankcsoport magyarországi leányvállalatát.
A Simon-ügyig túl tágra nyitottuk a kapukat, azóta sokat szigorítottunk
- mondta Fáy Zsolt, a MagNet igazgatóságának elnöke.
A Magnet Bank alkalmazottai nem követettek el szabálytalanságot a bissau-guineai számlák megnyitásakor, de az ügy kirobbanása után alapos belső vizsgálatot folytattak le. Ekkor derült ki, hogy a bank tavaly őszi, mintegy 40 ezer ügyfele között találtak kilenc bissau-guineai ügyfelet is. A kilenc bissaui ügyfél 2013. novembere és 2014. februárja között nyitott folyószámlát a banknál.
Fáy Zsolt elmondta, hogy azóta szigorították a számlanyitás gyakorlatát. Bevezették például azt, hogy a Transparency International korrupciós indexsorát alkalmazva, a rangsorban az első száz ország után következő államokból érkező, a banknál számlát nyitó személyeket a korábbinál lényegesen szigorúbb "szűrőnek", vizsgálatnak vetik alá.
Az akvizícióval szinte egy időben a MagNet Bank visszavásárolta tulajdonrészét a La Caixa-tól, Spanyolország harmadik legnagyobb bankjától, így 100 százalékosan magyar tulajdonba került.
Jelenleg a bank 29 035 darab folyószámlát kezel 16 432 millió forint értékben, a folyószámlák darabszáma havonta közel ezerrel nő. A bank 2014. március 30-i adatok szerint mintegy 56 841 millió forint értékben kezel betéteket és 44 935 millió forint értékben helyezett ki hitelt.