Putyin fogja kinyírni az oroszokat

Oroszország szinte ellenállás nélkül szállta meg Ukrajna egy részét. Vlagyimir Putyin elnök támogatottsága otthon 80 százalék felett jár, és ennek tudatában olyan nagyhatalmi gőggel és cinizmussal oktatja a világot az utóbbi hónapokban, hogy már az európai kritikusai is irigykednek rá. Azért bánkódnak, hogy ők miért nem lehetnek ilyen erélyesek. Szinte általános vélemény, hogy az európai és az amerikai szankciók hatása minimális, és hogy az orosz döntéshozatalnak – lényegében a demokrácia hiányának – is megvannak az előnyei.

Pedig Oroszország igazából nem egy erőtől duzzadó főszereplő a világ nagyhatalmi porondján.

Ezért az nyugati szankciók megítélésekor fontos lehet látni, hogy igazából két olyan szereplő feszül egymásnak Ukrajnában, akiknek nem ugyanakkora a vesztenivalójuk.

• Az egyik, az EU, érzékeny veszteségeket szenvedhet el a konfliktuson, hiszen egyes vállalatai (például nálunk az OTP vagy a Richter) piacoktól eshetnek el, és baj lehet az energiaellátással is.
• A másik, Oroszország viszont sokkal többet veszthet: a külföldi tőke kivonulása miatt a teljes gazdasági káosszal néz szembe.

Az orosz gazdagság felületes jegyei – a sok milliárd hordó olaj, a hasonló mennyiségű köbméter gáz, a méregdrága nagyberuházások, a végtelen szibériai tajga és a maroknyi orosz szupergazdag fényűző életmódja – miatt néha megfeledkezünk arról a tényről, hogy Oroszország valójában egy világgazdasági törpe. Az utóbbi tíz évben így változott az ország súlya a globális gazdaságon belül:

Oroszország tehát az utóbbi évtizedben változatlanul a világgazdaság 2,9 százalékát termelte meg. Azok, akikkel vitázik, tehát az Európai Unió és az Egyesült Államok, együttvéve több mint a felét (ráadásul a vásárlóerővel kiigazítva – ha valódi pénzben számolunk, a globális GDP még nagyobb részét tudják magukénak a nyugati országok).

Az, hogy nem szűkült sokat Oroszország világgazdasági súlya, nagyjából kizárólag az energiahordozóinak köszönheti. A lenti ábrán nem csak az az érdekes, hogy Oroszország mennyire lemaradóban van a többi, vele egy súlycsoportban kezelt országtól. Hanem az is, hogy mennyire együtt mozog az orosz GDP változása a kőolaj világpiaci árával.

Ez persze nem is meglepő, hiszen lényegében csak olyan dolgokat exportál Oroszország, amihez nem ad hozzá semmi értéket. Kivitelük 70 százaléka energiahordozó, és 15 százalék valamilyen többé-kevésbé feldolgozott nyersanyag, például fémek vagy mezőgazdasági termények. Itt szépen vizualizálva megnézheti részletesen, mit árul külföldön Oroszország, itt pedig azt, hogy kinek – ez utóbbiból kiderül, hogy az EU messze a legnagyobb kereskedelmi partnerük, Kína vagy az USA sehol nincs hozzánk képest.

Ha viszont eltekintünk Oroszország óriási bányaipari szektorától, akkor egy versenyképtelen csődöt látunk csupán.

Az olajból és gázból jövő ingyenmilliárdok miatt nem igazán éri meg másfajta gazdasági tevékenységet folytatni az országban. Oroszország gyakorlatilag mindent importál, devizáért. Ezért minden, így a belső kereslet növekedése is a kőolaj árfolyamának alakulásától függ. Ráadásul az államra rátelepedő szűk oligarcharéteg végtelenül korrupt üzelmeinek is jobban megfelel, ha egy könnyen ellenőrizhető bevételáramot csapolnak meg (ezt így együtt nyersanyagátoknak mondják a közgazdászok).

A fő európai félelem, az orosz gázszállítás leállításának lehetősége sem igazán megalapozott. Éppen azért, mert Oroszországnak tényleg ez az egyetlen megbízható keménydeviza-forrása. Nyár elején egyébként sem olyan aktuális a gázkérdés, mintha a tél közepén járnánk. Ez tovább gyengíti az orosz nagyhatalmi politikát.

Pénzügyi kivéreztetés

A nyersanyagexport-függőségen kívül van egy másik jellemzője is Oroszországnak: a tőkehiányból eredő pénzügyi függőség. Globális tőke híján nincs, aki finanszírozza az orosz gazdaságot. Ennek fényében elég aggasztó, hogy a pénz inkább kifelé ment az utóbbi időben, mint hogy befelé jött volna. Ráadásul egyre gyorsabban:

a Kreml, ha hihetünk az európai jegybanknak, manipulálja a statisztikát. Az Európai Központi Bank elnöke, Mario Draghi például azt mondta nemrég, ők úgy számolnak, hogy az a mínusz 50 milliárd dollár igazából négyszer ennyi, 220 milliárd lehetett az idei első negyedévben. Ez már elég brutális tőkekivonás lenne: 2008 végén, a válság legrosszabb hónapjaiban – amikor teljesen reális forgatókönyvnek tűnt egy orosz államcsőd – is csak 130 milliárdot vittek el.

Annyira sok pénz megy ki, hogy azt már a busás kőolaj-, földgáz- és nyersanyag-bevételek sem tudják ellensúlyozni. Az orosz folyó fizetési mérleg vastagon pozitív, de annyira sok tőke párolog el az országból, hogy már az ország hatalmas devizatartaléka is láthatóan csökkenni kezdett:

(Egyébként az orosz jegybanknak ez a számsora is kamugyanús, valójában ennél is gyorsabban apadhat a tartalék. A Szberbank elemzői szerint igazából különféle bonyolult csereügyletekkel próbálják eltüntetni a devizatartalék csökkenését: drága, azaz kölcsönzött rubelből vesznek kemény devizát).

Mészárolják a rubelt

Ez a menekülő tőke nem csak a törékeny geopolitikai helyzetre lassan ráébredő nyugati befektetőket (befektetési alapkezelőket, vállalatokat) jelenti. A piaci pletykák szerint az orosz nagyvállalatok is készülnek arra a lehetőségre, hogy egyszer nem jutnak majd forráshoz a hazai bankoktól: próbálják kivinni a pénzt és külföldi bankokkal felvenni a kapcsolatot. De még ezeknél is nagyobb súlyuk van a vagyonuk nyugisabb országokba költöztetése mellett döntő orosz oligarcháknak.

Az orosz oligarchák nagy pénzmozgatásához képest nem sok, de azért az is figyelemre méltó, hogy a lakosság is sokkal erősebben érdeklődik a kemény valuta iránt. A moszkvai pénzváltóknál februárról márciusra a másfélszeresére nőtt a forgalom, közel 15 milliárd dollárnyi készpénz rubelt váltottak euróra vagy dollárra.

A rubel az utóbbi hetekben viszonylag stabil volt, főleg azért, mert az orosz jegybank megelégelte a gyenge rubelt, és váratlanul durván kamatot emelt. De egy év alatt a dollárral szemben így is 13 százalékot gyengült az orosz pénz.

Az orosz állami média egészen szórakoztatóan próbálja ezt sikernek eladni. Az Oroszország Hangja például valóságos cikkcunamiban érvel amellett, hogy milyen jó a gyengülő orosz pénz: majd beindul tőle a gazdaság, javul az export, több lesz a tőkebefektetés.

Ha tényleg ennyire jó a rubel esése, akkor miért költ az orosz jegybank havi szinten dollármilliárdokat, és emel kétségbeesetten kamatot, hogy megállítsa a zuhanást?

Félő, hogy inkább a pánikszerű tőkekivonást fogja felgyorsítani, az importot pedig tovább drágítja majd – miközben az infláció már most 7 százalék körül van. Növekedés viszont nincs: a legtöbb elemző szerint Oroszország már recesszióban van, az IMF pedig épp a közelmúltban rontotta le az idei jóslatát 1,3 százalékról 0,2 százalékra. Az orosz gazdasági minisztérium még ennél is pesszimistább.

Növekedés nélkül, magas infláció mellett az orosz lakosság nagy részére csak az elszegényedés várhat. A tőkekivonások miatt romlanak a kamatfeltételek, ezért a vállalatoknak kevéssé éri meg beruházni. A külföldi befektetők pedig a jövőben talán kétszer is meg fogják gondolni, hogy befektessenek-e egy olyan országban, ami – mint már korábban is ezerszer kiderült – semmibe veszi a nemzetközi jogokat, és képes olyan irracionális lépésekre, amik után ők csak menekülni tudnak az országból kifelé.

A lebegő szankciók ereje

Az egyébként több okból – a nagyon alacsony államadósság és kiegyensúlyozott államháztartás miatt – is stabilnak tartott Oroszország tehát a jelek szerint akkor is elvérezhet, ha egyszerűen a mostani helyzet sokáig fennmarad. A nyugati diplomaták háromszintű szankciókról beszélnek. Ezek célpontjai sorrendben a következők:

• Magánszemélyek.
• Vállalatok.
• Teljes üzleti szektorok.

Most még csak a második szintig jutottak el, és nem is alkalmazták túl szélesen a korlátozásokat. De annak is van jelentősége, hogy megmutatták a nyugatiak, készek egyáltalán használni ezeket az eszközöket. Ebben az egészben az európaiak és az amerikaiak szempontjából az a legjobb, hogy igazából nem is kell feltétlenül érvényesíteni a szankciókat ahhoz, hogy hatásuk legyen.

Amíg ott lebeg például az orosz pénzügyi szektor felett, hogy az ország politikai vezetésének irracionális döntései miatt a bankokat hivatalosan is elvághatják a nemzetközi pénzügyi rendszertől, addig az orosz pénzügyi rendszer csak iszonyatosan nagy kockázati felárral lesz képes forráshoz jutni. Az orosz bankok – és a többi szektor vállalatainak többsége – ezért most épp nem jutnak forráshoz a nemzetközi tőkepiacon olyan áron, ami megfizethető lenne.

A nagy mértékű tőkekivonás, a kamatemelés, a gyengülő belső kereslet és a szankciók miatt elbizonytalanodó gazdasági bizalom könnyen egy egymást erősítő recessziós spirálba vezethet. Ha még hónapokig kitartanak a sanyarú pénzügyi folyamatok, akkor csúnyán megrendülhetnek az oroszok, még egy klasszikus fizetési mérleg válság sem kizárt (ilyen utoljára 1998-ban volt, elég csúnya következményekkel).

Talán Putyin környezetében sem akarják lenullázni Oroszország gazdaságát. Ezért nem is túl valószínű, hogy az ukrajnai orosz kardcsörtetés túl sokáig fog tartani.